Idő 
Értékelés 
Értékelés Ajjaj! Minket nem kérdezett itten senki?
Itt a faluban, így járt majdnem mindenki.
A férjem sokakkal a faluban, megkapta a SAS behívót.
Éjszakát sírva töltöttük? együtt néztük, harcra invitálót?
Itt van a két kis pulya apa nélkül,
A föld, az állatok gondozó nélkül,
És itt maradtam a társam, férj, szerelem nélkül.
Esténként nézem a férjem fényképét, emlékül.
Jóformán nincs is férfi a faluban,
Szegényen tengődünk, majd? mindannyian.
Gyerekek naponta, folyvást apjukat keresik,
Szomszéd rádiója mondja, ott hideg növekszik.
Vitt az én szerelmetes férjem meleg sálat,
De ez kevés, kért levélben holmit, még párat?
Közben hazajött egy lábbal, Tímár Demeter,
Lefagyott neki, műtötték? lesz ő most ember?
Mindjárt írjuk a negyvenkettő karácsonyát
Mi majd sírva nélkülözzük a férjet, apát.
Ki lesz, aki learat a jövő nyáron?
Háborúra gondolok, de nagyon bántón?
Beszélgettünk a szomszéd asszonnyal, hogy nőknek, nekünk
Milyen nehéz fenntartani családot? nincs respektünk.
Még nem tudta meg, hogy özvegy, csak sír, beteg a gyerek,
Hideg vackán a kutya is éhezik és didereg.
Család egyedül maradt, nincs segítség, boldogság már oda,
Ők a háborút nem akarták, de embert elvitték oda,
Ahol több mint emberes a jeges, havas idő vasfoga?
Vecsés, 2014. március 18. ? Kustra Ferenc
Itt a faluban, így járt majdnem mindenki.
A férjem sokakkal a faluban, megkapta a SAS behívót.
Éjszakát sírva töltöttük? együtt néztük, harcra invitálót?
Itt van a két kis pulya apa nélkül,
A föld, az állatok gondozó nélkül,
És itt maradtam a társam, férj, szerelem nélkül.
Esténként nézem a férjem fényképét, emlékül.
Jóformán nincs is férfi a faluban,
Szegényen tengődünk, majd? mindannyian.
Gyerekek naponta, folyvást apjukat keresik,
Szomszéd rádiója mondja, ott hideg növekszik.
Vitt az én szerelmetes férjem meleg sálat,
De ez kevés, kért levélben holmit, még párat?
Közben hazajött egy lábbal, Tímár Demeter,
Lefagyott neki, műtötték? lesz ő most ember?
Mindjárt írjuk a negyvenkettő karácsonyát
Mi majd sírva nélkülözzük a férjet, apát.
Ki lesz, aki learat a jövő nyáron?
Háborúra gondolok, de nagyon bántón?
Beszélgettünk a szomszéd asszonnyal, hogy nőknek, nekünk
Milyen nehéz fenntartani családot? nincs respektünk.
Még nem tudta meg, hogy özvegy, csak sír, beteg a gyerek,
Hideg vackán a kutya is éhezik és didereg.
Család egyedül maradt, nincs segítség, boldogság már oda,
Ők a háborút nem akarták, de embert elvitték oda,
Ahol több mint emberes a jeges, havas idő vasfoga?
Vecsés, 2014. március 18. ? Kustra Ferenc
Idefelé, a homokunkkal támasztottuk az ablakot,
Közben beszélgettünk, hogy ki és mit akarna, milyen harcot?
Érdekes, azt senki nem vetette föl, ezt, ki éli túl,
Semmit nem látva, csak néztük a tájat, nagyon botorul.
Mindannyiunkban zakatolt a gyors élet-vonata
Ahogy jött a hideg, lassan csökkent vágyunk halmaza?
Lassan gyanús is lett, hogy ez a hideg kezd lét-taroló lenni,
Ahogy csak zakatoltunk, táj igyekezett jeges-havas lenni.
A vonaton utazik a létem, vele van társként a vágy?
A kéj mámora? Megmondták, ez lesz az első, ami elhágy?
