Megkereslek, Eleonóra!
Imám száll, reggel virradóra.
Én-magamé legyél,
Lelkemért, te tegyél.
Egész nap imádkozok, Nóra!
Hallom hangod, mily' édes óhaj,
Szívem lágyan csak érted sóhaj…
Lelkedet megértem,
Válaszom remélem:
S talán nem lesz már többé óhaj!
Szerelmetes Eleonóra!
Húzhatnálak én takaróra?
Ölelném derekad,
Simogatnám hátad.
Vacsiznánk együtt, virradóra?
Ó, drága szívem hívó szava,
Lelkem tőle lángra kap még ma!
Öled, vágyam álma,
Ne késs soká, drága.
Várok reád a holdsugárba’!
Szerelmetes barátom Nóra!
Télen lelöknélek a hóba’…
Rád vetném magamat,
Hogy mentsem arcodat.
Szerelmedet imádnám Nóra!
Ó, kedves barátom, ne félj hát,
Szívedre vár boldogság… tehát?
Birkózzunk a hóban
S nem csak hébe hóban.
Szerelmem tiéd, ne aggódj hát!
Vecsés, 2019. augusztus 10. – Siófok, 2025. március 24. – Kustra Ferenc József- írtuk: romantikus LIMERIK csokorban. A páratlanokat én írtam, a párosakat szerző-, és poétatársam: Gránicz Éva.
Imám száll, reggel virradóra.
Én-magamé legyél,
Lelkemért, te tegyél.
Egész nap imádkozok, Nóra!
Hallom hangod, mily' édes óhaj,
Szívem lágyan csak érted sóhaj…
Lelkedet megértem,
Válaszom remélem:
S talán nem lesz már többé óhaj!
Szerelmetes Eleonóra!
Húzhatnálak én takaróra?
Ölelném derekad,
Simogatnám hátad.
Vacsiznánk együtt, virradóra?
Ó, drága szívem hívó szava,
Lelkem tőle lángra kap még ma!
Öled, vágyam álma,
Ne késs soká, drága.
Várok reád a holdsugárba’!
Szerelmetes barátom Nóra!
Télen lelöknélek a hóba’…
Rád vetném magamat,
Hogy mentsem arcodat.
Szerelmedet imádnám Nóra!
Ó, kedves barátom, ne félj hát,
Szívedre vár boldogság… tehát?
Birkózzunk a hóban
S nem csak hébe hóban.
Szerelmem tiéd, ne aggódj hát!
Vecsés, 2019. augusztus 10. – Siófok, 2025. március 24. – Kustra Ferenc József- írtuk: romantikus LIMERIK csokorban. A páratlanokat én írtam, a párosakat szerző-, és poétatársam: Gránicz Éva.
Merengünk! Van még élettavasz?
(3 soros-zárttükrős)
Elmeditáltam, hogy egy csónakban evezünk az élettel…
Én izzadtan, fáradtan, csak húzom, ő, meg mint úr, vezényel…
Elmeditáltam, hogy egy csónakban evezünk az élettel…
Ő
Az úr!
Azt hittem,
Hogy velem van.
Igám csak enyém.
Igám csak enyém.
Hogy velem van,
Azt hittem.
Az úr
Ő!
*
(3 soros-zárttükrős)
A lelkemnek fogalma sincs, mi az, az orgazmus,
Öröm nem szokta érni, nekem az áldás, mumus…
A lelkemnek fogalma sincs, mi az, az orgazmus.
Nem
Nekem.
Másnak jut
Örömélmény,
Én nem ismerem.
Én nem ismerem.
Örömélmény,
Másnak jut.
Nekem
Nem.
*
(vers)
Kinézek, úgy látom, közeleg a tavasz,
Szeme rám csillan, ez biz’ gátolja a gonoszt,
Hallom, hogy lüktet a kis-szíved… sok szakasz.
Az élet, még keménykedik, még parancsot oszt.
Szív
Dobban,
Szem ragyog,
Már tavasz van.
Lesz-e lét-tavasz?
Lesz-e lét-tavasz?
Már tavasz van,
Szem ragyog,
Dobban
Szív.
*
(Sedoka)
Tavasz, még bambul,
Ábrándos a nézése.
Reggeli nap, még csipás.
Élet tavasz van…
De, már szeme, majd’ csukott…
Már kín, reggel felkelni…
*
Rügyfakadással
Kezdődik az új tavasz.
Fáradtság már testen győz!
Tavaszon átmegy
A göröngyös életút!
Egyenetlen csoszogás!
Rügy
Pattan,
Tavasz van.
Élet lankad,
Test lomhán mozog.
Test lomhán mozog,
Élet lankad.
Tavasz van,
Pattan
Rügy.
*
(10 szavas)
Élet, magával harcol, de engem győz le,
Vajon, marad őbelőle?
Mintha csillogna nekem egy vadonatúj
Élettavasz! Hihetem, hogy élet-új lesz?
