Idő 
Értékelés 
Értékelés Nem egy perc, de már évek, Nusi!
Igen hiányollak, kis Husi.
Elmentél, itt hagytál,
Búcsú! Nem fáradtál…
És biz’ már nincs is meg a bungi!
Te kinevetsz… csókra vágyódót.
Te kinevetsz… mint ezt megírót.
Legalább tudatnád,
Hogyha tán’ akarnád…
Pedig képviselted… állandót.
Nem töltünk együtt, vad éjszakát?
De, hallom lelkem nagy sikolyát…
Nem jelentek semmit?
Legalább egy kicsit?
Mi nem élünk át már… ágycsatát.
Vecsés, 2022. október 7. – Kustra Ferenc József – íródott: ROMANTIKUS limerik csokorban.
Igen hiányollak, kis Husi.
Elmentél, itt hagytál,
Búcsú! Nem fáradtál…
És biz’ már nincs is meg a bungi!
Te kinevetsz… csókra vágyódót.
Te kinevetsz… mint ezt megírót.
Legalább tudatnád,
Hogyha tán’ akarnád…
Pedig képviselted… állandót.
Nem töltünk együtt, vad éjszakát?
De, hallom lelkem nagy sikolyát…
Nem jelentek semmit?
Legalább egy kicsit?
Mi nem élünk át már… ágycsatát.
Vecsés, 2022. október 7. – Kustra Ferenc József – íródott: ROMANTIKUS limerik csokorban.
(3 soros-zárttükrös duó)
Rakétatűzben ég ma is a szentelt gyertya,
De megúszta a büntetést az orosz pópa…
Rakétatűzben ég ma is a szentelt gyertya.
Bizony az én lelkem is igy éli napjainkat,
Vívja minden ellen a védekező harcokat…
Bizony az én lelkem is igy éli napjainkat.
*
(Senrjon trió, félhaiku lánc formátumban)
Gyalogosan menetel
Előre a lábam, tönkbe rúg.
Ima nem segít!
Gyalogosan menetel
Hóban a lábam, éppen tél van.
Ima nem segít!
Gyalogosan menetel
A lelkem… felhők könnye hullik.
Ima nem segít!
*
(Senrjú duó)
Nap sugára is
Földet ér, éltet fejleszt.
Földet melenget!
Levél, mit simít…
Meghallom lelkem sikít!
Ilyenek… napok!
*
(anaforás leoninus)
Sokszor előfordult velem, hogy jó nagy felhő nyomult fölém, Nap beborult!
Sokszor előfordult velem, hogy lelkem védekező harcokba ’bonyolult’.
Sokszor előfordult velem, hogy lelkem csak gyalogolt mellettem.
Sokszor előfordult velem, hogy felhők könnye mosta a fejem.
(leoninus)
Aranyló mezőn piros pipacs, őzeknél dívik az ’ipi-apacs’?
Rózsa illat terjeng, meg a füstölt sonkáé… Más illat is füstölt...
Vecsés, 2022. május 27. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként
Rakétatűzben ég ma is a szentelt gyertya,
De megúszta a büntetést az orosz pópa…
Rakétatűzben ég ma is a szentelt gyertya.
Bizony az én lelkem is igy éli napjainkat,
Vívja minden ellen a védekező harcokat…
Bizony az én lelkem is igy éli napjainkat.
*
(Senrjon trió, félhaiku lánc formátumban)
Gyalogosan menetel
Előre a lábam, tönkbe rúg.
Ima nem segít!
Gyalogosan menetel
Hóban a lábam, éppen tél van.
Ima nem segít!
Gyalogosan menetel
A lelkem… felhők könnye hullik.
Ima nem segít!
*
(Senrjú duó)
Nap sugára is
Földet ér, éltet fejleszt.
Földet melenget!
Levél, mit simít…
Meghallom lelkem sikít!
Ilyenek… napok!
*
(anaforás leoninus)
Sokszor előfordult velem, hogy jó nagy felhő nyomult fölém, Nap beborult!
Sokszor előfordult velem, hogy lelkem védekező harcokba ’bonyolult’.
Sokszor előfordult velem, hogy lelkem csak gyalogolt mellettem.
Sokszor előfordult velem, hogy felhők könnye mosta a fejem.
(leoninus)
Aranyló mezőn piros pipacs, őzeknél dívik az ’ipi-apacs’?
Rózsa illat terjeng, meg a füstölt sonkáé… Más illat is füstölt...
Vecsés, 2022. május 27. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként
(3 soros-zártükrös)
Mikulás arca biztos pozsgás a hidegtől.
Szán menetszélben… nélkülöző szélvédőtől…
Mikulás arca biztos pozsgás a hidegtől.
