Idő 
Értékelés 
Értékelés Mindenkinek szüksége van
egy őszinte segítő kézre,
s hogy valaki azt súgja neki,
hogy megérti: és megérte.
Mindenkinek kell valaki,
hogy néhanap mellette álljon,
még ha pusztán lélekben is,
de kérő keze: rátaláljon.
Egy meleg hang akár egy kéz,
a magányban olykor jó lenne,
hogy fájó, rémült lelkünket,
testetlenül is: átölelje.
Mert elkél a bátorítás
annak is,ki látszatra erős,
mert szerető gyengék nélkül,
céltalanná válik minden hős.
Mindenkinek hinnie kell
önmagában s mindenki másban.
Mindenkinek kell a remény,
egy szebb és élhetőbb világban.
Mert neked is szükséged lesz
egy őszinte, segítő kézre,
aki füledbe súgja majd,
hogy röpke életed: megérte.
Pest-Buda 2016. augusztus 31.
egy őszinte segítő kézre,
s hogy valaki azt súgja neki,
hogy megérti: és megérte.
Mindenkinek kell valaki,
hogy néhanap mellette álljon,
még ha pusztán lélekben is,
de kérő keze: rátaláljon.
Egy meleg hang akár egy kéz,
a magányban olykor jó lenne,
hogy fájó, rémült lelkünket,
testetlenül is: átölelje.
Mert elkél a bátorítás
annak is,ki látszatra erős,
mert szerető gyengék nélkül,
céltalanná válik minden hős.
Mindenkinek hinnie kell
önmagában s mindenki másban.
Mindenkinek kell a remény,
egy szebb és élhetőbb világban.
Mert neked is szükséged lesz
egy őszinte, segítő kézre,
aki füledbe súgja majd,
hogy röpke életed: megérte.
Pest-Buda 2016. augusztus 31.
( Intés )
Ne higgy a nyálas-nyájas Olvasónak,
ki negédesen áradozik rólad,
miközben úgy hiszi, csak gyenge báb vagy,
s legyint, mikor nem látja, csak a hátad.
Ne is várj tőle megértést: semennyit.
Soha nem értett soraidból semmit.
Öröm - fájdalom, értéktelen - becses,
születés - halál... Aki ily felszínes;
jobb is tán, ha nem tudja, mi elől fut.
De higgy: a csendesen bölcs Olvasónak,
Ki tudja, hogy a szó hegyeket mozgat.
Bár lehet, hogy nem ma jő el az a perc,
de a szavak által szebb álmokra lelsz.
Mert szegény Az; Ki vágyakozni sem tud.
***
Mózes 5. könyve 33/29:
"Hízelegnek majd ellenségeid, és te azok magaslatain lépdelsz."
Pest - Buda, 2014. június
Ne higgy a nyálas-nyájas Olvasónak,
ki negédesen áradozik rólad,
miközben úgy hiszi, csak gyenge báb vagy,
s legyint, mikor nem látja, csak a hátad.
Ne is várj tőle megértést: semennyit.
Soha nem értett soraidból semmit.
Öröm - fájdalom, értéktelen - becses,
születés - halál... Aki ily felszínes;
jobb is tán, ha nem tudja, mi elől fut.
De higgy: a csendesen bölcs Olvasónak,
Ki tudja, hogy a szó hegyeket mozgat.
Bár lehet, hogy nem ma jő el az a perc,
de a szavak által szebb álmokra lelsz.
Mert szegény Az; Ki vágyakozni sem tud.
***
Mózes 5. könyve 33/29:
"Hízelegnek majd ellenségeid, és te azok magaslatain lépdelsz."
Pest - Buda, 2014. június
(Bródy János tiszteletére)
Csend járja be e valaha szent földet,
sunyítón néma kushadás és átok,
Ti szabadítottátok ránk e szörnyet:
gazul gyűlölködő hamis-királyok!
Önmagatok képzelte trónon ülve
e nép nevében ítéletet mondtok,
és hatalmatoktól megrészegülve
dobtok nékik némi hústalan koncot.
Közben dicsőítő dalnokra vártok,
nyálasan magasztaló hamis szóra,
de dalos lelkeket már nem találtok,
mert mind kihaltak: akárcsak a nóta.
Kik rég oly víg-bátorsággal daloltak,
mára a gyávaság lett sovány létük,
mert családjukért földig alázkodtak:
netán dicstelen elmúlás lett bérük.
Mert a szolgaság a lélek börtöne,
s a láncot a költő nehezen tűri,
halott lenne Ő akkor is, ha élne,
hiszen a dalok hiánya: legyűri.
És mégis akad oly dalnok, ki feláll!
