Olyan sok kérdés kavarog bennem,
s azon tépődöm szüntelen,
tyúk, vagy a tojás volt először?
Azt mondd meg nekem, Istenem!

Ha tojás volt, ki tojta azt meg?
S mikor a héja felrepedt,
mitől lehetett csirke benne,
ha kakas nem létezett?

Ha tyúk volt először, hogyan termett
és kakas nélkül hogy lehet
olyan kétrétű tojást tojni,
amelyből végül csirke lesz?

Ezernyi kérdést sorolhatnék,
amelyre választ nem lelek,
oly sok bennem a bizonytalanság,
amely fölöttem ott lebeg.

Mért nem jut kenyér sok szegénynek,
hiszen a földön megterem,
s jutna belőle bárkinek, ha
ilyen kapzsiság nincs jelen.

Uram! Ha mindent Te alkottál,
mért tűröd azt, hogy így legyen?
Mért nézed el. Hogy a gonosz győzzön
legyűrve igaz népedet?

Mért nézed azt, hogy hitükben ingva,
kétségbeesve küzdjenek?
Amíg népeden nem segítesz,
a gonosz mindent tönkre tesz.

Tehozzád szólna annyi ember!
Mért nem hallod meg, Istenem?
Mért nem látod a szenvedésünk?
Nézz ránk. Segíts meg Istenem!

Három millió ember nevében
kérlek: nézz le ránk! Istenem!
Nem hiszem el, hogy ilyen sok ember
önhibájából nincstelen!
Mért nézed el, hogy esőben, fagyban
néhány forintért küzdjenek?
Mért tűröd el, hogy közmunka néven
porig alázzák népedet?
Mért azt véded, ki önkényes gőggel
sátánként poklot teremt?
Százat, ezreket dönt nyomorba,
elvéve tőlük a kenyeret.
Mért nem segítesz végre rajtuk?
Hisz ők is épp olyan emberek,
mint azok, kik díszes kehelyből isznak,
dőzsölnek, és csak züllenek.
Három millió koldus néz rád
esdve, hogy segíts! Istenem!
Ha látod és hallod ott az égben,
nem tűröd el, hogy így legyen!

Csoda szép nap a mai,
Hűvös téli szellő kíséri.
Sétálunk boldogan, hisz a hangulata csuda jó.
Mihez semmi sem fogható.
Veszek egy nagy levegőt, érzem szinte megdermed az arcom.
Nem messze tőlünk gyerekek boldog játéka töri meg a csendet.
S az apák szelíd hangja,
Mivel gyermekeit rendre utasítja.
De várj, mi történik? Az ég miért sötétlik?
Uram mi történik?
Miért sír az ég is?
Futva irány haza,
Az ártatlannak nincs választása.
Nem gyerek nevetés amit hallunk.
A szíréna váltja hangjuk.
Ember, ember ellen!
Istenem ne engedd el kezem.
Miért kell a háború?
Kinek jó ha a nemzet szomorú?
Körbe nézek szívem nagyot dobban.
Nem látni már jatszó gyermeket.
S a büszke apák is eltűntek.
Istenem el ne engedd kezem,
Segíts szeretteim megvédenem!
Elmúlik majd tudom jól,
S nem marad utánna semmi jó.
Létezik az igaz megbocsátás?
Letenni a terhet mi nyomja szíved,
Hogy életed újra felépíthesd?...
Istenem el ne engedd kezem, védd meg az ártatlant.

Tűnődöm. E téli hidegségben
felsikolt a téli esti csend,
üvölt a szél, elsöpörve mindent,
s átsüvít a vékony üvegen.

Oly hevesen fúj be a teraszra
felkavarva minden hópehelyt,
sűrű, fehér torlaszokat hagyva
haragjában, mintha intene.

Messze van a lángsugarú nyár még,
s ki tudja, hogy lesz e kikelet,
vagy itt marad sűrű havat ontva
a tél, amely egyre hidegebb.

Tűnődöm. E puszta, hideg télben
Te is fázol? S éppen úgy remegsz,
mint én? S vajon hallod e, ha szólok,
vagy hangomat elnyeli a csend.

Ki tudja most, hányan várnak arra,
jöjjön végre napfény, és meleg,
hiszen mások mindig fényben úsznak,
nekünk jut csak süvítő hideg.

Istenem! Most arra kérlek téged,
rájuk is küldj egy kis hideget,
S a verejtékért, amit értük ontunk,
nekünk is hozz végre meleget!

Március van. Zsúfolt a tér, és
egyre jönnek az emberek,
virágokkal és koszorúkkal,
így éltetve az ünnepet.
Szózatok szállnak messze a szélben,
így éltetve a hősöket,
akik egykoron miattunk haltak, kiontva drága vérüket.

Istenem! Add, hogy egyszer végre megadja azt az ég nekem,
hogy a sok vér, mit kiontottak,
végre már békét hozzon el.
Ne legyen könny. És szenvedés sem!
Ne forrjon többé gyűlölet!
Lobbanjon fel a szeretet lángja,
s melegítse a szíveket.

Legyen béke! És legyen jólét.
Add, hogy munkát és kenyeret
kapjon végre az is, ki eddig,
sovány kenyéren létezett.
Add, hogy az eszme valóra váljon
végre, s oly idő jöjjön el,
hogy érdemes legyen élni a földön,
Uram! Engedd, hogy így legyen!