Idő 
Értékelés 
Értékelés Hétköznapi pszichológia…
Hatvan felett, állítják, hogy szép lehet az élet.
Mondják ezt azok, kiket még nem gyötört az élet,
Akikben még nem járt le, elkopva, ennyi élet.
Hittem... idősen gondtalan az élet,
Évekkel hátamon, nem találok szépet.
*
Aki fiatalabb, az állítja, hogy csodálatos az öregkor,
És nagyon szép lehet, hogy minden napra jut egy kortynyi pimpós bor.
Ez már nem az őszöm, de biz' a telem kezdete, itt már nincs por…
Fiatalon nem voltam tisztában,
Mit jelent lenni gyászban,
Élni levélhullásban.
*
Hatvan után, az ember újra végigjárja, a járt utat,
És ismét számba-sorba veszi, mi az mi múltjában maradt…
Hatvan után, mese vágyad már nem repít boldog-havas hegyeken át,
Már csak fotelban ülve mulasztod, igen lassan a havas éjszakát.
Múltbanézek, számadásba kezdek...
Találok-e érdemeset, amiért élni muszáj... imába kezdek.
*
Hatvan után, jól megdobál a sors, de száraz kenyérrel,
Sőt, hozzád vágott igen élhetetlen, véges élettel…
Idősen az agy már meddősködik, a kéz enyhén remegő,
Ahogy írok, a toll is hebegő, tenta pacacseppentő…
Életem már nehézkes,
Kezem zsibbad, agyam kihagy, létem már véges.
*
A telemben még megvan a megvett, ingyen bérletem,
De nincs pénzem, nincsen tűzifám, bár még van tűzhelyem…
Körülöttem van levegő, de hideg, nem élvezem…
Csonka létem tengetem,
Időmet lassan pergetem,
Értelmetlen... elveszett álmokat kergetem.
*
Hah! Juj, de régen én már rájöttem, nem csak a szeretet számít,
Bár én is tudtam régen, de hatvan után már, miért is csábít?
Öregségem monoton,
Mennék... sorsom kegyetlen, visszatart konokon.
Még létezek... romokon.
*
Az udvaron, már éles a levegő, sötét felhők a horizontom felett,
Ha még sokáig maradok, betegséget kapok, és nem élvezem kellemet.
Remény, honnan és minek, mihez? Örülök, ha így élhetem az életemet…
Vecsés, 2011. március 1. – Szabadka, 2018. február 20. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, a 10 szavasokat, szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A 10 szavasok címe: ’Még létezek... romokon’
Hatvan felett, állítják, hogy szép lehet az élet.
Mondják ezt azok, kiket még nem gyötört az élet,
Akikben még nem járt le, elkopva, ennyi élet.
Hittem... idősen gondtalan az élet,
Évekkel hátamon, nem találok szépet.
*
Aki fiatalabb, az állítja, hogy csodálatos az öregkor,
És nagyon szép lehet, hogy minden napra jut egy kortynyi pimpós bor.
Ez már nem az őszöm, de biz' a telem kezdete, itt már nincs por…
Fiatalon nem voltam tisztában,
Mit jelent lenni gyászban,
Élni levélhullásban.
*
Hatvan után, az ember újra végigjárja, a járt utat,
És ismét számba-sorba veszi, mi az mi múltjában maradt…
Hatvan után, mese vágyad már nem repít boldog-havas hegyeken át,
Már csak fotelban ülve mulasztod, igen lassan a havas éjszakát.
Múltbanézek, számadásba kezdek...
Találok-e érdemeset, amiért élni muszáj... imába kezdek.
*
Hatvan után, jól megdobál a sors, de száraz kenyérrel,
Sőt, hozzád vágott igen élhetetlen, véges élettel…
Idősen az agy már meddősködik, a kéz enyhén remegő,
Ahogy írok, a toll is hebegő, tenta pacacseppentő…
Életem már nehézkes,
Kezem zsibbad, agyam kihagy, létem már véges.