Habár ráncos keze tán kortól reszket,
ütött-kopott lantját megfogva kiáll -
Ő, aki többé már semmit sem veszthet.
Egy agg, sápatag arcú rímfaragó,
ki a gyenge testben is erős lélek,
elcsukló hangja reszketeg és fakó,
s ott fenn: a hatalmasok mégis félnek.
Irtóznak hallani a régi lantot,
mert hangja ma sem hamis, hanem tiszta,
rémülten látják az ismerős lantost,
ahogy a nép ma is dalait issza.
- Ébredjetek fel mind, Ti szabad-lelkek!
Üres a trón, már nem ül rajta senki! -
Fátyolos hangján olykor halk az ének,
ám sorait szabadság szele lengi.
S szűkölnek bújva a gazok kutyái,
amint felébrednek a lelkek sorra,
minden egyes strófa új ostorcsapás
a szemfényvesztő, hazug árulókra.
Mert nem lehet király ott a gyűlölet,
hol nem hisz benne többé soha senki!
És sorra emelkednek fel a fejek,
ahogy dalát egy ország visszazengi.
Csend járja be e valaha szent földet,
sunyítón néma kushadás és átok,
Ti szabadítottátok ránk e szörnyet:
gazul gyűlölködő hamis-királyok!
Önmagatok képzelte trónon ülve
e nép nevében ítéletet mondtok,
és hatalmatoktól megrészegülve
dobtok nékik némi hústalan koncot.
Közben dicsőítő dalnokra vártok,
nyálasan magasztaló hamis szóra,
de dalos lelkeket már nem találtok,
mert mind kihaltak: akárcsak a nóta.
Kik rég oly víg-bátorsággal daloltak,
mára a gyávaság lett sovány létük,
mert családjukért földig alázkodtak:
netán dicstelen elmúlás lett bérük.
Mert a szolgaság a lélek börtöne,
s a láncot a költő nehezen tűri,
halott lenne Ő akkor is, ha élne,
hiszen a dalok hiánya: legyűri.
És mégis akad oly dalnok, ki feláll!
Habár ráncos keze tán kortól reszket,
ütött-kopott lantját megfogva kiáll -
Ő, aki többé már semmit sem veszthet.
Egy agg, sápatag arcú rímfaragó,
ki a gyenge testben is erős lélek,
elcsukló hangja reszketeg és fakó,
s ott fenn: a hatalmasok mégis félnek.
Irtóznak hallani a régi lantot,
mert hangja ma sem hamis, hanem tiszta,
rémülten látják az ismerős lantost,
ahogy a nép ma is dalait issza.
- Ébredjetek fel mind, Ti szabad-lelkek!
Üres a trón, már nem ül rajta senki! -
Fátyolos hangján olykor halk az ének,
ám sorait szabadság szele lengi.
S szűkölnek bújva a gazok kutyái,
amint felébrednek a lelkek sorra,
minden egyes strófa új ostorcsapás
a szemfényvesztő, hazug árulókra.
Mert nem lehet király ott a gyűlölet,
hol nem hisz benne többé soha senki!
És sorra emelkednek fel a fejek,
ahogy dalát egy ország visszazengi.
A II. Világháborúban Albionból…
3 rész
Gerhard tudta, hogy milyen a halállal szembenézni…
Félelmét bizonytalansága generálta… még élni!
Romboló előttünk és mögöttünk… hátsó gyorsan közeledik! Rádiós súgta.
Tartsa az irányt, vigye le száz méterre… főmérnöknek ezt a kapitány súgta…
Első lapátok tíz, hátsó tizenöt – adta ki a parancsot a kapitány, ő is súgta.
A hajó lent száztíz méteren állt… a kapitány intett, hogy lejjebb vigye…
A búvárhajó lassan, óvatosan, de araszolni kezdett süket csendben lefele…
A pityegés, elég erősen hallatszott, közben jól belebúj az ideges fülekbe…
Gerhard csak és a mélységmérőt figyelte!
Nem gondolta, hogy kétszáz méter a hitelesítése.
Voltunk már százötven alattt is kicsikét vele…
Az ejtőernyős megbabonázottan figyelte a mélységmérőt,
Kapitány csak intett neki, mutatta: tán’ százhetven elérhetőt.
Közben újabb pityegés hallatszott s figyelték, mint követendőt…
Hajó nyolcvanra, másodlagos hajtómű háromnegyedre!
Az U-boot nekiindult és meredeken emelkedett felfele.
Az első romboló kitért a haladási útvonalból,
A másik mögöttük, lassan távolodik az útból!
Mély vízi bombák… vette le a rádiós a fülhallgatót.
