Hol vannak már az ünnep előtti
zsúfolttá váló nappalok,
mikor csillogó fényfüzérek
díszítették az ablakot?

Hol vannak? Olyan lett minden,
akár egy megfagyott világ,
néhol még villog fényfüzér,
de fénye megkopott ma már.

A kályha éppen úgy duruzsol most,
s vörös lángokkal integet,
mégis fázom. És egyre jobban
átjárja csontom a hideg.

Magam vagyok. És oly messze vannak
azok, akiket szeretek,
csak a hangjukat hallhatom most,
és néha a telefon recseg.

Mégis: Benne van minden hangban
az a végtelen szeretet,
amely az egész testemet átjárva
új reményt fakaszt idebent.

Istenem. Kérlek! Szánj meg engem.
Segíts, hogy közelebb legyek
Hozzájuk, hiszen nincs semmi másom,
csak ők, kik a mindenem nekem.

Hadd láthassam a csillogó fényt
mely szemük íriszén lebeg,
s felragyogjanak csillagokként,
amíg még közöttük leszek.

Ki mondja azt, hogy nem gondol a múltra,
ha a néma csöndben felsóhajt az est,
ha gondjai gyűlnek hatalmas halomba,
s egyre rosszabb, és egyre nehezebb?

Ki mondja azt, hogy el lehet feledni
és a vállain habkönnyű pehely,
minden kis apró csöppnyi tévedése,
s nem húzza le a hatalmas kereszt?

Próbálna bár, de nehéz továbblépni,
s lábaira már hínárként tapad
a súly, s mintha ingoványban járna,
úgy roppan meg a gondjai alatt.

Ki mondja azt, hogy könnyű továbblépni
mintha nem történt volna semmi sem,
hiszen te látod, bármerre visz lépted
sötét árnyékba nyúl az esti csend.

Hosszú az út, és nehéz a lépés,
de te ne add fel! S mégis adj helyet
magad mellett, most bármilyen nehéz is
elhinned azt, hogy lehet még neked

könnyű álmod, mit nem téphet széjjel
gonosz ármány, és egyszer úgy jön el
álmaidban majd, mi nem vált valóra,
hogy majd megbékélsz, s nyugalmad leled.

Fölütötte a fejét a háborús világhelyzet…

(Bokorrímes)
Sok-sok gyerek van a nem messzi, szomszéd országban,
Ott élnek családjukkal a háború poklában...
Este, ha lefekvés van, nem bíznak már csak imádságban,
De tán' próbálnak hinni, a csillagok mintázatában...
*

(Senrjon trió)
Felnőttek bombáznak és
Ölnek szembe katonát, rendre...
És a gyerekek?

Gyerekek kérdezik, hogy
Mi a háború, hol van apu?
Háború vissza!

Család lakása ledőlt,
Óvóhelyen még vegetálnak!
És a gyerekek?
*

(HIQ trió)
Derű holt!
Kenyér keserű!
Gyerekek?

Fű nem él!
Sok madár halott!
Fák dőltek!

Jó Isten
Segítel nekünk?
Sok árva!
*

(Leoninus)
Gyerekek még semmit nem értenek! Háború fájdalmat ad léleknek!
A világ tele van árvával, őzveggyel, az apja meg élt szökéssel...
*

(Bokorrímes)
Istenem, zokogva kérlek, szóm zokon ne vedd,
Hiszen nem szállhatok én szembe, pörbe veled.
Kérdezem, hogy örömöd abban Néked lehet-e,
Hogy a szomszédban már minden árvákkal van tele?
*

(3 soros-zárttükrös duó)
Te, ki ott villámlasz fönt a hegy-kardok hegyén,
Emberszívbe költözz be, szeretet nem lévén...
Te, ki ott villámlasz fönt a hegy-kardok hegyén.

(Anaforás)
Az istennek, csak ott lehet a helye,
Embereknek, végzetesen elege...
Az istennek, csak ott lehet a helye.
*

(Bokorrímes)
Nőjön ki sok virág összes holtak sírjain,
Az élőnek ne légyen élte örökig kín...
Uram, háborút gyorsan parancsold vissza már!
Áldva nézzen föl rád a földi látóhatár...

Vecsés, 2023. június 17. – Kustra Ferenc József - írtam: a világ, az emberiség -élő háborús- jelen történelmi helyzetéről. [Íródott Móra Ferenc azonos c. verse átirataként: 1916]

Százezerszer elmondtam már, szeretlek!
Mért nem hiszed?
Mitől van annyi kétely benned,
amely mint árnyék követ.
Mért nézel ilyen vádló szemmel?
Hisz tudod: nincs az a perc,
amit ne veled töltenék el,
amikor megtehetem.
Százezer néma érintésből
miért nem érzed milyen
lángoló vágy, amely hozzád fűz,
hisz minden szép veled jön el.
Százezer szívből feltörő sóhaj
jelzi, hogy mennyire fáj
minden kétséged, amely üldöz,
s mélyen a húsomba váj.
Olyan sok minden kavarog bennem.
Miért nem hiszed, hogy bánt?
Belülről mardos annyi kétség
miattad. Nem bírom már.
Mért kell, hogy vádolj? Hiszen ismersz!
Tudod, hogy nincs senki más, csak te,
de elűzöl kételyeddel,
szinte már börtönbe zársz.

Olyan sok kérdés kavarog bennem,
s azon tépődöm szüntelen,
tyúk, vagy a tojás volt először?
Azt mondd meg nekem, Istenem!

Ha tojás volt, ki tojta azt meg?
S mikor a héja felrepedt,
mitől lehetett csirke benne,
ha kakas nem létezett?

Ha tyúk volt először, hogyan termett
és kakas nélkül hogy lehet
olyan kétrétű tojást tojni,
amelyből végül csirke lesz?

Ezernyi kérdést sorolhatnék,
amelyre választ nem lelek,
oly sok bennem a bizonytalanság,
amely fölöttem ott lebeg.

Mért nem jut kenyér sok szegénynek,
hiszen a földön megterem,
s jutna belőle bárkinek, ha
ilyen kapzsiság nincs jelen.

Uram! Ha mindent Te alkottál,
mért tűröd azt, hogy így legyen?
Mért nézed el. Hogy a gonosz győzzön
legyűrve igaz népedet?

Mért nézed azt, hogy hitükben ingva,
kétségbeesve küzdjenek?
Amíg népeden nem segítesz,
a gonosz mindent tönkre tesz.

Tehozzád szólna annyi ember!
Mért nem hallod meg, Istenem?
Mért nem látod a szenvedésünk?
Nézz ránk. Segíts meg Istenem!