Őszi falevelek, minden beborítanak a föld felett,
Légben, szélben is sodródnak, elsuhannak a sírod felett…

Változik a nyári zöld levél,
Itt az őszben lett barna levél.
Változik a világ, Ti elmentetek,
Mi maradtunk, gyászolunk benneteket.

Beszélgetni, egymást átölelni már nem tudjuk,
Hiányotoktól, folyvást csak elakad a szavunk.
Hoztunk nektek emlékeket, virágot, koszorút és gyertyát,
Ezeket letesszük sírotokra, gyújtjuk a faggyúgyertyát.

Most úgy érzem is közelségeteket, fogom a kezeteket,
De nem! Sajnos… Csak élet pajkoskodik… Őrzöm az emlékeket.
Azok rám törtek, eluraltak és visszarepítettek!
Kicsit most úgy érzem, ezen a napon… ismét veletek.

Meggyújtom, és majd leég csonkig is talán a fehér gyertyaszál
És a szeretetteli melege a mennyekbe utánad szál.
A halál szárnyán tovaszálltál,
Porból lettél és porrá váltál.

Hulló, színes őszi falevelek, minden beborítanak.
Hulló, színes levelek, fejfádra színes halmot takarnak.

Vecsés, 2013. október 29. – Kustra Ferenc József

A fákat színes-őszies vegyes szín belepi,
A hajnali alig meleg… levél szőnyeget teríti,
Köd-sürjes pára lebeg a színtelen rét felett,
Jó lenne itt, újra megint járnánk az avar felett!

Séta közben hallgatnánk, levelek múlás dalát,
A hűvösben a kantáta, alig szedi össze magát…
Lenagyobb hangot a fölre esett levelek adják,
S ha rálépünk, recsegés lesz… fáj, mondják.

Nemrég még meleg volt, ősz nem mutatott nyomot,
Most azonban lecsapott és ügyesen mit ki sem hagyott!
Felhős most idő, éjjel a hold, igy nem is tud körülnézni
De holnap már napnak szabad lesz, tájra melegcsét küldeni.

Vecsés, 2016. július 14.- Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

Az idő vasfoga távol maradt
Lelkem s testem nem remeg
A kegyes halál, mint lángoló
Tollú keselyű vijjogva csapkod
Már ezer éve nyughelyem
Felett

Ha van Sorsom, hát az bizony nem szeret.
Csak messziről, túloldalról integet.
Szerencse adó jó isten, add nekem,
Hogy ne kelljen, így... jobb legyen életem!

Volt már felettünk mennykő is, tán' több ezer,
Lopakodós az alkonyat, körbeteker.
De engem Ők csak kevésbé szeretnek,
Úgy gondolják, senki vagyok... eretnek.

Villám-szimfónia szól a sötétlő égből,
Feketés füst száll a sors hajókéményéből.
A forró vaskazánban fekete kőolaj ég,
A sors tán' részegen henceg; a kezdet már a vég.

Mindig is a mézes ajkaival csábított,
Én elvesztem örvényében, ő csak ámított!
Lehúzott a mélybe...
Le a meredélybe.

Jobb volna végre embernek lenni!
Embernek, másnak nem... soha semmi!

Vecsés, 2012. január 6. – Kustra Ferenc József. íródott önéletrajzi írásként.

Haikuk eredeti Bashó féle stílusban…

Melankólia
Ücsörög búsan, tájon.
Hajnal már deres.
*
Szellő csak játszik,
Esti sötét meg támad…
A hajnal deres.
*
Hold, már megy haza,
Napkorong megérkezik.
Deres már a táj.
*
Nap aranyfényű,
Süt még, de már hidegen.
Deres pirkadat.
*
Levegő hideg,
Deres, csak kóstolónak…
Fázós hajnalok.
*
Meztelen a fa,
Ágai csak hajlongnak.
Reggelt dér lepi.
*
Lágyan csendesek
Az erdő fái, bokrok.
Reggelre deres.
*
Dermedt a határ
És reggel dér az úr!
Színváltozatok.
*
A reggeli dér
Kristályos a rét füvén.
Vaddisznó séta.
*
Fúj a hűvös szél,
Rét felett, ott hintázik.
Dértől, fehéres.
*
Deresen dermedt
A gyep, már nem legelő.
Éhező állat!
*
Dér ütötte ág,
A levéllombok helyén.
Hideg már eső.
*
Majd feljön a hold,
Gyönyörű, tiszta égben.
Hideg, fehér dér.
*
Álmok tengere
Visszahozza napsütést.
Deres az udvar.
*
Reggeli hűvös,
Dermesztő! Hideg vadul.
Minden dérlepte.
*
Erdő zöldjére
Rőtös- sárga telepszik.
Fehér dér befed.
*
Didergő hideg
Ücsörög, erdő mélyén.
Deres már minden.
*
Dérrel takarva
Tűri rét, szél rohamát.
Régi lábnyomok.
*
Idő is fázik,
Szelet, kabátnak vett fel.
Dér fehéríti.
*
Deres évszakban,
Örvény-fényt vet a csillag.
Felhőtlen égbolt.
*
Az ég kékje a
Földre zuhant, fák közé.
Deres fűcsomók.
*
Vad rengetegben
Az esttel nőnek árnyak.
Gallyak deresek.
*
Nyitott szemű lét.
Szőlőfürtöket, dér csíp.
Bor lesz belőle.
*
Az aszúszüret
Ideje még nem jött el.
Kell dér csípése.

Vecsés, 2016. október 7. – Kustra Ferenc József