Idő 
Értékelés 
Értékelés Szerelmi vágyódás…
Hangsúlyos emlékek, kissé félénkek,
De, vágyok rád, gyertek elő emlékek!
Egyszer már ölelhettelek, ezt kéne tökéletesítenem,
Feledni ölelésedet nem tudom, ez nekem biz' nem tisztem…
(anaforás, belső rímes, önrímes)
Vágyok a közeledbe, mert így bizony, milyen ez az élet?
Vágyok a közeledbe, hátha jutna még egy boldog élet?
(Bokorrímes)
Múlt elő híva, rád zúdítottam minden szeretetemet,
Időlovag vagyok, hozzád vágtattam borzoltam génemet…
Érezted milyen finom volt? Ölelkeztünk, adtam szerelmet.
Vecsés, 2020. szeptember 16. – Kustra Ferenc József
Hangsúlyos emlékek, kissé félénkek,
De, vágyok rád, gyertek elő emlékek!
Egyszer már ölelhettelek, ezt kéne tökéletesítenem,
Feledni ölelésedet nem tudom, ez nekem biz' nem tisztem…
(anaforás, belső rímes, önrímes)
Vágyok a közeledbe, mert így bizony, milyen ez az élet?
Vágyok a közeledbe, hátha jutna még egy boldog élet?
(Bokorrímes)
Múlt elő híva, rád zúdítottam minden szeretetemet,
Időlovag vagyok, hozzád vágtattam borzoltam génemet…
Érezted milyen finom volt? Ölelkeztünk, adtam szerelmet.
Vecsés, 2020. szeptember 16. – Kustra Ferenc József
Aki becstelen
Elnyerheti „jutalmát”.
Lehet, megvetik...
*
Ki gazlelkű
És várja jutalmát
Tán’ megbecsülik?
*
Ember, de milyen?
Gaz, lator, lehet ilyen!
Neki van joga…
*
Üvegkristály vagy?
Vagy Te kristályüveg vagy?
Nem tudod mi vagy?
*
Üres fej, falad!
Lelked előre halad?
Ész nincs, nem segít…
*
Van-e józanész?
Ez ellen Te mit tehetsz?
Ha így születtél…
*
Élet peremén
Is élnek, jó emberek;
Lehet… a jobbak.
*
Értékek nélkül,
Érdekek dominálnak!
Beállsz a sorba?
*
Főnök is porban,
Lenn, igavonó sorban.
Ő is megtudta…
Vecsés, 2013. április 11. – Kustra Ferenc József– íródott: senrjú csokorban.
Elnyerheti „jutalmát”.
Lehet, megvetik...
*
Ki gazlelkű
És várja jutalmát
Tán’ megbecsülik?
*
Ember, de milyen?
Gaz, lator, lehet ilyen!
Neki van joga…
*
Üvegkristály vagy?
Vagy Te kristályüveg vagy?
Nem tudod mi vagy?
*
Üres fej, falad!
Lelked előre halad?
Ész nincs, nem segít…
*
Van-e józanész?
Ez ellen Te mit tehetsz?
Ha így születtél…
*
Élet peremén
Is élnek, jó emberek;
Lehet… a jobbak.
*
Értékek nélkül,
Érdekek dominálnak!
Beállsz a sorba?
*
Főnök is porban,
Lenn, igavonó sorban.
Ő is megtudta…
Vecsés, 2013. április 11. – Kustra Ferenc József– íródott: senrjú csokorban.
Megöregedtem, időm biztos nem áll meg, gyorsacskán kihalunk… vének,
Hamvainkat szétszórják a semmibe… mit okos telefonon néznek.
Utánunk jönnek új nemzedékek, heves, bizony tudatlan világpolgárok,
Ők életet élni erővel sem tudják, ésszel se nagyon, annyira mások…
Írásban: Mi még porból lettünk és porrá is leszünk,
Ezt bizony tudomásul kell venni, van ennyi eszünk.
Hamvainkat, ha lehet, viharos szélben szórják a semmibe,
Porom nehogy egybeálljon, ha szél megáll, várjanak ízibe…
Ha elmegyek, lakásom is itt hagyom, az egy lakatlan akol,
Disznókat már rég megettük, nekem meg itt, pár egész csak, papol.
Ide még ágy sem jutott, párna meg takaró, sőt fűtés sem,
Volt szalma derékaljam, de súlyommal zúztam, van törekem…
Megvan még a régi betonvályú, de moslékot már nem abban kapom,
Csak belökik rozoga ajtón, én meg kopott lábosból nyalogatom.
Ha van benne valami darabos, szeretettel dobok egereknek,
Kik cincogva köszönik és látom szemükben, vinnének gyerekeknek…
Szakadozott ing, gatya, sarok-nélküli zokni, meg e luk, az öregségi jussom,
Így élem szeretetteljes életem, de közel-távol senki, akinek átadom.
Hosszú életem, szeretet tűzében éltem, de erre sose találtam vevőt,
Olyan meg sokat is, ki bántott, még a verseimért is… heves lélekelverőt…
Mi a fenét várhatok még én, a várva-várt megváltó halálon kívül,
Mi a francot akarhatok én még a porrá kifeküdt töreken kívül?