*
A telemben még megvan a megvett, ingyen bérletem,
De nincs pénzem, nincsen tűzifám, bár még van tűzhelyem…
Körülöttem van levegő, de hideg, nem élvezem…
Csonka létem tengetem,
Időmet lassan pergetem,
Értelmetlen... elveszett álmokat kergetem.
*
Hah! Juj, de régen én már rájöttem, nem csak a szeretet számít,
Bár én is tudtam régen, de hatvan után már, miért is csábít?
Öregségem monoton,
Mennék... sorsom kegyetlen, visszatart konokon.
Még létezek... romokon.
*
Az udvaron, már éles a levegő, sötét felhők a horizontom felett,
Ha még sokáig maradok, betegséget kapok, és nem élvezem kellemet.
Remény, honnan és minek, mihez? Örülök, ha így élhetem az életemet…
Vecsés, 2011. március 1. – Szabadka, 2018. február 20. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, a 10 szavasokat, szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A 10 szavasok címe: ’Még létezek... romokon’
Avagy az üres magányosság?
Hátamon csorog a száraz verejtékem,
Törölgetem, ez nekem már semmiségem...
Árnyékban meg fázok, ez az ürességem.
Még
Neked
Is jut fény,
Állj ki bátran!
Ne rettegj, kérlek!
Sorsom árnyékos oldalán élem életem,
A semmi közepében... fázok, verejtékezem.
*
Sós-keserű cseppek sűrűn gördülnek le az arcomon,
Közben meg erőlködve emlékezek... régi harcomon...
Falba ütközik az árnyékom, csak ülök... bánatomon.
Szív
Dobban,
Mellkasod
Szűkké válik,
Nyisd szívkapuját!
Pergő, megkeseredett könnyeim nyeldesem,
Kellene küzdenem... miért? Bánatok emésztik lelkem.
*
A magány? Az nekem végtelenül üres, taszít is magamtól,
Lehet, hogy be sem fogad, mert folyton ellők a gyötrő harcomtól.
Éhes vagyok a társra, hogy szakítson már el a magányomtól.
Ne
Aprózd,
Oszd bátran,
Így csak több lesz,
Ez a szeretet.
Megunt a magány, eltaszít,
Fájdalmat bennem szít.
Lelkem társat áhít.
*
Itt a falam tövében ücsörögve, hallom, hogy a csönd, recsegőn serceg!
Ez jól kitölti a magányom ürességét, itt lófrál, mint egy fergeteg.
Hit,
Remény,
Szeretet,
Rájuk vigyázz!
Boldog még lehetsz...
Hallom sistereg csendem, betölti egyedüllétem űrét.
Változtat életemen, feloldozza életem nyűgét...?!
*
Tudom öregen, már minden így marad, jóakarók is mondják,
A száraz verejtékem meg folyik, törülni nincsenek szolgák...
A sötétségem körülvesz, nem látom, hogy lemorzsolódna,
Csak ülők a magányban és hallom, mintha halál... sunnyogna!
Vecsés, 2018. január 6. - Szabadka, 2018. január 6. - Kustra Ferenc József - a verset én írtam, az apevákat és a 10 szavasokat szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe:” Reménytelenségben van-e remény...?”
Hátamon csorog a száraz verejtékem,
Törölgetem, ez nekem már semmiségem...
Árnyékban meg fázok, ez az ürességem.
Még
Neked
Is jut fény,
Állj ki bátran!
Ne rettegj, kérlek!
Sorsom árnyékos oldalán élem életem,
A semmi közepében... fázok, verejtékezem.
*
Sós-keserű cseppek sűrűn gördülnek le az arcomon,
Közben meg erőlködve emlékezek... régi harcomon...
Falba ütközik az árnyékom, csak ülök... bánatomon.
Szív
Dobban,
Mellkasod
Szűkké válik,
Nyisd szívkapuját!
Pergő, megkeseredett könnyeim nyeldesem,
Kellene küzdenem... miért? Bánatok emésztik lelkem.