Vecsés, 2018. március 30. – Szabadka, 2018. április 9. –Kustra Ferenc József– a vegyes formákat én írtam a tükör apevákat szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A tükör apevák címe: ”Lesz-e még lét-tavasz?”
(3 soros-zárttükrős)
Elmeditáltam, hogy egy csónakban evezünk az élettel…
Én izzadtan, fáradtan, csak húzom, ő, meg mint úr, vezényel…
Elmeditáltam, hogy egy csónakban evezünk az élettel…
Ő
Az úr!
Azt hittem,
Hogy velem van.
Igám csak enyém.
Igám csak enyém.
Hogy velem van,
Azt hittem.
Az úr
Ő!
*
(3 soros-zárttükrős)
A lelkemnek fogalma sincs, mi az, az orgazmus,
Öröm nem szokta érni, nekem az áldás, mumus…
A lelkemnek fogalma sincs, mi az, az orgazmus.
Nem
Nekem.
Másnak jut
Örömélmény,
Én nem ismerem.
Én nem ismerem.
Örömélmény,
Másnak jut.
Nekem
Nem.
*
(vers)
Kinézek, úgy látom, közeleg a tavasz,
Szeme rám csillan, ez biz’ gátolja a gonoszt,
Hallom, hogy lüktet a kis-szíved… sok szakasz.
Az élet, még keménykedik, még parancsot oszt.
Szív
Dobban,
Szem ragyog,
Már tavasz van.
Lesz-e lét-tavasz?
Lesz-e lét-tavasz?
Már tavasz van,
Szem ragyog,
Dobban
Szív.
*
(Sedoka)
Tavasz, még bambul,
Ábrándos a nézése.
Reggeli nap, még csipás.
Élet tavasz van…
De, már szeme, majd’ csukott…
Már kín, reggel felkelni…
*
Rügyfakadással
Kezdődik az új tavasz.
Fáradtság már testen győz!
Tavaszon átmegy
A göröngyös életút!
Egyenetlen csoszogás!
Rügy
Pattan,
Tavasz van.
Élet lankad,
Test lomhán mozog.
Test lomhán mozog,
Élet lankad.
Tavasz van,
Pattan
Rügy.
*
(10 szavas)
Élet, magával harcol, de engem győz le,
Vajon, marad őbelőle?
Mintha csillogna nekem egy vadonatúj
Élettavasz! Hihetem, hogy élet-új lesz?
Vecsés, 2018. március 30. – Szabadka, 2018. április 9. –Kustra Ferenc József– a vegyes formákat én írtam a tükör apevákat szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A tükör apevák címe: ”Lesz-e még lét-tavasz?”
Szellő halkan susogó…
Szántalp alatt ropog a hó,
Úgy hallom, megjött a Télapó.
Szakálla vastag és hófehér,
Mély hangja, messzi tájról mesél…
Gyerek nincsen itthon, nappal érkezett,
Már nem kell várni az éjszakát, reggelt.
Mi boldogan fogadtuk a Mikulást.
Mély hóban, rénszarvas szánon érkeztél Télapó,
Nyisd már a puttonyod, abban lelhető minden jó.
Ez a nap, még a felnőtteknek is nagy nap,
Sőt, lélek-boldogság netovábbja, főnap.
Gyermek, mind izgatottan, izzadva várja,
És ez bizony az álmai netovábbja.
Látom, Télapó, eddig is lejárta a lábát,
Sok helyen átadta már a sok-sok ajándékát…
De viszi még tovább a szeretet sok csomagját.
A gyerekek nagy őrömére,
Betesz mindenki cipőjébe…
Van hol a terasz lépcsőjére.
Hallottuk, hogy van, hol a gyermek olyan nagyon vágyta ezt a napot,
És bár még a kis cipőjét is kipucolta, de semmi nem kapott…
Látom, Mikulás furcsa ember, piros ruhában jár,
Ahogy szépen szól hozzám, a szívem oly’ hevesen jár…
Ősz a szakálla, a szemüvege, meg bent... párás már.
Aztán ahogy jött, el is ment
Jövőre várjuk őt újfent…
Majd várjuk, mert ő nem álszent.
Vecsés, 2015. december 1. – Kustra Ferenc József
Szántalp alatt ropog a hó,
Úgy hallom, megjött a Télapó.
Szakálla vastag és hófehér,
Mély hangja, messzi tájról mesél…
Gyerek nincsen itthon, nappal érkezett,
Már nem kell várni az éjszakát, reggelt.
Mi boldogan fogadtuk a Mikulást.
Mély hóban, rénszarvas szánon érkeztél Télapó,
Nyisd már a puttonyod, abban lelhető minden jó.
Ez a nap, még a felnőtteknek is nagy nap,
Sőt, lélek-boldogság netovábbja, főnap.
Gyermek, mind izgatottan, izzadva várja,
És ez bizony az álmai netovábbja.