Az álmok mesés útjait múltamban is követtem,
Reggel meg az állomások homályában ébredtem.
Az életünk vonata, ideért a pályaudvarra,
Ez most a miénk, a hóba-jégbe ásott lövészárka?
Mi nem is kértük, de a vonat idehozott,
Bár sok volt köztünk, aki végig okoskodott.
Van itt süvöltős füttyszó, éppen a fejünk felett,
Mikor a muszka gránát erre száll a Don felett.
Ha az élet vonatát nézzük, van, kinek ez megálló,
De van, kinek végállomás, ez az ember-húsdaráló.
Erről a vonatról leszállni? Nos, azt egyáltalán nem lehet,
Csak ha, telibe robban egy bomba, véglegesen akkor lehet.
Örök fogoly vagy a vonatodban, ne keress más elméletet.
A Don-kanyarban, bizony igen hamar kisiklik az élet,
Halál jő, fölmondja, véget is ér a rövid bérelt-élet?
A család otthon, lehet, nem tudja meg katona mivé lett?
Már esteledik... Már a naplemente mázolja a tájat át,
Bebíborozza a jeges-fagyott hómezőt, így adja báját.
Én érzem, sőt tudom, a múltból vagyunk itt,
És lehet, hogy itt fagyok meg? a mindenit.
Tyiu? Tyiu? Tyiu...bumm, bumm, bumm, lövések zaja hallik,
Oroszok esténként is lőnek? érezzük is, itt lakik.
Bumm! Egy akna előttem harminc méterrel levágott,
Most mondhatom a hálaimát, nem erre kóválygott.
Nincsenek felhők az égen, már a Hold is feljön, ő lesz az úr!
Átfesti a hó-jégmezőt, hideg ezüsttel, vakít cudarul.
Múltból jöttem és még élek... A többit vajh' hogy mérik, fukarul?
Ez akkor egy állomás, pályaudvar, vagy végállomás?
Vaskerék, vas sínen hangokat ad, ez végső csikorgás?
Míg jöttünk nem láttunk semmit, táj maga volt a vágtatás.
.
(10 szavas)
Kinézve az ablakon, fények elmosódtak,
Igaz is! Minek látni katonának?
(HIAQ)
Volt útnak oly? része,
Ahol fény elbujt, nem nézett!
Sötét is vaksi volt.
(apeva)
Hol
Lehet
Már az a
Pályaudvar?
Minek szállunk le?
Szólt az őrmester, készüljünk, nemsokára: kell leszállni,
Aztán majd folytatjuk? tíz kilométert mély hóban mászni!
De még robog a vonat, csattognak a kerekek,
És bizony kezdenek már sorban félni a lelkek.
Lassan meg is érkeztünk, de még semmit nem látni az élet-pályaudvarokon,
Kinek csattog a szemaforja, az átváltozik-e, örök pirosra átállón?
Vecsés, 2016. július 22. ? Kustra Ferenc
Közben beszélgettünk, hogy ki és mit akarna, milyen harcot?
Érdekes, azt senki nem vetette föl, ezt, ki éli túl,
Semmit nem látva, csak néztük a tájat, nagyon botorul.
Mindannyiunkban zakatolt a gyors élet-vonata
Ahogy jött a hideg, lassan csökkent vágyunk halmaza?
Lassan gyanús is lett, hogy ez a hideg kezd lét-taroló lenni,
Ahogy csak zakatoltunk, táj igyekezett jeges-havas lenni.
A vonaton utazik a létem, vele van társként a vágy?
A kéj mámora? Megmondták, ez lesz az első, ami elhágy?
Az álmok mesés útjait múltamban is követtem,
Reggel meg az állomások homályában ébredtem.
Az életünk vonata, ideért a pályaudvarra,
Ez most a miénk, a hóba-jégbe ásott lövészárka?
Mi nem is kértük, de a vonat idehozott,
Bár sok volt köztünk, aki végig okoskodott.
Van itt süvöltős füttyszó, éppen a fejünk felett,
Mikor a muszka gránát erre száll a Don felett.
Ha az élet vonatát nézzük, van, kinek ez megálló,
De van, kinek végállomás, ez az ember-húsdaráló.