*
A magány? Az nekem végtelenül üres, taszít is magamtól,
Lehet, hogy be sem fogad, mert folyton ellők a gyötrő harcomtól.
Éhes vagyok a társra, hogy szakítson már el a magányomtól.
Ne
Aprózd,
Oszd bátran,
Így csak több lesz,
Ez a szeretet.
Megunt a magány, eltaszít,
Fájdalmat bennem szít.
Lelkem társat áhít.
*
Itt a falam tövében ücsörögve, hallom, hogy a csönd, recsegőn serceg!
Ez jól kitölti a magányom ürességét, itt lófrál, mint egy fergeteg.
Hit,
Remény,
Szeretet,
Rájuk vigyázz!
Boldog még lehetsz...
Hallom sistereg csendem, betölti egyedüllétem űrét.
Változtat életemen, feloldozza életem nyűgét...?!
*
Tudom öregen, már minden így marad, jóakarók is mondják,
A száraz verejtékem meg folyik, törülni nincsenek szolgák...
A sötétségem körülvesz, nem látom, hogy lemorzsolódna,
Csak ülők a magányban és hallom, mintha halál... sunnyogna!
Vecsés, 2018. január 6. - Szabadka, 2018. január 6. - Kustra Ferenc József - a verset én írtam, az apevákat és a 10 szavasokat szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe:” Reménytelenségben van-e remény...?”
Léptem nyomán cuppan egyet
az ősi mocsár szeglete,
álmosan emeli fejét
bús felriasztott szelleme.
Hideg ködbe burkolódzva
tűnődik ez a holt világ,
síron túli reccsenéssel
letörik egy száraz faág.
Ki nem mondott félelemben
bagoly huhogása hallik,
a sűrű iszamós talaj
rothadás szagától bűzlik.
A félelem megbilincsel
csak úgy lüktet minden erem,
ki kell jutnom borzalomból
vagy halálomat itt lelem.
Isten fényére gondolok
így nem vagyok már egymagam,
kézen fogott, kivezetett
szabad lett hát az én utam.
az ősi mocsár szeglete,
álmosan emeli fejét
bús felriasztott szelleme.
Hideg ködbe burkolódzva
tűnődik ez a holt világ,
síron túli reccsenéssel
letörik egy száraz faág.
Ki nem mondott félelemben
bagoly huhogása hallik,
a sűrű iszamós talaj
rothadás szagától bűzlik.
A félelem megbilincsel
csak úgy lüktet minden erem,
ki kell jutnom borzalomból
vagy halálomat itt lelem.
Isten fényére gondolok
így nem vagyok már egymagam,
kézen fogott, kivezetett
szabad lett hát az én utam.
A nap vége felé jöttem össze velük
Amint élénk arcokkal érkeztek
Pult mögül vagy íróasztal mögül szürke
Tizennyolcadik századi házakból.
Szokásosan egy fej biccentéssel mentem el mellettük
Vagy udvarias jelentéktelen szavakkal,
Vagy lézengtem velük egy kis ideig, udvarias
jelentéktelen szavakat váltva,
és mielőtt végeztem eszembe jutott
egy gúnyos mese vagy egy csekélység
melyet elmondtam egy társ kedvéért
A klub tűze körül,
Meggyőződve róla, hogy ők és én
Úgy éltünk kik tarka viseletben járnak.
Minden megváltozott, teljesen megváltozott:
Egy szörnyű szépség születik.
Ennek a nőnek* a napjai
Tudatlan jóakaratban teltek,
De éjszakái vitákban
a hangja élessé vált.
Mely hang édesebb mint az övé
Mint mikor még fiatalon és bájosan,
A nyúl vadászat felé lovagolt?
Egy másik ember** iskolát tartott
És szárnyas lovunknak nyergébe szállt;
És még egy másik, a segítője és barátja***
A hatalmába került;
Lehet, hogy a végén hírnevet szerzett magának,
Olyan érzékenynek tűnt a természete,
Olyan merész és édes a gondolata.
