Így egyszerűen, SZERETLEK!
Mindegy hol vagy, mit csinálsz,
Nem számít sem kor, sem foglalkozás.
Bár, tiszteletem irántad mélységes,
De személyedbe vagyok szerelmes!
Ismerem a lelked régóta már,
Lelkem, lelkedre oly sokat várt!
A sors életünk során,
Többször is segített,
De elmentünk egy más mellett,
Így, elkerülhetetlen találkozás kellett!
Hidd, el nem tehetek róla,
Már az első kézfogás óta,
Csak rád gondolok, rólad álmodok!
Megtettem mindent a felejtés útján,
Ám, harcom hatástalanul hullott vissza rám.
Könnyeim már elapadtak,
Olyanná lett, mint a kiszáradt patak.
Szemed ragyogása számomra a fény,
Minden reggel köszöntelek én.
Látom arcod és mosolyod,
Lelkemben szól kedves hangod.
Estenkénti imám érted szól,
Nevedet szívembe véstem jól!
Álom nélküled soha sem jön szememre,
Lelked tüze örökké él lelkemben!

Szép dolog a képzelet, tőle bármi lehetek
Itt van néhány szösszenet, megosztom most veletek.


Egyszer régen angyal voltam, felhők között kóboroltam.
Édesanyát kerestem, mikor rátaláltam, megszülettem.
Utána meg tündér voltam, egész nap csak varázsoltam.
Búra, rögtön derűt hoztam, kacagással gyógyítottam.
Aztán királylány is voltam. Trónon ülve uralkodtam.
Szolgák hada óhajom leste. Mind kegyeim kereste.
Voltam én már vihar is. Tomboltam keményen.
Aztán gyenge szellő lettem, hogy tőlem senki ne féljen.


Egyszer kismadárka voltam, óvó néniknek daloltam.
Először keserves volt dalom, de később elmúlt minden bajom.
Ezután erő bajnok voltam, apámat esténként lebirkóztam.
Vicces volt szegény pára mikor legyőzve esett az ágyra.
Máskor meg modell voltam, anya ruháiba pózoltam.
És ha netán bepiszkoltam én, akkor is ártatlan voltam.
Néha bizony felnőtt voltam, komoly dolgokról szónokoltam.
Ha nem értették háborogtam, azt hiszem ilyenkor tenger voltam.


Egy nyáron én gomba lettem, eső nélkül növekedtem.
Egyik napról a másikra kerültem be az osztályba.
Ó itt aztán minden voltam, nagyon gyorsan váltakoztam.
Reggel még szuperhős voltam, zsámolyokon ugrándoztam,
Délutánra táncművész lettem, népzenére illegettem.
Voltam festő, zongorista kézműves és humorista.
Előfordult, hogy bűvész lettem, ceruzákat eltüntettem.
Olykor meg turista voltam, idegen kultúrát tanultam.


Néha bizony óriás vagyok, ilyenkor felnéznek rám a nagyok.
s mielőtt elérném az eget, anyucinak összemegyek.
Voltam vígan futó patak. Kanyarogtam hegyek alatt.
Itattam part menti bokrokat, szomjazó kis állatokat.
Voltam énekesnő ünnepelt sztár hatalmas primadonna.
Virágcsokrok százai repültek a színpadomra.
És most éppen színésznő vagyok, közönségnek szavalok.
A végén mikor tapsot kapok, ha kell, autogramot adok.


Szép dolog a képzelet, tőle bármi lehetek.
Képzelődjetek velem, maradjatok gyerekek.

Még karjaiddal melegen átöleltél engem.
Még emlőidből tápláltál édes anyatejjel,
Még védelmet éreztem, jó anyám, öledben.
Még a sors nem szúrt meg ezer tüskéjével,
Addig volt jó nékem...

Még esténként hallhattam altatódalodat,
Még tanítottál engem a sok-sok szavakra,
Még imáidban is az Istent kérted értem,
Még álmodtál rólam minden egyes éjjel,
Addig volt jó nékem...

Még karácsony napján kalácsod ehettem,
Még fekete kenyered jobban ízlett nékem,
Még hazavártalak mindenhonnan téged,
Még az élet vidám napokat hozott nékem,
Addig volt jó nékem...

Még Anyák napján, neked virágot vihettem,
Még körülcsókoltál könnyekkel küszködve,
Még szemeidből derű és egészség sugárzott,
Még erőd mindent legyőzött ezen a világon,
Addig volt jó nékem...

Még zengő muzsikaszó felvidított engem,
Még hangjától nem folyt könny szememben,
Még hirtelen, tova nem szállott egészséged,
Még halálod tőlem örökre el nem választott,
Addig volt jó életem...

Oly gyorsan szállsz el fejem felett, könyörtelen vagy,
Magaddal vittél mindent, mi történt, csak emlékeket hagysz.
Elvitted magaddal, valaha fekete és dús, ragyogó hajamat,
S mit hagytál azóta... fehéren csillogó, ezüstös szálakat.

De sok örömet, bánatot és sírást cipelhetsz magaddal,
Azért meg nem állsz egy pillanatra, semmikor és soha.
Ó... te tovaszálló, könyörtelen, fukar, aljas és mostoha,
Előbb-utóbb te leszel és voltál is mindenki gyilkosa.

