Valahol, a halottak könyvében,
Jégcseppbe zárt virágkehely könnyével beírva,
Gyöngy-fekete betűkkel szív-dobogva, ott van a nevem beírva.

Tiszta, dérlepte ágak fehér tisztaságában
Sirat anyám, a halottak völgyében,
Az örökkévalóság halhatatlanságában.

Fehér, deres fák között, vakító fényben,
Kemény sziklagránit kövek tövében temettek el,
Most a hó takarta falu befogadta testem örökre.

Jégverem templom tornyából szól a harang,
Anyám könnye ráfagy az oltárra,
Sajgó szívében fájdalom.

S a szél már messze fújta emlékeink nyomát,
A fákon megolvad a jég,
Zöldbe fakad mező és a rét.

Új életek s frigyek fakadnak,
S újra meg újra minket elfelejt a falu
A holtak birodalma végtelenjében.

Csaholt egykoron felém az élet,
Még élni kéne pár évet csupán,
Míg a szent föld be nem fogad.

A vérző nap elbújik a horizonton,
S piros-fehér-zöld lepellel takar be anyám,
Fájó szívében himnusz szól.

S akkor, a csendes éjben, elmegyek közületek örökre,
Hol nincs fájdalom, szenvedés, csak közöny,
S hogy köztetek éltem, köszönöm.

(3 soros-zárttükrös)
Az avarszőnyeg alatt tán? melegszik a hideg hant,
A szomszéd sírnál egy kutya van, néha-néha vakkant?
Az avarszőnyeg alatt tán? melegszik a hideg hant?

(Belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Csendesen érkeztem lépteimmel a sírhoz, a süppedő szőnyegben,
De a testnél én, sokkal előbb itt voltam, az emlékező lélekben.
Drága halottaim velem és bennem élnek, továbbélő? egységben.

Egykor is volt korom-sötétség, de akkor inkább csak éjjel,
Mostanra már állandósult, láthatatlan fekete fénnyel?
Emlékszem, éltetekben rég?... Virultatok szeretet-fénnyel.

Hoztam koszorúkat és mécseseket, kis tartókban,
Hogy szél el ne fújja, lángja legyen mécses tartókban.
Mélyen rátok gondolok, emlékeim nagyon följönnek, föltolulnak,
A szél is föltámad közben és a tetejét sodorja az avarnak.

(Belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Hiányoztok nekem és örökre fogtok is,
Ti életemben csak hozzám tartoztok? csakis?
Hiányoztok nekem és örökre fogtok is.
*
(Septolet)
Elmentetek,
Itt ne
Legyetek??

De nekem,
Nagy hiányérzetem,
Mi segít vágyakozni?
És múltba visszakozni.
*

(Senrjú)
Látom arcotok,
Mosolyotok derűjét.
Emlékvulkánok...
*

(HIAQ)
Még a lelkemben van
Szeretetek nekem... nekem!
Életem, kíséri.
*

Jóra és szépre emlékezek,
Sok újra átélés veletek?
Jóra és szépre emlékezek.

A fránya szél hevesen, nagyon is föltámadt
Erősen söpörné a régies álmomat!
Megyek haza, félek, hogy kiskabátban megfázok,
Útközben rólatok, a lelkemben ábrándozok.

Vecsés, 2015. május 14. ? Kustra Ferenc ? Alloiostrofikus versformában íródott.

Mire jó a magány, ha fáj és üres
Mire jó a vágy, ha bántasz és feledsz
Csak a falak, amik némán néznek rád
Csak a rideg, ami megmaradt már?!

Szürke a fény, bánt az ég is
Üres lelked vágyakozik mégis
Nem bírod a terhet, hagyd, hogy segítsek
De néma a csend és nincs már felelet.

Engedd, hogy szíved visszakapja mindazt
Ami egykor volt és fényesebb, mint a csillag
Ne veszítsd a reményt, mert csoda vár még rád
Szeretve szeress, és visszaszáll majd rád!

RÁD GONDOLOK
Írta: Poór Edit

Duál testvérem rád gondolok,
Szívem mélyéből egy érzést hozok.
Egykori életünk nyoma,
Lelkünk szentélye hordozza.
Tiszta áldott szerelmünk,
Akkor be nem teljesült,
Ádáz harc elvette életünk.
De az igaz szerelemnek,
A halál nem vet véget,
Elodázza egy új élet.
Most találkoztunk,
S szerelmünk újra élhet.
Pörögnek elém a képek,
Nem akarlak elveszíteni téged.
Szeress úgy, mint akkor kérlek,
Én, szeretlek tiszta szívvel téged.
Legyen szerelmünk hű és örök,
Isten áldásával fényben is örök.

KÖSZÖNET
Írta: Poór Edit

Ó, Uram köszönöm neked,
Köszönöm, hogy megmutattad Őt nekem!
Szívem csordultig hálával tele,
Hisz Ő duál testvérem nekem.
Közös múltunkról, immár fellebbent a fátyol,
Mit nem fejeztetünk be egykor,
Most lehetőségként mámor.
Lelkünk izzik, vérünk felforr,
Távolság hídként összekapcsol.
Szerelmünk tiszta fénysugár,
Boldogság csillag ösvényén jár.
Kezem-kezedbe olvad,
Örök élet sem oldozza már,
Utunk végén Jézus ki reánk vár.
Ő áldásával feloldozott már.