Félnek tőlem az egerek, de a múltkorában, egyet sikerült megsimogatni,
Jólesett ez a meleg közelség, a szeretetemből ennyit másra pazarolni…
Szeretett anya-ági nagy tanítóm, nagypapám mondta is nekem sokszor,
Öregember örüljön, hogy luk van a fenekén, hatvan fölött... sokadszor.
Szegénykém, biztos vár már, nem is váratom roppant-nagyon sokáig,
Fölmegyek, megkeresem, de nem gondolok vissza, akol-lakásig.
Az én nagypapám is az igaz nagy-szeretetű ember volt,
Így bízok, ha rálellek, a szeretetlen életem… csak volt…
Néha előfordul, csak úgy beszélgetek magammal, hangosan,
Közben kinézek deszka résein… ott vannak hallgatózóan.
Kémkednek, ellenőriznek, kínomban ezen hő-hőzők,
Közben van, hogy bosszantásukra jó hangosan röfögök…
Minek is élek még, üres disznó ólba kiverve nem valami nagy siker.
Csendben le kéne lépni, eltűnni, el sem köszönve, ez lenne nagy-kis siker!
Magány nem zavar, engem fölöttébb szeretetre neveltek,
El is indulok tán’, fiatalok, ti meg hambit egyetek…
Rájöttem, nekem nem kell feltámadás, nem lenne jó, újra ólban lakni,
Mennem kell a nagypapám után, benne tudnák szerető társra találni…
Vecsés, 2020. december 21. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
Hamvainkat szétszórják a semmibe… mit okos telefonon néznek.
Utánunk jönnek új nemzedékek, heves, bizony tudatlan világpolgárok,
Ők életet élni erővel sem tudják, ésszel se nagyon, annyira mások…
Írásban: Mi még porból lettünk és porrá is leszünk,
Ezt bizony tudomásul kell venni, van ennyi eszünk.
Hamvainkat, ha lehet, viharos szélben szórják a semmibe,
Porom nehogy egybeálljon, ha szél megáll, várjanak ízibe…
Ha elmegyek, lakásom is itt hagyom, az egy lakatlan akol,
Disznókat már rég megettük, nekem meg itt, pár egész csak, papol.
Ide még ágy sem jutott, párna meg takaró, sőt fűtés sem,
Volt szalma derékaljam, de súlyommal zúztam, van törekem…
Megvan még a régi betonvályú, de moslékot már nem abban kapom,
Csak belökik rozoga ajtón, én meg kopott lábosból nyalogatom.
Ha van benne valami darabos, szeretettel dobok egereknek,
Kik cincogva köszönik és látom szemükben, vinnének gyerekeknek…
Szakadozott ing, gatya, sarok-nélküli zokni, meg e luk, az öregségi jussom,
Így élem szeretetteljes életem, de közel-távol senki, akinek átadom.
Hosszú életem, szeretet tűzében éltem, de erre sose találtam vevőt,
Olyan meg sokat is, ki bántott, még a verseimért is… heves lélekelverőt…
Mi a fenét várhatok még én, a várva-várt megváltó halálon kívül,
Mi a francot akarhatok én még a porrá kifeküdt töreken kívül?
Félnek tőlem az egerek, de a múltkorában, egyet sikerült megsimogatni,
Jólesett ez a meleg közelség, a szeretetemből ennyit másra pazarolni…
Szeretett anya-ági nagy tanítóm, nagypapám mondta is nekem sokszor,
Öregember örüljön, hogy luk van a fenekén, hatvan fölött... sokadszor.
Szegénykém, biztos vár már, nem is váratom roppant-nagyon sokáig,
Fölmegyek, megkeresem, de nem gondolok vissza, akol-lakásig.
Az én nagypapám is az igaz nagy-szeretetű ember volt,
Így bízok, ha rálellek, a szeretetlen életem… csak volt…
Néha előfordul, csak úgy beszélgetek magammal, hangosan,
Közben kinézek deszka résein… ott vannak hallgatózóan.
Kémkednek, ellenőriznek, kínomban ezen hő-hőzők,
Közben van, hogy bosszantásukra jó hangosan röfögök…
Minek is élek még, üres disznó ólba kiverve nem valami nagy siker.
Csendben le kéne lépni, eltűnni, el sem köszönve, ez lenne nagy-kis siker!
Magány nem zavar, engem fölöttébb szeretetre neveltek,
El is indulok tán’, fiatalok, ti meg hambit egyetek…
Rájöttem, nekem nem kell feltámadás, nem lenne jó, újra ólban lakni,
Mennem kell a nagypapám után, benne tudnák szerető társra találni…
Vecsés, 2020. december 21. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
Hétköznapi pszichológia…
A legjobb szív is
Ha bántják, megszakadhat
És követi bú.
*
Lélek nyugalma
Maga a föloldozás;
A hit, semmi más.