A fenébe! - Látszott, hogy zavarja a kapitány hallgatót.
Miért nem menekülünk el innen? Kérdezte Gerhard, hallkan…
Mert itt az Asdic vak területén vagyunk s megtalálnának a rohamban.
A rádiós megszólalt: lassan közeledik, romboló sebessége csökkent:
Kapitány rögtön kiadta utasítást: Tartsuk az irányt és a sebességet.
Rádiós megszólalt: romboló hátramenetben gyorsan közeledik!
Tartsuk a sebességet és mérjék közben az időt, hogyan közeledik!
Teljes csend, másodlagos hajtóműveket kikapcsolni!
Az elektromos motorok megállására nem kellett várni.
A romboló a motorokat kikapcsolta, de még közeledik.
A kapitány csak biccentett, megértette, még közeledik.
Az első bomba, rettenetesen megrázta a búvár naszád testét…
Gerhard kiáltást hallott! Padlón meglátta vergődni Schislert.
A férfi próbálta körömmel elásni magát a hajó padlójába
És véresre horzsolta a csonkig letört körmeit, nagy kínjában.
A sturmscharführert megrázta a látvány és mélységesen megdöbbentette,
Hogy őt eddigi alkalmakkor a saját félelme, hogy vezette, most megértette.
Egy bomba megint a közelben robbant és a világítás kialudt.
Csend lett és ez bántón, gyorsan zuhant rájuk… lét majd’ elaludt.
Egy perccel később gyenge, vörös fény világított. Gyenge látás alakult.
Romboló előttünk és gyorsan távolodik a rádiós jelentette!
Lüth kiadta – Mindkét hajtómű teljes sebességgel előre!
Mi folyik itt, kérdezte aznejtőernyős, hova sietünk?
Egy elektromos hiba miatt, lehet a játszmába elkéstünk…
A hajótest héjába piczo-elektromos érzékelőket építettek.
Ezek felfogják a kint érkező fizikális rezgéseket!
Ezt jellé alakítják és a rádiós hallja a pityegéseket.
Kicsi fölszabadultunk szólt Lüth… vegyük elő a menekülést újra.
Tartsuk az irányt, motorokat háromnegyed fordulatra…
Úgy tűnik leráztuk öket, így már indulhatunk haza!
Utolsó parancs: emelkedés periszkóp mélységre - tán’ hazajutunk békében.
VÉGE
Vecsés, 2017. január 1. –-Kustra Ferenc József- írtam: Joachim Peiper „Farkashajsza” c. kalandregénye ötletverskénti fölhasználásával, alloiostrofikus versformában
3 rész
Gerhard tudta, hogy milyen a halállal szembenézni…
Félelmét bizonytalansága generálta… még élni!
Romboló előttünk és mögöttünk… hátsó gyorsan közeledik! Rádiós súgta.
Tartsa az irányt, vigye le száz méterre… főmérnöknek ezt a kapitány súgta…
Első lapátok tíz, hátsó tizenöt – adta ki a parancsot a kapitány, ő is súgta.
A hajó lent száztíz méteren állt… a kapitány intett, hogy lejjebb vigye…
A búvárhajó lassan, óvatosan, de araszolni kezdett süket csendben lefele…
A pityegés, elég erősen hallatszott, közben jól belebúj az ideges fülekbe…
Gerhard csak és a mélységmérőt figyelte!
Nem gondolta, hogy kétszáz méter a hitelesítése.
Voltunk már százötven alattt is kicsikét vele…
Az ejtőernyős megbabonázottan figyelte a mélységmérőt,
Kapitány csak intett neki, mutatta: tán’ százhetven elérhetőt.
Közben újabb pityegés hallatszott s figyelték, mint követendőt…
Hajó nyolcvanra, másodlagos hajtómű háromnegyedre!
Az U-boot nekiindult és meredeken emelkedett felfele.
Az első romboló kitért a haladási útvonalból,
A másik mögöttük, lassan távolodik az útból!
Mély vízi bombák… vette le a rádiós a fülhallgatót.
A fenébe! - Látszott, hogy zavarja a kapitány hallgatót.
Miért nem menekülünk el innen? Kérdezte Gerhard, hallkan…
Mert itt az Asdic vak területén vagyunk s megtalálnának a rohamban.
A rádiós megszólalt: lassan közeledik, romboló sebessége csökkent:
Kapitány rögtön kiadta utasítást: Tartsuk az irányt és a sebességet.
Rádiós megszólalt: romboló hátramenetben gyorsan közeledik!
Tartsuk a sebességet és mérjék közben az időt, hogyan közeledik!
Teljes csend, másodlagos hajtóműveket kikapcsolni!