És arról a másik férfiről****, azt álmodtam
Hogy ő egy részeg, hencegő fajankó.
Legkeservesebb kárt okozott
azoknak, kik közel voltak a szívemhez,
Mégis számba veszem őt e dalban;
Ő is lemondott a szerepéről
Az alkalmi vígjátékban;
Ő is maga módján megváltozott,
Teljesen átalakult:
Egy szörnyű szépség születik.
Nyáron úgy mint télen úgy tűnik
A szívek egyetlen célja
Egy kőhöz van varázsolva
Amint az élő patakot zaklatja.
A ló mely az útról jőn,
A lovas, a madár mely felhőtöl
bukkanó felhőig reppen,
percről percre változnak;
egy felhő árnyéka a patakon
percről percre változik;
egy ló pata megcsúszik a peremen,
és egy ló a vízbe fröccsen;
a hosszú lábú vízityúkok a felszín alá bukkannak,
aztán a vízi kakasokat hívják;
percről percre élnek:
és mindennek közepette a kő.
Túl hosszú áldozat
Kővé változtatja a szívet.
Ó, mikor lesz már elég?
Ez a mennyek része, a mi részünk
Nevet névre mormolni,
Amint egy anya nevezi gyermekét
mikor végre elalszik
Olyan végtagokon, amelyek elvadultak.
Mi más, mint az éjszaka?
Nem, nem, nem éjszaka, hanem a halál;
Végül is fölösleges halál volt?
Mert Anglia megtarthatja a hitét
Mindazért, amit tettek és mondottak.
Ismerjük az álmukat; elég
Tudni, hogy álmodtak és meghaltak;
És mi történik ha a túlzott szeretet
Megzavarta őket, amíg meg nem haltak?
Kiírom egy versben -
MacDonagh és MacBride
És Connolly***** és Pearse
Most és idővel,
Bárhol ahol zöldet****** hordanak,
Megváltoznak, teljesen megváltoznak:
Egy szörnyű szépség születik.
Szerző: Yeats W. B.
Vers címe: Húsvét 1916
Fordította: Kovács Iván
Yeatsnek e verse Írországnak Húsvét 1916os fellázadásáról szól. Ő nem volt Írország önállósága ellen, de elítélt bármiféle erőszakosságot e célnak megvalósítása ellen. A fellázadás nem volt sikeres, és a főkolomposokat az angolok kivégezték. Ezek e versben személyesen vannak megemlítve. Lásd az alábbit:
* Markievicz grófnő, ki az Ír Köztársasági Hadsereget támogatta. Csak azért nem lett kivégezve mert nő.
**Patrick Pearse, főkolompos, kivégezték
***Thomas MacDonagh, főkolompos, kivégezték
****John MacBride, főkolompos, kivégezték
*****James Connolly, főkolompos, kivégezték
******a zöld szín Írország szabadságát jelképezi.
Amint élénk arcokkal érkeztek
Pult mögül vagy íróasztal mögül szürke
Tizennyolcadik századi házakból.
Szokásosan egy fej biccentéssel mentem el mellettük
Vagy udvarias jelentéktelen szavakkal,
Vagy lézengtem velük egy kis ideig, udvarias
jelentéktelen szavakat váltva,
és mielőtt végeztem eszembe jutott
egy gúnyos mese vagy egy csekélység
melyet elmondtam egy társ kedvéért
A klub tűze körül,
Meggyőződve róla, hogy ők és én
Úgy éltünk kik tarka viseletben járnak.
Minden megváltozott, teljesen megváltozott:
Egy szörnyű szépség születik.
Ennek a nőnek* a napjai
Tudatlan jóakaratban teltek,
De éjszakái vitákban
a hangja élessé vált.
Mely hang édesebb mint az övé
Mint mikor még fiatalon és bájosan,
A nyúl vadászat felé lovagolt?
Egy másik ember** iskolát tartott
És szárnyas lovunknak nyergébe szállt;
És még egy másik, a segítője és barátja***
A hatalmába került;
Lehet, hogy a végén hírnevet szerzett magának,
Olyan érzékenynek tűnt a természete,
Olyan merész és édes a gondolata.