Látom, Télapó, eddig is lejárta a lábát,
Sok helyen átadta már a sok-sok ajándékát…
De viszi még tovább a szeretet sok csomagját.
A gyerekek nagy őrömére,
Betesz mindenki cipőjébe…
Van hol a terasz lépcsőjére.
Hallottuk, hogy van, hol a gyermek olyan nagyon vágyta ezt a napot,
És bár még a kis cipőjét is kipucolta, de semmi nem kapott…
Látom, Mikulás furcsa ember, piros ruhában jár,
Ahogy szépen szól hozzám, a szívem oly’ hevesen jár…
Ősz a szakálla, a szemüvege, meg bent... párás már.
Aztán ahogy jött, el is ment
Jövőre várjuk őt újfent…
Majd várjuk, mert ő nem álszent.
Vecsés, 2015. december 1. – Kustra Ferenc József
Megint nyár van, és virágzik minden,
piros pipacsoktól díszlik a határ,
aranysárgába öltözött minden,
szinte aranylik minden búzaszál.
Olyan szép minden. Foltos felhők úsznak
takarót bontva az ég vásznaján,
rongyos ruhájuk mintha szél cibálná,
olyan tépettek. Mégis oly csodás.
Felhő szemüknek kéklő tisztasága
elbűvöl mindig, és nyugalmat ád,
szinte hallom a sóhajuk a szélben,
mikor szemeikből sűrű könny szitál.
Hajlonganak a büszke búzatáblák,
s felhőkbe bújik most a napsugár,
milyen furcsa! Most mosolyog ő is,
egyszerre esik, s napfényes a táj.
Milyen jó volna nekünk is így élni,
hogy könnyes szemünkben ott a ragyogás,
felszárítva a kiontott könnyet,
mit azokért ontunk, ki nem lehet már
velünk, hisz messze, vitte már a sorsuk,
s szívünkben mégis miattuk van nyár,
s érezni, ahogy mosolyuk szétárad
szívük mélyéből, ha gondolnak reánk.
piros pipacsoktól díszlik a határ,
aranysárgába öltözött minden,
szinte aranylik minden búzaszál.
Olyan szép minden. Foltos felhők úsznak
takarót bontva az ég vásznaján,
rongyos ruhájuk mintha szél cibálná,
olyan tépettek. Mégis oly csodás.
Felhő szemüknek kéklő tisztasága
elbűvöl mindig, és nyugalmat ád,
szinte hallom a sóhajuk a szélben,
mikor szemeikből sűrű könny szitál.
Hajlonganak a büszke búzatáblák,
s felhőkbe bújik most a napsugár,
milyen furcsa! Most mosolyog ő is,
egyszerre esik, s napfényes a táj.
Milyen jó volna nekünk is így élni,
hogy könnyes szemünkben ott a ragyogás,
felszárítva a kiontott könnyet,
mit azokért ontunk, ki nem lehet már
velünk, hisz messze, vitte már a sorsuk,
s szívünkben mégis miattuk van nyár,
s érezni, ahogy mosolyuk szétárad
szívük mélyéből, ha gondolnak reánk.
Jó volna végre úgy ébredni
minden pirkadó hajnalon,
hagy arcodat lássam, amikor ébredsz,
s ujjam hajadba túrhatom.
Érezni minden simításban,
hogy épp olyan fontos vagyok,
mint a szellő, amelyik felfrissít,
míg végigsuhan az arcodon.
Érezni, ahogy hozzám simulva
halkan a nevemet suttogod,
hogy tudhassam, milyen fontos is néked,
amikor átölel két karom.
Hiszen az idő egyre csak múlik
deret szórva a hajamon,
s te messze vagy, annyira messze!
Csak a fényképed láthatom.
Hallom hangod a telefonban,
és tudom, érzem, hogy szeretsz!
De úgy hiányzik az érintésed!
S oly ritkán vagyok most veled.
Néha jó volna felégetni
mindent, ami még visszatart,
hogy veled ébredjek minden reggel,
míg nem köszön ránk az alkonyat.
minden pirkadó hajnalon,
hagy arcodat lássam, amikor ébredsz,
s ujjam hajadba túrhatom.
Érezni minden simításban,
hogy épp olyan fontos vagyok,
mint a szellő, amelyik felfrissít,
míg végigsuhan az arcodon.
Érezni, ahogy hozzám simulva
halkan a nevemet suttogod,
hogy tudhassam, milyen fontos is néked,
amikor átölel két karom.
Hiszen az idő egyre csak múlik
deret szórva a hajamon,
s te messze vagy, annyira messze!
Csak a fényképed láthatom.
Hallom hangod a telefonban,
és tudom, érzem, hogy szeretsz!
De úgy hiányzik az érintésed!
S oly ritkán vagyok most veled.
Néha jó volna felégetni
mindent, ami még visszatart,
hogy veled ébredjek minden reggel,
míg nem köszön ránk az alkonyat.