*
(Bokorrímes)
Úgy néz ki a szán sunnyog, (ajándék nincs meg?) mert nagyon csendben jön,
Valami azért zöröghetne rajta, mondom én ökörködőn…
A gyerek meg már ideges, lassan kész rá, hogy még egy sort bőgjön.
*
(Senrjon csokor)
Lassan én is izgulok,
Fehér szakállú csak nem beteg?
Vigasztalandó…
*
Tényleg, mily’ csendes a szán.
Legalább kerék nyikorogna!
Jaj, Apu, hüppögi…
*
Meghallom, hogy valaki
Mászkál a tetőn, recseg a jég…
Gyermeki mosoly.
*
Magányos ló-nyerítés…
Jesszus! Rénszarvasnak mi baja?
Más nyelven beszél.
*
Látom, macska ablaknál
Éppen zuhan! De a télapó?
Már én is várom…
*
Gyerek nagyon kacarász,
Tetszik neki macska puffanás.
Lovaskocsi el…
*
(10 szavas csokor)
Feleségem szól, telefonáltak, majd reggelre itt lesz,
Ajjaj, ez fönnforgás…
Gyerek kérdezi, hogy ez biztos-e,
Mert neki még sírni kellene…
Feleségem elparancsolja fürdeni,
De ezért meg kell küzdeni.
Nehezen fürdeti.
Csomagfutár az árokban, ezt én tudtam meg.
Nekünk is hiányzik…
Vecsés, 2020. december 1. – Kustra Ferenc József - íródott: alloiostrofikus versformában.
Mikulás arca biztos pozsgás a hidegtől.
Szán menetszélben… nélkülöző szélvédőtől…
Mikulás arca biztos pozsgás a hidegtől.
*
(Bokorrímes)
Úgy néz ki a szán sunnyog, (ajándék nincs meg?) mert nagyon csendben jön,
Valami azért zöröghetne rajta, mondom én ökörködőn…
A gyerek meg már ideges, lassan kész rá, hogy még egy sort bőgjön.
*
(Senrjon csokor)
Lassan én is izgulok,
Fehér szakállú csak nem beteg?
Vigasztalandó…
*
Tényleg, mily’ csendes a szán.
Legalább kerék nyikorogna!
Jaj, Apu, hüppögi…
*
Meghallom, hogy valaki
Mászkál a tetőn, recseg a jég…
Gyermeki mosoly.
*
Magányos ló-nyerítés…
Jesszus! Rénszarvasnak mi baja?
Más nyelven beszél.
*
Látom, macska ablaknál
Éppen zuhan! De a télapó?
Már én is várom…
*
Gyerek nagyon kacarász,
Tetszik neki macska puffanás.
Lovaskocsi el…
*
(10 szavas csokor)
Feleségem szól, telefonáltak, majd reggelre itt lesz,
Ajjaj, ez fönnforgás…
Gyerek kérdezi, hogy ez biztos-e,
Mert neki még sírni kellene…
Feleségem elparancsolja fürdeni,
De ezért meg kell küzdeni.
Nehezen fürdeti.
Csomagfutár az árokban, ezt én tudtam meg.
Nekünk is hiányzik…
Vecsés, 2020. december 1. – Kustra Ferenc József - íródott: alloiostrofikus versformában.
…az élet tengerén…
Élem az életem az élet tengerén…
A kicsi és nagy hullámok habos hegyén…
Lehet, hogy a tenger leges-legmélyén létezem?
Itt halak rákok, mérges medúzák vannak velem…?
Születésemkor, jó nagy, tartós szél belekapott vitorlámba,
És maga előtt, behajtott szeszélyes óceán viharába…
Lélekvesztőm erősen dülöngél álom-éltem tengerén,
Sodródik a Dél és Észak sarkok láthatatlan tengelyén.
A lenyugvó aranymosolyú, bíbornapsugarak mosolyán,
Már csak vegetálok, a nagy és folyton csak hideg víz-nyoszolyán…
Nézem, merev formák a hullámok, majd’ mint dia képek.
Vizesek, habosak, nagy hegyek-völgyek! Tán’ ezek szépek?
Kicsike vízcsepp vagyok a lét tengerében.
Pici vízcsepp vagyok óceánom vízében!
Mily’ nagy vagy, mindent beborítasz, Te óceán,
Milyen nagy vagy, veled vagyok a lét határán…
Itt a ködpára a víz fölött, hömpölyög, mint áttetsző selyem,
És időnként látom, hogy a hullámzó tenger, nekem lételem…
Egy hajón élet, ráadásul a sajátomon, itt nincs virág,
És nincsen itten zöld rét, hol meglehetne az örök szabadság…
Itt villámlik, zeng, én a fedélzeten, a hajóm meg alatta,
És vihar istene, miért gerjedt folyvást, nem szűnő haragra!
