Lassan, de biztosan kialakul a tél…

Dér, mint egy festő
Jégvirágot rajzolgat.
Olvasztó meleg.
*
Legzordabban jő
Hideg idő, meztelen…
Fagy sugárzása.
*
Nem jeltelen a
Hideg, mindenhol jegek.
Korcsolya idő!
*
Jégpáncél kemény,
Bizton' rá lehet menni.
Korcsolyapálya.
*
Jégen elesni
Fájdalmas és kékfoltos.
Sajgók a sebek.
*
Vastagon fagyott
Tó mélysége nem számít.
Csúszkálni szabad.
*
Patak vágyait,
Partok tartják kordába.
Be is fog fagyni.
*
Éji sötétben
Folyó vize fekete.
Partnál befagyott.
*
Jégszirt torlódik
Csendes folyóvíz felett.
Beásott halak.
*
Jégcsapok, híznak,
Már majd’ mind totemoszlop.
Köd nagy segítség.
*
Siklunk, mi ketten.
Siklik velem... képzelet.
Tükörsima jég.
*
Kint úgy zörögnek
Jeges ágak. Szél zenél.
Összehúzódnak.
Vecsés, 2016. december 20. - Kustra Ferenc József – íródott: eredeti Baso féle haikuban és senrjúban.

Az idő felettem őrködött,
némán a szívembe költözött.
S a viharban vigaszt kértem,
a felhőkbe árva reményt véstem.

Vártam mindig a csodát,
hogy leteríti előttem bársonyát,
s ad majd nékem hitet és erőt,
hullat reám éltető esőt.

Amilyen a virágnak is kell,
amitől a szívem kizöldell,
majd a napnak bősz sugarát,
hogy érlelje édes tavaszát.

Rügy fakadjon újra a fán,
s gyöngéden óvja majd ezután,
bársonylombja szelíden takarja,
seregélysereg nehogy megzavarja.

Míg az idő felettem őrködik,
s majdan szívemből kiköltözik,
ekkor vigaszt többé nem kérek,
csak békés nyugalmat remélek.

Idő van! Ébredj!
Az idő, halad, pereg…
Feleszmélés kell.
*
Jó
Magyar
Hazafi!
Mondj le erről:
Végtelen közöny!
*
Lét, mesebeli?
Akkor minek a remény?
Ó! Mily’ a világ…
*
Álomvilágban
Élni: az önbecsapás!
A nagy rossz közelg…
*
Te még várod jót?
Napocskát… felhő takar!
Ébredj már ember!
*
Most
Tegyél
Hazafi!
Mosd meg arcod,
Ébredj és figyelj!
*
Vérben úszikál
Világ, mohóságában.
Csak, pénz boldogít!
*
A fejünk felett
A tető… csillagos ég!
Lét… földön folyik!
*
Egy
Vagy több
Nap, tán’ év…
Ott kell lenni
Tettek mezején!
*
Deres hajnalon
Is életben maradni!
Ébredj! Világ él!

Vecsés, 2016. július 24. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjúban és apevában. [Az apeva öt soros „vers”. Az első sor egy, a 2. két, a 3. három, a 4. négy, az 5., öt szótagot tartalmaz. Nem rímes. Tilos a szavak tördelése.]

Csillagokat szórt felettem az éj,
s szívembe égett a torz magány,
bíborban izzott a holdkaréj,
egy álomba-sírt könnyes éjszakán.

Feledni vágytam minden álmot,
ködbe merítve az éjszakát,
hulló könnycseppel téged várni,
mint Lator várta eljövő angyalát.

Terólad álmodtam végtelen éjen,
csendesen lépkedtem lábad nyomán,
közben a vágyam mindent felégetett,
ahogy csillagok hulltak az éjen át!

Ha pillangó lennék, feletted repdesnék,
a virágos réteken lépteid keresném,
pitypang-koszorúdra szállnék, a fejed tetejére,
és néha, hogy megérints; a kezed-tenyerére.

Ha szellő lennék, a bőröd simogatnám,
a hajad közt járnék, s az ajkad csókolgatnám,
kebleid közt suhannék a hasad hajlatáig,
az éjszakán át a vágyad hajnaláig!

Ha kósza felhő lennék a zivatar után,
s rohannék a réten feletted sután,
minden egyes esőcsepp a szádra hullna,
olyan lenne, mintha az ég néha megcsókolna!