Idő 
Értékelés 
Értékelés Víz síkja fölött
Száll, száll a viharmadár.
Fényes villámok!
*
A tenger felett
Fellegeket tornyoz szél.
Víz alatt béke.
*
Sós víz párája
Mennydörgő vihar alatt!
Sima vízfelszín.
*
Vihar démona
Tépi a fellegeket.
Sima víztükör.
*
Ujjongás, harcvágy
Szemben az elemekkel.
Homok, tengerpart.
*
Smaragd zöld tenger…
Vijjog, száll viharmadár…
Kacagva zokog!
*
Süllyednek felhők,
Dalolva tőr fel hullám…
Forrón tűz a nap.
*
Tajtékzik, dühöng
Szélvésztől zúg a tenger…
Csónakázó tó?
*
A viharlámpa
Imbolyogva mutat fényt…
Jelzés értékű.
*
Zord hullámokat
Mély morajlás kíséri…
Tajtékos minden.
*
Haragos zöld víz…
Fehér hab színesíti.
Meseszép látvány…
*
Szilajul zúg a
Vihar, bőmből tengernek.
Bálnák alszanak.
*
Hajókat forgat
Bőszült vihar, játszanak…
Öböl rejteke?
*
Jó Poszeidón
Hol van? Vagy tán’ haragszik?
Tenger Isten zord!
*
Ahogy jött, elment…
Viharmadár megbékélt.
Vajh’ van nyugalom?
Vecsés, 2014. június 15. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.
Száll, száll a viharmadár.
Fényes villámok!
*
A tenger felett
Fellegeket tornyoz szél.
Víz alatt béke.
*
Sós víz párája
Mennydörgő vihar alatt!
Sima vízfelszín.
*
Vihar démona
Tépi a fellegeket.
Sima víztükör.
*
Ujjongás, harcvágy
Szemben az elemekkel.
Homok, tengerpart.
*
Smaragd zöld tenger…
Vijjog, száll viharmadár…
Kacagva zokog!
*
Süllyednek felhők,
Dalolva tőr fel hullám…
Forrón tűz a nap.
*
Tajtékzik, dühöng
Szélvésztől zúg a tenger…
Csónakázó tó?
*
A viharlámpa
Imbolyogva mutat fényt…
Jelzés értékű.
*
Zord hullámokat
Mély morajlás kíséri…
Tajtékos minden.
*
Haragos zöld víz…
Fehér hab színesíti.
Meseszép látvány…
*
Szilajul zúg a
Vihar, bőmből tengernek.
Bálnák alszanak.
*
Hajókat forgat
Bőszült vihar, játszanak…
Öböl rejteke?
*
Jó Poszeidón
Hol van? Vagy tán’ haragszik?
Tenger Isten zord!
*
Ahogy jött, elment…
Viharmadár megbékélt.
Vajh’ van nyugalom?
Vecsés, 2014. június 15. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.
Vad gondolatom egyszerre előkerül,
Boncolgatnám, de ő, erre elmenekül…
Gondolkozni próbálok, de képtelenül…
Szólt-e nekem még a régi dalom,
Múlt-e már bennem, régi fájdalom?
Gondolataim persze űznek, csak egyre,
Az a megoldás, hogy menjek, fel, hegyemre?
Hogyha eredendő bűnünk a létünk,
Akkor bennünk lelhető minden vétkünk!
Lehet, hogy van, és nagyon szép az Éden.
De nekem nincs, lent lakok az alvégen…
Hódolok én a régen-múlt időknek,
Hogy tegyek eleget tévedéseknek?
Bűnös vagyok? Vessetek a férgeknek!
Érzéseim vannak, megvannak jóra, a rosszra,
Mit tegyek, hiába vagyok a magam bírója?
Hallgatom verdeső szívhangomat, virradóra…
Van nekem bizonyos csendem, maga a képzelet,
Azzal suhanok a fájdalom folyamom felett!
Vigaszt várok én, sőt sokat vártam már... eleget.