Néha, esténként, ha mégis felnézek a jó, öreg holdra,
Kérdezgetném sok mindenről, ha ő válaszolna.
Nem felelne semmire, noha a választ csak ő tudja,
Hisz` fenn volt ő az égen a földnek születése óta.

Hiába hát minden, sajnos, egyre csak öregszünk,
Bizony, a szép nyár tovaszállt s elmúlott felettünk.
Bele kell nyugodnunk abba, hogy már ősz van,
És tudnunk kell, jő a tél, de nem tehetünk róla.

Nagyon régen Budapesten egy felsőfokú intézetben, Lacival cimborák lettünk,
egy csámpás, nagy orrú giliszta srác volt.
A fene sem tudja miért,de bukott rá minden csaj.De Ő inkább a csúnyácskákkal állt le,
a gyönyörű csajokat akik megakarták szerezni szélnek eresztette.
Meg is házasodott egy szemüveges csámpás lapos fenekű kancsal penészvirágot vett feleségül.Akinek csinált nem sokára gyereket,de nem is egyet hármas ikreket.
Nehogy a szavaim összekeverjem,ezen a pasin keresztül ismertem meg egy férjes asszonyt Katit.
Első vagy második látásra beleszerettem,
családos volt, sokat beszélt nekem a férjéről.
Ha lementünk a társalgóba, mondta,hogy a pondró csinált neki több gyereket,de nem foglalkozik velük.
Az anyja neveli őket,hogy tudja elvégezni az egyetemet.
Elengedtem a fülem mellett amit beszélt a pasijáról.
Mondta hova jár melózni,de már elfelejtettem.
Kati tudta van a férjének gyereke is valami külföldi csajtól.

Szerettem volna Katit elhívni szórakozni a városba de mindig elutasított,azt mondta sokat kell neki tanulni.
Orvosnak készült.
Ígérte,hogy majd máskor eljön velem.
A tekintettén láttam,hogy szerelmes belém.Lent a társalgóban mindig néztem ahogy a lába közé húzta a széket és körül fonta combjával mert fordítva ült rá,hogy asztalként használja.
Olyan gyengéden ahogy engem kellett volna. Mardosott miatta a vágy.
Kati csak lopást nézett tetőtől talpig végig rajtam.
Tudta szeretem
persze,hogy tudta,tudta azt is cigány vagyok.
El is nevezett énekes madárnak mert az udvaron dúdolva jártam.
Nagyon tetszett a becenév mert ő adta,ha tehettem cserébe mindig raktam a szőke hajába egy piros rózsát.
Amit az udvaron lévő rózsabokorról csentem ha nem látta senki.
Mert szegény voltam virágra nem volt pénzem.
Gyönyörű volt Kati,pláne rózsámmal a hajában.

Megpofozta Katit valami ünnepségen az a pondró.
Rögtön engem hívott,sírva mondta a telefonba,hogy az a tetű ráborította az asztalt.
Másnap eljött hozzám akkor feküdtem le vele először.Teste olyan volt,vagy még annál is szebb amilyennek elképzeltem.
Boldogan fonta derekamra a gyönyörű combját,nyögött,remegett az egész teste az izgalomtól többször elélvezett,
még én a csúcsra jutottam.
Összeköltöztünk Katival minden házimunkát én végeztem munka és suli után,hogy tudjon tanulni, mert készült a diplomára.
Le is diplomázott.
Nagy harmóniában boldogságban éltünk több éven keresztül.
Még gyanús nem lett a sógora, Kati elmondta bemászott az tetű hozzá a kerítésén amikor aludt.
Emiatt bizalmatlanság alakult ki bennem,amely marta éjjel nappal a szívemet.
Nem tudtam hinni.
Pedig Kati mindig mondta,hogy semmi köze a sógorához.
Ott hagytam,
úgy éreztem mindig,hogy Kati átnéz rajtam.Fogott egy sokkal öregebb szívsebészt.
Akivel megesküdött rövidesen,
ott voltam a templomba mikor esküdtek, menyasszonyi ruhában mikor láttam milyen gyönyörű elbőgtem magam.
Azt gondoltam nekem kellene ahelyett a kukac helyén most Kati oldalán állni.
Katinak nőt a hasa látszott rajta terhes.
Mindig felhívott telefonon mesélt,meséltem,úgy tettem mintha boldog lennék a nem létező barátnőmmel.
Küldtem dísztáviratot mikor a gyerek megszületett.
Meg is látogattam őket,
férje az a hernyó ott forgolódott körülötte,mint valami kis kutya. Házi pálinkával megkínált Kati a szomszéd szobába.
Majd szoptatott láttam a gyönyörű mellét.
Kedélyesen csevegtünk olyan csöndesen gyűlöltem,hogy magam sem hallottam meg.
Messzire elkerültem tőle,
sok-sok idő után találkoztam vele a kórházban.
Mert rákos lett a tüdőm,
fia műtött meg.
Aszott volt Kati melle amit láthattam a fehér köpenye alul.
Szíve a régi maradt,
hullott a könnyei arcomra úgy ébredtem műtéti álmomból,hogy simogatta a fejem.
A fia csodálkozva nézte édesanyját,hogy sír miattam.
A betegtársaim mondták.
Ez a sebész doki úgy hasonlít magára mintha a szájából köpte volna ki.
Akkor értettem meg,hogy a sebész nem más mint az édes fiam.