*
Becsüld életed,
Tiszteld nagyon önmagad.
Üdvözülést nyersz.
*
Legyél folyvást jobb,
Léted értelmet nyerhet.
Add meg magadnak.
*
Lelj nyugalomra,
Meg lesz a harmóniád,
Megleled helyed.
*
Hallgass szívedre,
De vésd jól az eszedbe:
Gondolkodni kell!
*
Ha bánatos vagy
Így várod a holnapot!
Lépd át önmagad.
*
Cselekedeted
Meghatározza, ki vagy!
Így ítélnek meg…
*
Hallgass a múltra,
Lépésedhez például!
Így előbbre jutsz…
*
Igaz bölcsesség,
Belül, mint forrás fakad.
Rossz, ha elapad.
*
Öregszel? Én is.
Nem tetszik? Bizony mégis…
Fogadd el magad!
Vecsés, 2012. október 02. –Kustra Ferenc József- írtam: Szentes Zsófia: „Csak elmondom” c. versének a senrjú átirataként, a szerző engedélyével.
A legjobb szív is
Ha bántják, megszakadhat
És követi bú.
*
Lélek nyugalma
Maga a föloldozás;
A hit, semmi más.
*
Becsüld életed,
Tiszteld nagyon önmagad.
Üdvözülést nyersz.
*
Legyél folyvást jobb,
Léted értelmet nyerhet.
Add meg magadnak.
*
Lelj nyugalomra,
Meg lesz a harmóniád,
Megleled helyed.
*
Hallgass szívedre,
De vésd jól az eszedbe:
Gondolkodni kell!
*
Ha bánatos vagy
Így várod a holnapot!
Lépd át önmagad.
*
Cselekedeted
Meghatározza, ki vagy!
Így ítélnek meg…
*
Hallgass a múltra,
Lépésedhez például!
Így előbbre jutsz…
*
Igaz bölcsesség,
Belül, mint forrás fakad.
Rossz, ha elapad.
*
Öregszel? Én is.
Nem tetszik? Bizony mégis…
Fogadd el magad!
Vecsés, 2012. október 02. –Kustra Ferenc József- írtam: Szentes Zsófia: „Csak elmondom” c. versének a senrjú átirataként, a szerző engedélyével.
Évezredek múltán találtam egy rózsaszálat,
Reméltem, hogy a szerelem ezek után rám találhat.
Egyedül bolyongtam sűrű erdők közepén,
Majd bátran hajóztam ki, keresve azt a lányt az idő búskomor tengerén.
Majdnem elcsattant az első szerelmes csók,
De ez a végzet rosszat ígért csak, nem is igazán a jót.
A szívem akkor is húzott ehhez a tüskés rózsához,
Míg el nem jutottam az út végére, a legsötétebb forráshoz.
Az évezred fordulóján én voltam az utolsó,
Aki beengedte ezt a lányt, kinek az ajka szomjoltó.
Több millenniumon át tengődtem évekig,
Míg el nem kísért a hercegnőm az utolsó percekig.
Sötétségbe borult a legfényesebb csillagom,
Végül teljesült is a várva várt jóslatom.
Ahogy csendesebb lett a vihar körülöttem,
Felvettem azt az álarcot, amit akkor levetettem.
Naiv módon engedtem önmagamnak,
Hogy elhiggyem azt, hogy az érzései irántam megmaradtak.
Átlépett rajtam embertelen módon,
Mert elhitette magával, hogy ő ült végig a trónon.
Eltelt ezer év, egy síremlékre leltem,
Csorbító üvöltéseket kísért a csendem.
Vért ontottam a gonosz büszkeség magjából,
Az én életem másik fele soha nem tér vissza a halálból.
Reméltem, hogy a szerelem ezek után rám találhat.
Egyedül bolyongtam sűrű erdők közepén,
Majd bátran hajóztam ki, keresve azt a lányt az idő búskomor tengerén.
Majdnem elcsattant az első szerelmes csók,
De ez a végzet rosszat ígért csak, nem is igazán a jót.
A szívem akkor is húzott ehhez a tüskés rózsához,
Míg el nem jutottam az út végére, a legsötétebb forráshoz.
Az évezred fordulóján én voltam az utolsó,
Aki beengedte ezt a lányt, kinek az ajka szomjoltó.
Több millenniumon át tengődtem évekig,
Míg el nem kísért a hercegnőm az utolsó percekig.
Sötétségbe borult a legfényesebb csillagom,
Végül teljesült is a várva várt jóslatom.
Ahogy csendesebb lett a vihar körülöttem,
Felvettem azt az álarcot, amit akkor levetettem.
Naiv módon engedtem önmagamnak,
Hogy elhiggyem azt, hogy az érzései irántam megmaradtak.
Átlépett rajtam embertelen módon,
Mert elhitette magával, hogy ő ült végig a trónon.
Eltelt ezer év, egy síremlékre leltem,
Csorbító üvöltéseket kísért a csendem.
Vért ontottam a gonosz büszkeség magjából,
Az én életem másik fele soha nem tér vissza a halálból.