Erről a vonatról leszállni? Nos, azt egyáltalán nem lehet,
Csak ha, telibe robban egy bomba, véglegesen akkor lehet.
Örök fogoly vagy a vonatodban, ne keress más elméletet.
A Don-kanyarban, bizony igen hamar kisiklik az élet,
Halál jő, fölmondja, véget is ér a rövid bérelt-élet?
A család otthon, lehet, nem tudja meg katona mivé lett?
Már esteledik... Már a naplemente mázolja a tájat át,
Bebíborozza a jeges-fagyott hómezőt, így adja báját.
Én érzem, sőt tudom, a múltból vagyunk itt,
És lehet, hogy itt fagyok meg? a mindenit.
Tyiu? Tyiu? Tyiu...bumm, bumm, bumm, lövések zaja hallik,
Oroszok esténként is lőnek? érezzük is, itt lakik.
Bumm! Egy akna előttem harminc méterrel levágott,
Most mondhatom a hálaimát, nem erre kóválygott.
Nincsenek felhők az égen, már a Hold is feljön, ő lesz az úr!
Átfesti a hó-jégmezőt, hideg ezüsttel, vakít cudarul.
Múltból jöttem és még élek... A többit vajh' hogy mérik, fukarul?
Ez akkor egy állomás, pályaudvar, vagy végállomás?
Vaskerék, vas sínen hangokat ad, ez végső csikorgás?
Míg jöttünk nem láttunk semmit, táj maga volt a vágtatás.
.
(10 szavas)
Kinézve az ablakon, fények elmosódtak,
Igaz is! Minek látni katonának?
(HIAQ)
Volt útnak oly? része,
Ahol fény elbujt, nem nézett!
Sötét is vaksi volt.
(apeva)
Hol
Lehet
Már az a
Pályaudvar?
Minek szállunk le?
Szólt az őrmester, készüljünk, nemsokára: kell leszállni,
Aztán majd folytatjuk? tíz kilométert mély hóban mászni!
De még robog a vonat, csattognak a kerekek,
És bizony kezdenek már sorban félni a lelkek.
Lassan meg is érkeztünk, de még semmit nem látni az élet-pályaudvarokon,
Kinek csattog a szemaforja, az átváltozik-e, örök pirosra átállón?
Vecsés, 2016. július 22. ? Kustra Ferenc
SAS behívót kaptam
Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem?
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.
Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!
Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya
Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!
Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!
Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen?
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!
Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...
Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!
Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség?
Felhős az ég, de a felhők felett, tán? tiszta az ég?
Örök kérdés a levegőben? Leszünk-e holnap még?
Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.
Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett?
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban? szép hajnalkoszorúként viselhette.
Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?
Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad?
A múlt itt is csendes,
De lövések, oly? zajosak!
Micsoda vészhelyzet!
Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!
Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés?
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.
Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.
A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő?
Vecsés, 2016. január 4. ? Kustra Ferenc - emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!
Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem?
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.
Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!
Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya
Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!
Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!
Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen?
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!
Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...
Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!
Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség?
Felhős az ég, de a felhők felett, tán? tiszta az ég?
Örök kérdés a levegőben? Leszünk-e holnap még?
Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.
Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett?
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban? szép hajnalkoszorúként viselhette.
Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?
Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad?
A múlt itt is csendes,
De lövések, oly? zajosak!
Micsoda vészhelyzet!
Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!
Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés?
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.
Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.
A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő?
Vecsés, 2016. január 4. ? Kustra Ferenc - emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!
Mindenütt pára, örvény, árnyékok,
Ködgomolyból néha, nagy hegycsúcsok,
És hihetetlen magas sziklafal.
Ezt látni felér egy szép álommal.
A mélységből előtűnik a tó,
Látványához nincs hozzáfogható.
A vize varázslatosan szép kék,
Csípem magamat, mintha álmodnék.
A hegyekben a Bow-tónál ilyen,
Lelki szemeimmel látom milyen.
Mert biz? ez nekem marad csak talány,
Mi látható Kanadában; talán.
Vecsés, 1999. július 4. ? Kustra Ferenc
Ködgomolyból néha, nagy hegycsúcsok,
És hihetetlen magas sziklafal.