Rövid az élet, kevés benne a boldogság,
De, van büntetés: oly' bősz a boldogtalanság…
Bűnös lét, maga...göröngyös járhatatlanság.
A múltam és vétkeim megvannak a fej-képkeretben,
Mi kellett volna, hogy én ne legyek bűnös? Képzeletben!
Az út végén, nem lehet tudni, hogy mi vár,
Ősünk is mind, fent... a csillagösvényen jár.
Csak madárnak szabad út, a látóhatár…
Őszülök és a bűnökért, biztosan felelnem kell,
Pont, mint másoknak, büntetlenül és sem mehetek el.
Életemben léptem én mindenféle, jó-rossz útra,
Többször is előfordult, hogy eltévedtem… tévútra!
A saját hegyeim közt is kóboroltam, megismerni nagyon vágytam,
De elmúlik az élet, és lehet a vétkektől én semmit sem láttam!
Bizony, az úgy van, hogy menni kell folytában egy életen át
De, van, aki csak nézheti belülről, háza vakablakát…
Én helyben vétkezve toporogtam? Menni kell életen át…
Vecsés, 2016. július 1. – Kustra Ferenc József
Boncolgatnám, de ő, erre elmenekül…
Gondolkozni próbálok, de képtelenül…
Szólt-e nekem még a régi dalom,
Múlt-e már bennem, régi fájdalom?
Gondolataim persze űznek, csak egyre,
Az a megoldás, hogy menjek, fel, hegyemre?
Hogyha eredendő bűnünk a létünk,
Akkor bennünk lelhető minden vétkünk!
Lehet, hogy van, és nagyon szép az Éden.
De nekem nincs, lent lakok az alvégen…
Hódolok én a régen-múlt időknek,
Hogy tegyek eleget tévedéseknek?
Bűnös vagyok? Vessetek a férgeknek!
Érzéseim vannak, megvannak jóra, a rosszra,
Mit tegyek, hiába vagyok a magam bírója?
Hallgatom verdeső szívhangomat, virradóra…
Van nekem bizonyos csendem, maga a képzelet,
Azzal suhanok a fájdalom folyamom felett!
Vigaszt várok én, sőt sokat vártam már... eleget.
Rövid az élet, kevés benne a boldogság,
De, van büntetés: oly' bősz a boldogtalanság…
Bűnös lét, maga...göröngyös járhatatlanság.
A múltam és vétkeim megvannak a fej-képkeretben,
Mi kellett volna, hogy én ne legyek bűnös? Képzeletben!
Az út végén, nem lehet tudni, hogy mi vár,
Ősünk is mind, fent... a csillagösvényen jár.
Csak madárnak szabad út, a látóhatár…
Őszülök és a bűnökért, biztosan felelnem kell,
Pont, mint másoknak, büntetlenül és sem mehetek el.
Életemben léptem én mindenféle, jó-rossz útra,
Többször is előfordult, hogy eltévedtem… tévútra!
A saját hegyeim közt is kóboroltam, megismerni nagyon vágytam,
De elmúlik az élet, és lehet a vétkektől én semmit sem láttam!
Bizony, az úgy van, hogy menni kell folytában egy életen át
De, van, aki csak nézheti belülről, háza vakablakát…
Én helyben vétkezve toporogtam? Menni kell életen át…
Vecsés, 2016. július 1. – Kustra Ferenc József
(sokadik ének Madách Imre nyomdokain)
AZ ÚR:
Te ember! Csak hallgatsz és állsz,
Dicséretemre szavakat nem találsz?
Vagy nem tetszik a gép, mit alkoték?
Nem tetszik a szabadság vagy a fék?
A KISEMBER:
Ugyan már! Mire ez az egész teremtés?
Dicséretedre alkottál egy gépet… És?
Ezzel játszol majd minduntalan?
Egy aggastyánnak a gyermekszív hasztalan.
Gyúrtál magadnak sárból bábokat,
hogy utánozzák a mindenható bölcset.
Hová lett belőlük a szikra, az isteni értelem?
Kár volt az idődet gyúrásukkal töltsed.
AZ ÚR:
Mit nem mondasz te arcátlan Ember,
téged is én alkottalak e két kezemmel!