Óceán! Vitorlámba szél kapaszkodik, hajóm megy előre!
Ha vizeddel segítenél, akkor haladnék, egyről, kettőre!
Én csak ücsörgők a fedélzetemen, látom, a világ ragyog!
Szabadnak érzem magamat, de érzékcsalódás, mert nem vagyok.
Ruhámat, langy és só nedves fuvallat, úgy lengeti,
Hajszálaimon a szél a tavasz dalát pengeti…
Nem vakít el semmi és bár meresztem a szemem, megtudhatnám?
Nem látom a csillagokat! Hogy láthatnám, ha felhő borul rám…
Vetettem én sok magot fedélközbe,
De nincs mese, engem sós víz vesz körbe…
Ha fent vagyok a hajóhídon a halak, lám, mit sem sejtenek,
De ha korlátnál állok, a hullámtarajok táncra perdülnek…
Messze, parttól, hideg, viharos, tenger-párás szélben nincs halk hang…
Csak támad, majd lesodor fedélzetről… élvezkedik a bitang!
A szeszélyes vihar csak dühöng, szele megállíthatatlan…
Nap meg rám süt, éget, perzsel, vakít, árnyéka láthatatlan.
Állandóan hallom, lékem van, csobog befelé a víz!
Szivattyúim folyvást dolgoznak, ez nem játék, mint a kvíz!
Csak marad a kérdés, hogyan legyen tovább… ezen agyalok…
Nevetek, hallik… ezen még a befolyó víz is fanyalog?!
A lelkem árva, mint egy kivert, Lenin-lelenc gyerek,
Oly', mint egy ablak, ami körül nincsenek keretek…
Élem én bugyuta, kicsi, semmit nem mondó életem,
És mert jól nevelt vagyok… azt hittem, ez kell, így jó nekem…
Te élet óceánom, miért vagy ilyen velem?
Miért nem lelem, a hullámaidon a helyem?
Te élet óceánom, szép a vized és nem én szennyezem,
Jó lenne, csak élni, a sima víztükrödön! Ezt kérhetem?
Senkinek nem lehet hinni, csak önmagamban kell bízni,
Szemből fúj felém a szél. Rajta kéne messze repülni…
Könnyeket nem záporoztathatom végtelenül és a kínig,
És ezért a képzeletem szárnyán szállok, a más világomig…
Egyszer bizony, el kell menni, de akkor itten, ne sírjon senki,
Magatokban emlékezzetek, volt itt egy öreg matróz… senki.
Ez majd, akkor segít nekem, óceán homályába merülni…
Kár, hogy nem fogom megtudni, fognak-e majd a tengerek sírni?
Vecsés, 2015. március 27. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Élem az életem az élet tengerén…
A kicsi és nagy hullámok habos hegyén…
Lehet, hogy a tenger leges-legmélyén létezem?
Itt halak rákok, mérges medúzák vannak velem…?
Születésemkor, jó nagy, tartós szél belekapott vitorlámba,
És maga előtt, behajtott szeszélyes óceán viharába…
Lélekvesztőm erősen dülöngél álom-éltem tengerén,
Sodródik a Dél és Észak sarkok láthatatlan tengelyén.
A lenyugvó aranymosolyú, bíbornapsugarak mosolyán,
Már csak vegetálok, a nagy és folyton csak hideg víz-nyoszolyán…
Nézem, merev formák a hullámok, majd’ mint dia képek.
Vizesek, habosak, nagy hegyek-völgyek! Tán’ ezek szépek?
Kicsike vízcsepp vagyok a lét tengerében.
Pici vízcsepp vagyok óceánom vízében!
Mily’ nagy vagy, mindent beborítasz, Te óceán,
Milyen nagy vagy, veled vagyok a lét határán…
Itt a ködpára a víz fölött, hömpölyög, mint áttetsző selyem,
És időnként látom, hogy a hullámzó tenger, nekem lételem…
Egy hajón élet, ráadásul a sajátomon, itt nincs virág,
És nincsen itten zöld rét, hol meglehetne az örök szabadság…
Itt villámlik, zeng, én a fedélzeten, a hajóm meg alatta,
És vihar istene, miért gerjedt folyvást, nem szűnő haragra!
Óceán! Vitorlámba szél kapaszkodik, hajóm megy előre!
Ha vizeddel segítenél, akkor haladnék, egyről, kettőre!
Én csak ücsörgők a fedélzetemen, látom, a világ ragyog!
Szabadnak érzem magamat, de érzékcsalódás, mert nem vagyok.
Ruhámat, langy és só nedves fuvallat, úgy lengeti,
Hajszálaimon a szél a tavasz dalát pengeti…
Nem vakít el semmi és bár meresztem a szemem, megtudhatnám?
