Kalifornia ég,
És Florida fuldokol.
Figyeljük hogy a világ
Mi egyebet felsorol!

Iránban az asszonyok
nyíltan lázadoznak.
Kifogyott a türelmük,
Mert jobbra vágyakoznak.

A nagy járvány alig múlt el,
S most tombol a háború.
Ezrével zokognak az anyák.
Vajon lesz-e elég koszorú?

Kard csüng a fejünk felett.
Atomháború fenyeget.
Földünk egy szerencsejáték,
S a halál követel lelkeket.

A világ anyagi helyzete
Mindenhol mar leromlott.
Mindenki térdre roskadt,
A szokott rendszer szétomlott.

A globális katasztrófa
Napról napra sereglik.
Nagy Babilon buzgón
Bárkivel lefekszik.

Megérkezett Armageddon?
S merünk-e nyeregbe szállni?
Jaj! Talán már túl késő,
De ki mer még spekulálni?

Magyarok a Nagy Háborúban…

A csapattestemhez utaztam. Már harmadszor behívtak, mentem a frontra…
A háború már, a harmadik évébe fordult. Ez a katona sorsa.
A vonat, amin ültem, a vasutak vegyes, teher,- és személyvonata.

Komor eltökéltséggel, még a háború első napjaiba,
Lelkes-naiv felháborodással utaztam ki a szerb frontra.
Egy év múlva meg a Kárpátokban, magyar síkságra vezető utat védtem rohamok ellen.
A vadul támadó, de végül is erélytelen orosz csapatok tömkelege volt az ellen.

Most már, új frontra mentem, behívtak immár harmadszorra,
De, már másfelé, délre, az olasz frontra, Doberdóba.
Igen! Három éve még béke volt.
De! Az óta vad háború tombolt.
Doberdó, kis krajnai szlovén falu,
Már lerombolva… a látvány sanyarú.

Nekünk a Doberdó, régen nem csak, egy kisebb helyiséget jelentett,
Hanem az ott elterülő -tizenöt kilométeres ha, lehetett-,
Dél felél nyúló fennsíkot, ahol háborúzni nagyon jól lehetett.

Ez igen gyér növényzetű, szikla, szikla hátán vidék volt,
Vér áztatta terület volt… isonzói szakasz, olasz front.

Mit csapataink végigharcoltak, az a negyedik isonzói csata,
Amit találtunk, színig telt katonakórházak és tömegsírok hada.
Én ahová kerültem, a sereg hegyi dandárja
És lettem én az utász rohamosztag parancsnoka.

Lövések hallatszottak, a légben mind kinyíltak a pamacsok,
Közben az olasz gépek felettünk, csak keringtek, mint a sasok.
Néha, messzebb de, a földön voltak kisebb bombarobbanások.

Arnold, felkalauzolt egy meredek és nagyon csúszós kopár sziklára,
Fent aztán elénk tárult a doberdói fennsík, komor-szépségű tája.
A nap ugyan ragyogott, de a vidéket bevonta a ködszerű pára.

Balra, vakító verőfényben ért össze az éggel az Adria,
Jobbra a kékes messzeségben volt a Keleti-Alpok nyúlványa.
Mögöttünk meg a földig rombolt városok, Görz, Gradiska látványa.

Öt nap múlva lesz, hogy a zászlóaljunkat bevetik a tűzvonalba,
És leváltunk egy elnyűtt csapatot, a doberdói véringoványba…

Vecsés, 2016. augusztus 31. - Kustra Ferenc József – népszerű történelem! Íródott: Zalka Máté: Doberdó c. önéletrajzi-dokumentumregénye alapján.

Mereven bámulok
Álmélkodó rosszallással,
Arra, mi nem tetszik.
*
Lehetetlen az, mit
Én nem tudok megcsinálni.
Rosszak, körülmények.
*
A hideg kávémat
Iszom, nem megyek innen el.
Most lesz még csak a nyár.
*
Az új fészekrakás.
Toll nélküli az esküvő.
A közös otthon új.
*
A Hold ágyadba néz,
Bekukucskál kékes sugár!
Alszol, nagyon horkolsz.
*
Hold, itten nem számít.
Két köntös is fellebbenhet.
Már nincsen horkolás.
*
Reggel majd Hold elmegy
Föld túloldalán elalszik.
Felhős lett az idő.
*
A szavak, holt sora...
Érzések, szavak, egyveleg.
Mindennel felérhet.
*
Kihez forduljak, hogy
Lecsökkenjen a távolság?
A szerencse felé?
*
Sárga rózsa csokor
Szirmai, már mind hervadnak.
Szárazság. Vízhiány.
*
Pihenget a csend is.
Még hegyorom is lepihen.
Esti harangszó száll.
*
Kertem már nem terem,
Meleg szárazság a károm…
Esőváró táncok…
*
Kombájn vágja búzát,
Kinyílt pipacsot letarol.
Mezítláb a tarlón…
*
Nagyon szép alkotás,
Távlataid végtelenek.
Pazar eszmeiség…
*
Életem az álom…
Utazok élet tengerén…
Realitás vágyam…
*
Csak magam vagyok, az
Oly’ sűrű rengetegemben.
Szabadság: álmomban.
*
Elrohant az élet,
Közben hajtja benned, véred.
Büszkeség, reménység…
*
Félszeg vagy? Félszegen
Nem tudsz intézni semmit sem.
Végy erőt magadon.
*
Álomba borul, ma!
Holdfényfüggöny teríti be.
Reggel átöltözik.
*
Kezek remegőek?
Játékos ujjak csak voltak?
Rozsda, győz test felett!
*
Nagy láng, már lelohadt.
A lélekparázs, még izzik!
Fáradt, elmúlt élet.
*
Erre száll kékmadár,
Ujjongó csiviteléssel.
Nem hagyott is semmit.
*
Könnyekben úszok és
Fuldoklok. Párás a látás.
Nekem, kell kékmadár.

Vecsés, 2015. július 24. - Kustra Ferenc József – íródott: HIAQ –ban…

Az élet csak alakul rendezetlenül,
Én élem továbbra is rendületlenül.
Várok vonatra, mi visz dicsőség felé,
Ha tudnám, hogy érkezik, már mennék elé.

Pálya mentén, azonban sok a kitérő,
Mi egyenesen tartsa, arra nincs erő.
Kilendül a vonat és dicsőség helyett,
Van az örültek háza, mindenek felett.

Tán’ a világ végére kell vándorolnom?
És talán útközben meg éhen kell halnom?!
A dicsőség út örök jelöltje vagyok,
E vonattal én előbbre nem haladok.

Vecsés, 2004. március 12. – Kustra Ferenc József

Az éj sötétjében kuvikok röpködnek,
A fejfák felett meg szellemek lebegnek.
Nem látunk, csak tapogatódzunk sötétben
Bízzunk, hogy szebb jövőt látunk meg reggelben.

Az éj vaksötét, gyertyafény elvész benne,
Bár állítólag sötétnek is van lelke.
Az éj sötét, átláthatatlan és hosszú
Látszólag véget nem érő, oly' mint bosszú.

Ködben úszik a hajnal, pirkadat sejlik.
Bár tudnám, ha felkel a nap, majd mi látszik?
Szemembe tűnik tarolt vidék, mint kóró
Vagy szépre bámulok majd, mint álmodozó?

Vecsés, 2000. március 10. – Kustra Ferenc József