Csak köszönet illetne meg, s nem bírálat.
Tiszteld bennem Teremtőd s bírádat.
A KISEMBER:
Mindig elsőnek lenni mindenekfelett!?
E függés, mint látom, életelv neked.
S ezt gyúrtad belé silány bábjaidba,
ezt mantrázzák esténként álmaikba’.
Ám mivel mindenik első nem lehet,
rájuk szabadítottad ezzel a gyűlöletet.
S most naponta egymást eszik, rágják,
untalan szítják a harag tüzét, a máglyát.
Hazug törtetésük felemészti e földet,
a gazdag hízik, a szegény pedig görnyed.
Ha csak ilyen áron működik a géped,
nem jár e teremtésért semmilyen dicséret!
AZ ÚR:
Ember, te Ember!
Elhagynál hát ezért engem?
Lássuk csak, önmagad mennyit érsz,
ha már a teremtődtől se félsz.
ÉGI KAR:
„Ah, sírjatok testvéri könnyeket,
Győz a hazugság - a föld elveszett. – „
Budatétény 2019-2024
Az idézett rész Madách Imre: Az Ember Tragédiája című művéből való.
AZ ÚR:
Te ember! Csak hallgatsz és állsz,
Dicséretemre szavakat nem találsz?
Vagy nem tetszik a gép, mit alkoték?
Nem tetszik a szabadság vagy a fék?
A KISEMBER:
Ugyan már! Mire ez az egész teremtés?
Dicséretedre alkottál egy gépet… És?
Ezzel játszol majd minduntalan?
Egy aggastyánnak a gyermekszív hasztalan.
Gyúrtál magadnak sárból bábokat,
hogy utánozzák a mindenható bölcset.
Hová lett belőlük a szikra, az isteni értelem?
Kár volt az idődet gyúrásukkal töltsed.
AZ ÚR:
Mit nem mondasz te arcátlan Ember,
téged is én alkottalak e két kezemmel!
Csak köszönet illetne meg, s nem bírálat.
Tiszteld bennem Teremtőd s bírádat.
A KISEMBER:
Mindig elsőnek lenni mindenekfelett!?
E függés, mint látom, életelv neked.
S ezt gyúrtad belé silány bábjaidba,
ezt mantrázzák esténként álmaikba’.
Ám mivel mindenik első nem lehet,
rájuk szabadítottad ezzel a gyűlöletet.
S most naponta egymást eszik, rágják,
untalan szítják a harag tüzét, a máglyát.
Hazug törtetésük felemészti e földet,
a gazdag hízik, a szegény pedig görnyed.
Ha csak ilyen áron működik a géped,
nem jár e teremtésért semmilyen dicséret!
AZ ÚR:
Ember, te Ember!
Elhagynál hát ezért engem?
Lássuk csak, önmagad mennyit érsz,
ha már a teremtődtől se félsz.
ÉGI KAR:
„Ah, sírjatok testvéri könnyeket,
Győz a hazugság - a föld elveszett. – „
Budatétény 2019-2024
Az idézett rész Madách Imre: Az Ember Tragédiája című művéből való.
Ott fönt, ilyen a vizionálásom…
Messzire láttam árbockosárból, messzire néztem,
Mint marionett rángatózott világ, miben éltem.
Én úgy... csak éltem, mint mások az anyaméhben
Elhamvadtam, később felnőtt életben… létben.
Mondták, hogy életben folyvást, mindig vétkes leszel!
Engem a rendőr, ha nem vétkezek is lemeszel!
Kosárból lenézve, vízben látod az arcod,
Vagy nem, de mindegy is, mert folytatnod kell harcod…
Pohár bor egy sétabot az öregnek, mert az egy tudomány
És a fiatalnak meg az asszonyi lény bolondos hullám.
Élet repül. Árbockosár életem felett csendben,
Éjjelente, csillagok ragyognak rám fenn az égben.
Hallik madárdalos hangja lelkemnek, én csak zengtem…
Árbockosár az életem, nagyon féltem, kilengtem.