És arról a másik férfiről****, azt álmodtam
Hogy ő egy részeg, hencegő fajankó.
Legkeservesebb kárt okozott
azoknak, kik közel voltak a szívemhez,
Mégis számba veszem őt e dalban;
Ő is lemondott a szerepéről
Az alkalmi vígjátékban;
Ő is maga módján megváltozott,
Teljesen átalakult:
Egy szörnyű szépség születik.
Nyáron úgy mint télen úgy tűnik
A szívek egyetlen célja
Egy kőhöz van varázsolva
Amint az élő patakot zaklatja.
A ló mely az útról jőn,
A lovas, a madár mely felhőtöl
bukkanó felhőig reppen,
percről percre változnak;
egy felhő árnyéka a patakon
percről percre változik;
egy ló pata megcsúszik a peremen,
és egy ló a vízbe fröccsen;
a hosszú lábú vízityúkok a felszín alá bukkannak,
aztán a vízi kakasokat hívják;
percről percre élnek:
és mindennek közepette a kő.
Túl hosszú áldozat
Kővé változtatja a szívet.
Ó, mikor lesz már elég?
Ez a mennyek része, a mi részünk
Nevet névre mormolni,
Amint egy anya nevezi gyermekét
mikor végre elalszik
Olyan végtagokon, amelyek elvadultak.
Mi más, mint az éjszaka?
Nem, nem, nem éjszaka, hanem a halál;
Végül is fölösleges halál volt?
Mert Anglia megtarthatja a hitét
Mindazért, amit tettek és mondottak.
Ismerjük az álmukat; elég
Tudni, hogy álmodtak és meghaltak;
És mi történik ha a túlzott szeretet
Megzavarta őket, amíg meg nem haltak?
Kiírom egy versben -
MacDonagh és MacBride
És Connolly***** és Pearse
Most és idővel,
Bárhol ahol zöldet****** hordanak,
Megváltoznak, teljesen megváltoznak:
Egy szörnyű szépség születik.
Szerző: Yeats W. B.
Vers címe: Húsvét 1916
Fordította: Kovács Iván
Yeatsnek e verse Írországnak Húsvét 1916os fellázadásáról szól. Ő nem volt Írország önállósága ellen, de elítélt bármiféle erőszakosságot e célnak megvalósítása ellen. A fellázadás nem volt sikeres, és a főkolomposokat az angolok kivégezték. Ezek e versben személyesen vannak megemlítve. Lásd az alábbit:
* Markievicz grófnő, ki az Ír Köztársasági Hadsereget támogatta. Csak azért nem lett kivégezve mert nő.
**Patrick Pearse, főkolompos, kivégezték
***Thomas MacDonagh, főkolompos, kivégezték
****John MacBride, főkolompos, kivégezték
*****James Connolly, főkolompos, kivégezték
******a zöld szín Írország szabadságát jelképezi.
Hétköznapi pszichológia…
Van-e még árny a falon és mekkora?
Mint a kiváltója, van-e akkora?
Az árny-kiváltója mozdulatlan,
Maga az árny, több mint nyughatatlan…
Ha mulasztasz, és valami későn jut az eszedbe,
Akkor a problémák elő is jönnek, nagy hegyekbe.
De ami már elmúlt, azt biz' visszahozni nem lehet,
Ezért inkább korán tedd, azokat, amiket lehet!
Ha ébredek, mert nyakamba csókolt a hajnal,
Az villan be, friss pirítóst eszek pudginggal.
De aztán az villan be, a „hajnal” csókja tőled ered,
A vágy rögvest föltolul, lehet, hogy engem vár az öled?
Maradjak? Ki tudja, hogy jobb-e későn kelni, mint korán?
Hajnalpirkadatot elmulasztani, veszett… vágy okán?
Túlontúl későn „ébredni” jó hajnali szórakozás?
Jobb későn, mint soha, és még ez talán nem botorkodás.