Nem látom a csillagokat! Hogy láthatnám, ha felhő borul rám…
Vetettem én sok magot fedélközbe,
De nincs mese, engem sós víz vesz körbe…
Ha fent vagyok a hajóhídon a halak, lám, mit sem sejtenek,
De ha korlátnál állok, a hullámtarajok táncra perdülnek…
Messze, parttól, hideg, viharos, tenger-párás szélben nincs halk hang…
Csak támad, majd lesodor fedélzetről… élvezkedik a bitang!
A szeszélyes vihar csak dühöng, szele megállíthatatlan…
Nap meg rám süt, éget, perzsel, vakít, árnyéka láthatatlan.
Állandóan hallom, lékem van, csobog befelé a víz!
Szivattyúim folyvást dolgoznak, ez nem játék, mint a kvíz!
Csak marad a kérdés, hogyan legyen tovább… ezen agyalok…
Nevetek, hallik… ezen még a befolyó víz is fanyalog?!
A lelkem árva, mint egy kivert, Lenin-lelenc gyerek,
Oly', mint egy ablak, ami körül nincsenek keretek…
Élem én bugyuta, kicsi, semmit nem mondó életem,
És mert jól nevelt vagyok… azt hittem, ez kell, így jó nekem…
Te élet óceánom, miért vagy ilyen velem?
Miért nem lelem, a hullámaidon a helyem?
Te élet óceánom, szép a vized és nem én szennyezem,
Jó lenne, csak élni, a sima víztükrödön! Ezt kérhetem?
Senkinek nem lehet hinni, csak önmagamban kell bízni,
Szemből fúj felém a szél. Rajta kéne messze repülni…
Könnyeket nem záporoztathatom végtelenül és a kínig,
És ezért a képzeletem szárnyán szállok, a más világomig…
Egyszer bizony, el kell menni, de akkor itten, ne sírjon senki,
Magatokban emlékezzetek, volt itt egy öreg matróz… senki.
Ez majd, akkor segít nekem, óceán homályába merülni…
Kár, hogy nem fogom megtudni, fognak-e majd a tengerek sírni?
Vecsés, 2015. március 27. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Bánatom van, Melitta asszony,
Busságomban… ez csak egy esély…
Emlékszem, ölelés
Volt osztályrész… mesés.
Most elhatárolódsz, most mesélj…
Búdat hallom... kapu zárt noha,
Kérsz ölelést, nem adom soha.
Volt osztályrész régen,
Csend ül azon régen.
Szívem zárva, nincs vissza, soha.
*
Ígértem neked, jó… hű leszek,
Én bizony, máig is így teszek.
Más nőre nem vágyok,
Téged várnak álmok…
Már nincs benned semmi szeretlek?
A hited szép, de elhalt bennem,
Hűséged tisztelem, de már nem.
Régi láng elaludt,
Nem ébreszt új lángot.
Marad: tisztelet, más többé nem.
*
Még szeretlek, ez fontos hitem.
Én tebenned biz’ mindig hittem…
Mi újra kezdhetnénk,
Részemről… szeretnék!
Egyedül hagytál, pedig hittem!
Újrakezdést kérsz, de mély sebem,
Ígéretnek gyenge ez nekem.
Elhagytál már régen,
Most gyógyulok csendben.
Vissza többé már nincs út szívem.
Vecsés, 2025. július 13. – Siófok, 2025. szeptember 20. -Kustra Ferenc József- Gránicz Éva- írtuk: romantikus LIMERIKBEN 2 szerzősnek.
Busságomban… ez csak egy esély…
Emlékszem, ölelés
Volt osztályrész… mesés.
Most elhatárolódsz, most mesélj…
Búdat hallom... kapu zárt noha,
Kérsz ölelést, nem adom soha.
Volt osztályrész régen,
Csend ül azon régen.
Szívem zárva, nincs vissza, soha.
*
Ígértem neked, jó… hű leszek,
Én bizony, máig is így teszek.
Más nőre nem vágyok,
Téged várnak álmok…
Már nincs benned semmi szeretlek?
A hited szép, de elhalt bennem,
Hűséged tisztelem, de már nem.
Régi láng elaludt,
Nem ébreszt új lángot.
Marad: tisztelet, más többé nem.
*
Még szeretlek, ez fontos hitem.
Én tebenned biz’ mindig hittem…
Mi újra kezdhetnénk,
Részemről… szeretnék!
Egyedül hagytál, pedig hittem!
Újrakezdést kérsz, de mély sebem,
Ígéretnek gyenge ez nekem.
Elhagytál már régen,
Most gyógyulok csendben.
Vissza többé már nincs út szívem.
Vecsés, 2025. július 13. – Siófok, 2025. szeptember 20. -Kustra Ferenc József- Gránicz Éva- írtuk: romantikus LIMERIKBEN 2 szerzősnek.