A partról is hallottam a lódobogást, szép volt, oly szép,
De ennyi idő után a kétszersültem, nem lett csak pép.
Árbockosárban is közelg már az óra,
Távozni készülök majd én… nyugovóra.
Jönnek majd angyalok, akkor virradóra?
Nagy a kívánságom a kosárban láthatatlanul,
Ne tűnjek el emlékekből csendesen, nyomtalanul…
Vecsés, 2014. július 26. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Messzire láttam árbockosárból, messzire néztem,
Mint marionett rángatózott világ, miben éltem.
Én úgy... csak éltem, mint mások az anyaméhben
Elhamvadtam, később felnőtt életben… létben.
Mondták, hogy életben folyvást, mindig vétkes leszel!
Engem a rendőr, ha nem vétkezek is lemeszel!
Kosárból lenézve, vízben látod az arcod,
Vagy nem, de mindegy is, mert folytatnod kell harcod…
Pohár bor egy sétabot az öregnek, mert az egy tudomány
És a fiatalnak meg az asszonyi lény bolondos hullám.
Élet repül. Árbockosár életem felett csendben,
Éjjelente, csillagok ragyognak rám fenn az égben.
Hallik madárdalos hangja lelkemnek, én csak zengtem…
Árbockosár az életem, nagyon féltem, kilengtem.
A partról is hallottam a lódobogást, szép volt, oly szép,
De ennyi idő után a kétszersültem, nem lett csak pép.
Árbockosárban is közelg már az óra,
Távozni készülök majd én… nyugovóra.
Jönnek majd angyalok, akkor virradóra?
Nagy a kívánságom a kosárban láthatatlanul,
Ne tűnjek el emlékekből csendesen, nyomtalanul…
Vecsés, 2014. július 26. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
(sorok és gondolatok az utolsó százból)
A történelemnek gúnyos búcsút intve
elhaladt mellettem a sorsom: legyintve.
Taposott cipőin billegve, nyögve-sántikálva,
eltűnt a sarkon, maga is füstköddé válva.
Csend van:
A némaság marokként fojt mindent,
senki sem nyomja le többé a kapukilincset.
A székek némák, nincs se taps, se nevetés.
Nincs itt, csak egy vén bohóc... és a feledés.
Végtelen körút az élet, e bomlott, őrült szerkezet.
Horog vonszolta fatönk, a sötét, vak semmi felett.
S mint elaggott kerekek: örökkön és újra
terhünket cipeljük a sárral bélelt útra.
Vak vagyok:
e setét világban, hol nincsenek fénylő napok,
hol nincsenek soha kérdések,
se nyugvást adó válaszok.
Sorsom elhaladt mellettem legyintve,
- saját történelmének végső búcsút intve -
és egy elhagyott,
szélfútta hárfán az enyészet görbe ujja játszik.
Elszállt rég a büszke Főnix:
többé már emléke sem látszik.
Pest - Buda, 2014. május 26.
A történelemnek gúnyos búcsút intve
elhaladt mellettem a sorsom: legyintve.
Taposott cipőin billegve, nyögve-sántikálva,
eltűnt a sarkon, maga is füstköddé válva.
Csend van:
A némaság marokként fojt mindent,
senki sem nyomja le többé a kapukilincset.
A székek némák, nincs se taps, se nevetés.
Nincs itt, csak egy vén bohóc... és a feledés.
Végtelen körút az élet, e bomlott, őrült szerkezet.
Horog vonszolta fatönk, a sötét, vak semmi felett.
S mint elaggott kerekek: örökkön és újra
terhünket cipeljük a sárral bélelt útra.
Vak vagyok:
e setét világban, hol nincsenek fénylő napok,
hol nincsenek soha kérdések,
se nyugvást adó válaszok.
Sorsom elhaladt mellettem legyintve,
- saját történelmének végső búcsút intve -
és egy elhagyott,
szélfútta hárfán az enyészet görbe ujja játszik.
Elszállt rég a büszke Főnix:
többé már emléke sem látszik.
Pest - Buda, 2014. május 26.
