Óh, Istenem mond, Te az embert jónak teremtetted?
Mikor már megvolt, rendesen át is adtad a hited?

Az ember, most kevés jóval rendelkezik,
Legfőképp, belőle szeretet hiányzik.
Kevesen vannak az úgynevezett jó emberek
És mindenütt találhatóak fenegyerekek.

Minden ember, mind ártatlanul jön a világra,
Majd közösségtől elsodorja tapasztalata,
Hogy nem kell jónak lenni, minek? Mert ez neki nem nyereséges…
Inkább kevesek között uralkodni... ez neki elégséges.

Ma tán’ azért nem járnak gyónni az emberek,
Mert bűnök felsorolásai… végtelenek.
Nagy baj bizony az is, ha a bűnbánás a megjátszás része,
Azzal, nem lehet uralkodni, pénz keresni, így mi végre

Korcsosul a világ és a modern ember.
Tömegei tűrnek, hallgatnak, mert nem mer
Szembe szállni az oly' kevesek hatalmával?
Elveszejti magát, mások uralma által.

Most kérem, megint eljött a karácsony, a szép ünnep,
Most biztos jónak kell lenni… embernek, ez fő ünnep!
Légy magasztos és végy erőt lelkeden, magadon
És ma, ha lehet, uralkodj rossz szokásaidon.

Én Istenem mond, Te… embert embernek teremtetted?
Mikor már kész volt, rendesen átadtad… a Te hited?

Uram segíts, hogy átöleljék egymást az emberek,
És bevilágítsanak mindent a szeretet fények…

Vecsés, 2012. október 27. - Kustra Ferenc József

Az iskola, amelybe egykor jártam,
más lett. Eltűnt a régi pad,
de a belsőmben most is úgy él,
mintha tegnap lett volna csak.

Itt tanultam meg olvasni, írni,
a történelmet, a számokat,
Istenem! Milyen régen is volt!
De az emléke megmaradt.

Itt tanítottak emberségre,
s tisztelni tudni másokat,
s számtalan apró, hasznos dolgot,
mely a fejemben megragadt.

Múltak az évek, s gyermekeimre
éppen úgy várt az iskola,
új tanárokkal, s mégis épp úgy
fejükbe vésték a dolgokat.

Múlt és jelen. Majd összeforrva
emlékeinkben ott marad,
s bármily kopott is, épp oly kedves
marad nekem a régi pad.

Jó lenne látni még sokáig,
hány büszkeséget tartogat,
mint gyémántot, amely csiszolatlan,
s mégis. Értéke oly magas.

Sosem szólt szebben semmilyen dallam,
mint akkor, azon az éjjelen,
amikor értem fakadtál dalra,
s éreztem azt, hogy mily heves


minden érzés, mit irántam érzel,
s mint egy bűvös kép úgy jön el
ma is, és szinte épp úgy hallom,
mint akkor, azon az éjjelen.

Csak álltam, s hallgattam meghatódva
oly szép volt az a lágy zene,
mintha valami angyal szólna,
s hárfa húrjain pengene.

Istenem! Milyen régen is volt!
Azóta deres tél lehel
fagycsókot forró ajkaimra,
s vállamra terít hűs lepelt.

Hideg csókjával rám lehelve
mindent fehérre permetez
leheletével, s elfeledtet
minden rosszat, mely megsebez.

Csak az a bűvös, tiszta dallam,
mely a fülemben ott rezeg,
az hangzik fel, és újra érzem:
milyen szép is volt ott, veled.

Hoz el nekem a csönd varázsát,
amit régóta keresek,
hosszú éjszakák átálmodását,
amely annyira kell nekem.

Hozd el nekem az est nyugalmát,
hogy álomra hajtsam ősz fejem,
S örökös aggódás helyett végre
Egy kis nyugalmat adj nekem.

Add nekem vissza a hitemet végre,
hogy higgyem: egyszer tán jobb lehet,
Hisz a tengernyi küzdelemből
rég kivettem a részemet.

Küzdelmes évek, emberöltők
súlya mely árnyékként követ,
mázsás teherként földre húzva,
megfeszítve a bőrömet.

Ne kínozz már! Nem tettem semmit!
Mért űzöl engem szüntelen?
Hiszen nem volt csak annyi bűnöm,
azt szerettem, kit nem lehet.

Ne üldözz már! Add vissza végre
mindazt, ami még jár nekem!
Ne vedd el tőlem minden álmom,
nézz rám! Segíts meg Istenem!

Hol vannak már az ünnep előtti
zsúfolttá váló nappalok,
mikor csillogó fényfüzérek
díszítették az ablakot?

Hol vannak? Olyan lett minden,
akár egy megfagyott világ,
néhol még villog fényfüzér,
de fénye megkopott ma már.

A kályha éppen úgy duruzsol most,
s vörös lángokkal integet,
mégis fázom. És egyre jobban
átjárja csontom a hideg.

Magam vagyok. És oly messze vannak
azok, akiket szeretek,
csak a hangjukat hallhatom most,
és néha a telefon recseg.

Mégis: Benne van minden hangban
az a végtelen szeretet,
amely az egész testemet átjárva
új reményt fakaszt idebent.

Istenem. Kérlek! Szánj meg engem.
Segíts, hogy közelebb legyek
Hozzájuk, hiszen nincs semmi másom,
csak ők, kik a mindenem nekem.

Hadd láthassam a csillogó fényt
mely szemük íriszén lebeg,
s felragyogjanak csillagokként,
amíg még közöttük leszek.