Fiatalon voltam én fronton, szennyben és mocsokban,
Sokszor lőttek rám, nem gyönyörködtem barát-halottban…
Ott az élet, több mint rossz, egyenesen kegyetlen…
Ott csak parancs van, megváltoztatni lehetetlen.
Ott, ha későn van korán, akkor lehet az is, hogy mi meghalunk,
De lehet korán is késő, és dúdolhatjuk a végső dalunk!
Fronton a semmi, lehet, hogy a legjobb jó, az a valami!
Harcolni a halálért? Erre ad ki parancsot, valaki!
Nagy döntéseket is meglehet hozni későn,
A fronton, senki nem gondol rád, semmi-féltőn!
Ha, a komplikáció előtérbe kerül és túl korán,
Lehet, hogy "elaludtunk", nem is vettük észre, elég korán!
Ha, a komplikáció csak túl-későn, lassan kerül elő,
A vágyott sikert, te már ne várd, ő már nem lesz neked fedő!
Tested vágyón lüktet, eme testbe
Akarlak téged, most és egyszerre
Vagy túl későn jutott az eszembe?
Tán’ piszkálok a lehetetlenbe?
Már késő van, vagy még oly' korán?
Tán’ mindegy is… a semmi okán…
Az éjszaka összeszakad, ha a gyertyám leég, szinte hallhatón,
A spiccesen dülöngélő árny szétmállik, szinte… tűnik a falon.
Vecsés, 2013. november 9. – Kustra Ferenc József
Van-e még árny a falon és mekkora?
Mint a kiváltója, van-e akkora?
Az árny-kiváltója mozdulatlan,
Maga az árny, több mint nyughatatlan…
Ha mulasztasz, és valami későn jut az eszedbe,
Akkor a problémák elő is jönnek, nagy hegyekbe.
De ami már elmúlt, azt biz' visszahozni nem lehet,
Ezért inkább korán tedd, azokat, amiket lehet!
Ha ébredek, mert nyakamba csókolt a hajnal,
Az villan be, friss pirítóst eszek pudginggal.
De aztán az villan be, a „hajnal” csókja tőled ered,
A vágy rögvest föltolul, lehet, hogy engem vár az öled?
Maradjak? Ki tudja, hogy jobb-e későn kelni, mint korán?
Hajnalpirkadatot elmulasztani, veszett… vágy okán?
Túlontúl későn „ébredni” jó hajnali szórakozás?
Jobb későn, mint soha, és még ez talán nem botorkodás.
Fiatalon voltam én fronton, szennyben és mocsokban,
Sokszor lőttek rám, nem gyönyörködtem barát-halottban…
Ott az élet, több mint rossz, egyenesen kegyetlen…
Ott csak parancs van, megváltoztatni lehetetlen.
Ott, ha későn van korán, akkor lehet az is, hogy mi meghalunk,
De lehet korán is késő, és dúdolhatjuk a végső dalunk!
Fronton a semmi, lehet, hogy a legjobb jó, az a valami!
Harcolni a halálért? Erre ad ki parancsot, valaki!
Nagy döntéseket is meglehet hozni későn,
A fronton, senki nem gondol rád, semmi-féltőn!
Ha, a komplikáció előtérbe kerül és túl korán,
Lehet, hogy "elaludtunk", nem is vettük észre, elég korán!
Ha, a komplikáció csak túl-későn, lassan kerül elő,
A vágyott sikert, te már ne várd, ő már nem lesz neked fedő!
Tested vágyón lüktet, eme testbe
Akarlak téged, most és egyszerre
Vagy túl későn jutott az eszembe?
Tán’ piszkálok a lehetetlenbe?
Már késő van, vagy még oly' korán?
Tán’ mindegy is… a semmi okán…
Az éjszaka összeszakad, ha a gyertyám leég, szinte hallhatón,
A spiccesen dülöngélő árny szétmállik, szinte… tűnik a falon.
Vecsés, 2013. november 9. – Kustra Ferenc József