Ezt látni felér egy szép álommal.
A mélységből előtűnik a tó,
Látványához nincs hozzáfogható.
A vize varázslatosan szép kék,
Csípem magamat, mintha álmodnék.
A hegyekben a Bow-tónál ilyen,
Lelki szemeimmel látom milyen.
Mert biz? ez nekem marad csak talány,
Mi látható Kanadában; talán.
Vecsés, 1999. július 4. ? Kustra Ferenc
Versben ? haikuban ? tankában?
Álmomban? káosz, te sújtasz engem,
Ne nevess, ne átkozz szívből engem!
Vagy nevess, és csak átkozz! Tégy már hát!
Harapj sors, zúz már miszlikbe? nahát.
Szét akarsz tépni, agyon taposni?
Nem hagynál végre csak megpihenni?
Ilyen érzés álmodni, álomban élni?
Ebbe a vad álomba, nem kell tán' félni?
Az élet álom
Kreáció? Valóság?
Vagy tán fikció?
Álom? álmom, te édes,
Reggel ébredek, véges?
Az álomi káosz egyszer vége ér?
Ébredéskor a szép új nap mennyit ér?
Álomvalóság?
Így éled meg magadat?
A lét fonala?
Nappali káosz
Van-e az életedben.
Tudod kezelni?
Nappal nincsen ébredés,
De este lesz lefekvés?
Újabb álmok, jön az újabb káosz,
Sorsom még támad, bár be sem számoz.
Fáj-e még valami? Már az sincsen?
Béke és a nagy nyugalom nincsen?
Cudar az élet, ellenem van, mert elkorlátoz,
Énem meg nagyon igyekszik és ellenkormányoz.
Piszkos jó lenne, ha már a sors jönne, ő, aki kikorlátoz,
Az énem meg akkor tenne, ő lenne az, aki kikormányoz.
Minden hajnalra a zajongás múlik, az új fény előtűnik.
A vad gondolatok zúgó árja nincsen már tovább, megszűnik.
Bízzunk reményben,
Lesz még jobb is, remélem.
Reményem, jobb lét?
Reggel oszlik köd
És fény rajta átdereng.
Napsütés segít!
A káosz vége
Meglátszik, az új fényben.
Fényes a jövő!
Vecsés, 2013. november 1. ? Kustra Ferenc
Álmomban? káosz, te sújtasz engem,
Ne nevess, ne átkozz szívből engem!
Vagy nevess, és csak átkozz! Tégy már hát!
Harapj sors, zúz már miszlikbe? nahát.
Szét akarsz tépni, agyon taposni?
Nem hagynál végre csak megpihenni?
Ilyen érzés álmodni, álomban élni?
Ebbe a vad álomba, nem kell tán' félni?
Az élet álom
Kreáció? Valóság?
Vagy tán fikció?
Álom? álmom, te édes,
Reggel ébredek, véges?
Az álomi káosz egyszer vége ér?
Ébredéskor a szép új nap mennyit ér?
Álomvalóság?
Így éled meg magadat?
A lét fonala?
Nappali káosz
Van-e az életedben.
Tudod kezelni?
Nappal nincsen ébredés,
De este lesz lefekvés?
Újabb álmok, jön az újabb káosz,
Sorsom még támad, bár be sem számoz.
Fáj-e még valami? Már az sincsen?
Béke és a nagy nyugalom nincsen?
Cudar az élet, ellenem van, mert elkorlátoz,
Énem meg nagyon igyekszik és ellenkormányoz.
Piszkos jó lenne, ha már a sors jönne, ő, aki kikorlátoz,
Az énem meg akkor tenne, ő lenne az, aki kikormányoz.
Minden hajnalra a zajongás múlik, az új fény előtűnik.
A vad gondolatok zúgó árja nincsen már tovább, megszűnik.
Bízzunk reményben,
Lesz még jobb is, remélem.
Reményem, jobb lét?
Reggel oszlik köd
És fény rajta átdereng.
Napsütés segít!
A káosz vége
Meglátszik, az új fényben.
Fényes a jövő!
Vecsés, 2013. november 1. ? Kustra Ferenc
