Hoz el nekem a csönd varázsát,
amit régóta keresek,
hosszú éjszakák átálmodását,
amely annyira kell nekem.

Hozd el nekem az est nyugalmát,
hogy álomra hajtsam ősz fejem,
S örökös aggódás helyett végre
Egy kis nyugalmat adj nekem.

Add nekem vissza a hitemet végre,
hogy higgyem: egyszer tán jobb lehet,
Hisz a tengernyi küzdelemből
rég kivettem a részemet.

Küzdelmes évek, emberöltők
súlya mely árnyékként követ,
mázsás teherként földre húzva,
megfeszítve a bőrömet.

Ne kínozz már! Nem tettem semmit!
Mért űzöl engem szüntelen?
Hiszen nem volt csak annyi bűnöm,
azt szerettem, kit nem lehet.

Ne üldözz már! Add vissza végre
mindazt, ami még jár nekem!
Ne vedd el tőlem minden álmom,
nézz rám! Segíts meg Istenem!

Hol vannak már az ünnep előtti
zsúfolttá váló nappalok,
mikor csillogó fényfüzérek
díszítették az ablakot?

Hol vannak? Olyan lett minden,
akár egy megfagyott világ,
néhol még villog fényfüzér,
de fénye megkopott ma már.

A kályha éppen úgy duruzsol most,
s vörös lángokkal integet,
mégis fázom. És egyre jobban
átjárja csontom a hideg.

Magam vagyok. És oly messze vannak
azok, akiket szeretek,
csak a hangjukat hallhatom most,
és néha a telefon recseg.

Mégis: Benne van minden hangban
az a végtelen szeretet,
amely az egész testemet átjárva
új reményt fakaszt idebent.

Istenem. Kérlek! Szánj meg engem.
Segíts, hogy közelebb legyek
Hozzájuk, hiszen nincs semmi másom,
csak ők, kik a mindenem nekem.

Hadd láthassam a csillogó fényt
mely szemük íriszén lebeg,
s felragyogjanak csillagokként,
amíg még közöttük leszek.

Fölütötte a fejét a háborús világhelyzet…

(Bokorrímes)
Sok-sok gyerek van a nem messzi, szomszéd országban,
Ott élnek családjukkal a háború poklában...
Este, ha lefekvés van, nem bíznak már csak imádságban,
De tán' próbálnak hinni, a csillagok mintázatában...
*

(Senrjon trió)
Felnőttek bombáznak és
Ölnek szembe katonát, rendre...
És a gyerekek?

Gyerekek kérdezik, hogy
Mi a háború, hol van apu?
Háború vissza!

Család lakása ledőlt,
Óvóhelyen még vegetálnak!
És a gyerekek?
*

(HIQ trió)
Derű holt!
Kenyér keserű!
Gyerekek?

Fű nem él!
Sok madár halott!
Fák dőltek!

Jó Isten
Segítel nekünk?
Sok árva!
*

(Leoninus)
Gyerekek még semmit nem értenek! Háború fájdalmat ad léleknek!
A világ tele van árvával, őzveggyel, az apja meg élt szökéssel...
*

(Bokorrímes)
Istenem, zokogva kérlek, szóm zokon ne vedd,
Hiszen nem szállhatok én szembe, pörbe veled.
Kérdezem, hogy örömöd abban Néked lehet-e,
Hogy a szomszédban már minden árvákkal van tele?
*

(3 soros-zárttükrös duó)
Te, ki ott villámlasz fönt a hegy-kardok hegyén,
Emberszívbe költözz be, szeretet nem lévén...
Te, ki ott villámlasz fönt a hegy-kardok hegyén.

(Anaforás)
Az istennek, csak ott lehet a helye,
Embereknek, végzetesen elege...
Az istennek, csak ott lehet a helye.
*

(Bokorrímes)
Nőjön ki sok virág összes holtak sírjain,
Az élőnek ne légyen élte örökig kín...
Uram, háborút gyorsan parancsold vissza már!
Áldva nézzen föl rád a földi látóhatár...

Vecsés, 2023. június 17. – Kustra Ferenc József - írtam: a világ, az emberiség -élő háborús- jelen történelmi helyzetéről. [Íródott Móra Ferenc azonos c. verse átirataként: 1916]

Olyan sok kérdés kavarog bennem,
s azon tépődöm szüntelen,
tyúk, vagy a tojás volt először?
Azt mondd meg nekem, Istenem!

Ha tojás volt, ki tojta azt meg?
S mikor a héja felrepedt,
mitől lehetett csirke benne,
ha kakas nem létezett?

Ha tyúk volt először, hogyan termett
és kakas nélkül hogy lehet
olyan kétrétű tojást tojni,
amelyből végül csirke lesz?

Ezernyi kérdést sorolhatnék,
amelyre választ nem lelek,
oly sok bennem a bizonytalanság,
amely fölöttem ott lebeg.

Mért nem jut kenyér sok szegénynek,
hiszen a földön megterem,
s jutna belőle bárkinek, ha
ilyen kapzsiság nincs jelen.

Uram! Ha mindent Te alkottál,
mért tűröd azt, hogy így legyen?
Mért nézed el. Hogy a gonosz győzzön
legyűrve igaz népedet?

Mért nézed azt, hogy hitükben ingva,
kétségbeesve küzdjenek?
Amíg népeden nem segítesz,
a gonosz mindent tönkre tesz.

Tehozzád szólna annyi ember!
Mért nem hallod meg, Istenem?
Mért nem látod a szenvedésünk?
Nézz ránk. Segíts meg Istenem!

Három millió ember nevében
kérlek: nézz le ránk! Istenem!
Nem hiszem el, hogy ilyen sok ember
önhibájából nincstelen!
Mért nézed el, hogy esőben, fagyban
néhány forintért küzdjenek?
Mért tűröd el, hogy közmunka néven
porig alázzák népedet?
Mért azt véded, ki önkényes gőggel
sátánként poklot teremt?
Százat, ezreket dönt nyomorba,
elvéve tőlük a kenyeret.
Mért nem segítesz végre rajtuk?
Hisz ők is épp olyan emberek,
mint azok, kik díszes kehelyből isznak,
dőzsölnek, és csak züllenek.
Három millió koldus néz rád
esdve, hogy segíts! Istenem!
Ha látod és hallod ott az égben,
nem tűröd el, hogy így legyen!