Tudom milyen a szabadság,
mégsem vagyok szabad,
tudom hol a hontalan,
szabad szabadság.

Ameddig kiterjesztem karom,
addig mehetek unos-untalan,
s majd ha már nem akarom,
megállhatok valahol.

Néha körbe-körbe szállok,
mint a sas,a levegőben,
de egy nap bezárul a kör,
én benne maradok egyedül.

Fojtogatom magam saját magammal,
és fuldoklás közbe csak nyelek,
egy kis időre levegőhöz jutok,
nevetek,s majd szenvedek.

Addig nem lehetsz szabad,
míg el nem hiszed szavad.
S míg tudod mi az,mit érzel,
addig csak játszol a fél-késszel.

Majd ha amint tudod,
ki is állsz mellette,
akkor hidd el lehull a bilincs,
mi értékeid ette.

Szerethet a szív órákon át,
de míg háborog és keres,
addig nem talált honra,
és boldog nem lehet.

Ha lenyugszik szépen,csendben,
s nevetve figyel a melegben,
tudni fogja mit mindig is tudott,
ott van szíve,hol a nap nyugodott.

Szeretet, itt nálam mindig jó helyed van,
szívemben, a puha-pihe ágyikódban.
Kapsz tőlem finom, meleg dunyhát takarót,
selyemfénnyel simulót, egy Neked valót.

Én is melléd húzódom, halkan, csendesen,
vitorlázunk álmainkkal a tengeren.
Lelkünknek melegén angyalok őrködnek,
szárnysusogásukkal messze röpítenek.

Kikötőkbe érve vitorlákat bontunk,
édes terheinkből mindenkinek adunk.
Vegyétek, vigyétek, mindenkinek jusson,
árván és egyedül senki sem maradjon.

Dolgunk végeztével tovább indulhatunk,
sok hely van a Földön, hová el kell jutnunk.
Várnak a szeretetre éhes emberek,
Angyalkáim, kérjük, minket vezessetek!
Szeretethajónkat tovább repítsétek!

Ha egymára talál
két szerető ember,
a szívük megtelik
boldog szerelemmel.

Nem kell nekik akkor
egyedül csak társuk,
mert együtt így lesz szebb
a közös világuk.

Egymás kezét fogva,
segítve egymáson,
könnyebb lesz az élet
ezen a világon.

És ha majd eljárnak
felettük az évek,
a közös múltjukra
sokszor emlékeznek.

Köszönik egymásnak
a sok szeretetet,
mellyel átvészelték
a nehéz életet.

Mint halk sóhaj a szélben
mely könnycseppet szitál
úgy fogok én is sírni
ha nem leszel talán.

Úgy kérlek ne menj még
maradj itt nekem!
Sajgó szívemre gyógyír
egyedül te lehetsz..

elmúlt az ősz,a tél is,
újra jő a nyár.
Látod?A zúgó szél is
napsütésre vár.

Elmúlik egyszer minden
bánat és harag,
helyette jön majd új nap,
mely mosolyt fakaszt.

Látod?Itt vagyok én is
megfogyva,törve bár,
s fájó szívedre gyógyír
én leszek talán.

Egyedül állok, felhők néznek,
eső hullik, csurgó könnyek.
Bőrömön a szél fut, kitárva karom
kiáltok az égre: NEM VÁLLALOM!

Ordítottam, mi belőlem kifért,
megtörtem, kár a hitért.
Belül őrölt, mindent kimar
az évek alatt a vihar.

Várom sorsom mi lészen...
csak erre állok készen.
Kevés reményem maradt,
mit a szellő elfújt alant.