Az elektromos motorok megállására nem kellett várni.
A romboló a motorokat kikapcsolta, de még közeledik.
A kapitány csak biccentett, megértette, még közeledik.
Az első bomba, rettenetesen megrázta a búvár naszád testét…
Gerhard kiáltást hallott! Padlón meglátta vergődni Schislert.
A férfi próbálta körömmel elásni magát a hajó padlójába
És véresre horzsolta a csonkig letört körmeit, nagy kínjában.
A sturmscharführert megrázta a látvány és mélységesen megdöbbentette,
Hogy őt eddigi alkalmakkor a saját félelme, hogy vezette, most megértette.
Egy bomba megint a közelben robbant és a világítás kialudt.
Csend lett és ez bántón, gyorsan zuhant rájuk… lét majd’ elaludt.
Egy perccel később gyenge, vörös fény világított. Gyenge látás alakult.
Romboló előttünk és gyorsan távolodik a rádiós jelentette!
Lüth kiadta – Mindkét hajtómű teljes sebességgel előre!
Mi folyik itt, kérdezte aznejtőernyős, hova sietünk?
Egy elektromos hiba miatt, lehet a játszmába elkéstünk…
A hajótest héjába piczo-elektromos érzékelőket építettek.
Ezek felfogják a kint érkező fizikális rezgéseket!
Ezt jellé alakítják és a rádiós hallja a pityegéseket.
Kicsi fölszabadultunk szólt Lüth… vegyük elő a menekülést újra.
Tartsuk az irányt, motorokat háromnegyed fordulatra…
Úgy tűnik leráztuk öket, így már indulhatunk haza!
Utolsó parancs: emelkedés periszkóp mélységre - tán’ hazajutunk békében.
VÉGE
Vecsés, 2017. január 1. –-Kustra Ferenc József- írtam: Joachim Peiper „Farkashajsza” c. kalandregénye ötletverskénti fölhasználásával, alloiostrofikus versformában
Érzem semmi vagyok, de mi lehetnék? című versre reagálva. /
Ne hidd, hogy semmi vagy, ki így tud érezni,
Szavakban égő tűz, az nem tud vérezni.
Te vagy a bíbor, s nem csak esti köntösön,
Fény vagy, ha halvány is - de itt vagy, s köszönöm.
Lehetsz sugár, ha nem is tűzőn ragyogó,
Mécses is melegít, ha fázik valahó
Lehetsz fa az erdőn, ki csendben álmodik,
Gyökérrel tartja meg, mi mást ledönt a hit.
A megalázás mélyén kincs a lelked ott...
Hisz ki szenved, érez, s érezni... alkotott.
Nem győzhet le az, ami bánt - csak más ruhát vesz fel,
De te légy az, ki magát újra-újra felemel.
A húsvét hétfő múlt, mint minden rossz idő,
S a holnap rejt csodát, nem csak sötét erő.
Ne várd nagyon kaszást - várj inkább egy mosolyt,
Mitől a szív csendben újra dobog, egy szót...
Mert vagy - és ez elég. És több vagy, mint hiszed,
Kicsiny láng, de olyan, mely világot vihet.
És ha úgy érzed is: ez csak gyenge remény,
Tudd, hogy most neked szólok - hiszek benned én!
Siófok, 2025. április 23. -Gránicz Éva-
Írtam: egy poéta társam vigasztalására.
Ne hidd, hogy semmi vagy, ki így tud érezni,
Szavakban égő tűz, az nem tud vérezni.
Te vagy a bíbor, s nem csak esti köntösön,
Fény vagy, ha halvány is - de itt vagy, s köszönöm.
Lehetsz sugár, ha nem is tűzőn ragyogó,
Mécses is melegít, ha fázik valahó
Lehetsz fa az erdőn, ki csendben álmodik,
Gyökérrel tartja meg, mi mást ledönt a hit.
A megalázás mélyén kincs a lelked ott...
Hisz ki szenved, érez, s érezni... alkotott.
Nem győzhet le az, ami bánt - csak más ruhát vesz fel,
De te légy az, ki magát újra-újra felemel.
A húsvét hétfő múlt, mint minden rossz idő,
S a holnap rejt csodát, nem csak sötét erő.
Ne várd nagyon kaszást - várj inkább egy mosolyt,
Mitől a szív csendben újra dobog, egy szót...
Mert vagy - és ez elég. És több vagy, mint hiszed,
Kicsiny láng, de olyan, mely világot vihet.
És ha úgy érzed is: ez csak gyenge remény,
Tudd, hogy most neked szólok - hiszek benned én!
Siófok, 2025. április 23. -Gránicz Éva-
Írtam: egy poéta társam vigasztalására.
