Szófelhő » Eget » 24. oldal
Idő    Értékelés
Kora reggel van, már pirkadgat a természet, ébredővé teszi a lelkeket!
Felhőtlen az ég, egyre messzebb látni, nem fáradtság így ezt csak ki kell próbálni…

Már reggeli elött, enni készen vagyok, Nap csüng a park fölött… csodálkozok!
Érdekes, ahogy csüng a felhőtlen semmiben, szembe megy estve elejbében.

Már az ősz is itt csüng, a napsütésről látni, levelek is kezdenek már hullani.
A parkban a fű már nem-nagyon látszik, bőven két hónap és márt avarrá is válik…

Egész nap jó meleg volt,
Kóbor kutyák vizet kerestek…
Tarolt a meleg…

Estve felé, valamelyest csendesülő hő, mi jó, mert éjjel annyira nem kell ő...
A Nap lelép, mint rab a börtönből, máshol hinti a hőségét, mint liszt a pékségét…

Sötét lesz,
Égbolt világít!
Hold-ezüst.

A Hold ezüstje a Nap helyén csüng, mint egy tüll függöny, mint egy jó hírt hozó -gyors- sürgöny…
Segítsége sok milliónyi csillag és ha ember nézi, érzi mily’... égi remény…
Éjjeli eget nézni az idő, kellemes, gondolatok többsége hosszan csüngő…

Vecsés, 2023. szeptember 7. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában és a közeledő ősz ügyében.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 238
Egyedül állok egy roppant nagyméretű tömegben, de lesz vége… tömegesen…
Több kezet is megfogva, érzem, hogy a szíved dobog… majd lesz… nem érzem.
A tömegben hülyére vált arcok tömkelege… nem tuják, kinek miben lesz része.

Engem megdöbbentem magam… de itt nincs is tükör, hogy fölmérjem magam.
Van sokak, kik mosolygóván körül nézegetnek… tolakodva odébb lézengenek…
Közben látom élet, mint sötét esőfelhő fönt lustizik, de majd, ha harcoskodik…

Annyian vagyunk, hogy az arcomba köhögnek… ha erre rángatózók, csak röhögnek.
Színes a forgatag, ott is, ahová nem látok el, oda nem megyek semmi-hová.
Nem mosolygok én, de majd mindenki igen… kezd az eső csöpögni… zuhé lesz, igen!

Nagy az nézelgésem, de fölriadok! Régi vekkerem szól: reggeli hangot adok…

Vecsés, 2024. július 23. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, leoninusban.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 291
Hétköznapi pszichológia…

A múltba nincsen semmilyen út, a múltból vissza nincsen -várhatjuk- semmilyen út!
Azt tán’ intézik, hogy kiapadt kút adjon vizet, de nincs ott egy csipet víz tünet…
Elsőre igen abszurdnak tűnik, mert káván átnézve napfény nem tükröződik.

Temetőben sem volt soha semmilyen találkozó, halottaink léte maradó!
Persze vizionálom, határokon kéne egy állomás és ott átkiabálás…
Hah! Lehet, hogy véglegesen megbolondultam? Bízok, hogy ennyire tán' nem romlottam…

Ott vannak nagyszüleim, a szüleim, velük kellene találkozni élő hadnak.
Annyira hiányoznak, hogy élem a szenvedésem, ezt elbírni van tehetségem.
Ha legalább kísértetként kicsit visszajönnének, úgy örülnék lehetőségnek…

Ki tudhatja, hogy ki és mikor kerül át, én is igy várom a megváltást…
Megváltóm, ha legalább integetne… de bizony még nincs meg sírom helye.
Már tudom, nincs árva találkozási pont sem… vágyam a lehetetlenem.
*
(HIQ)
Cím kéne,
Találkozáshoz!
Régi vágy.

Erdős út
Ősvényként is jó!
Régi vágy.

Betonút
Nem volna sáros…
Régi vágy.
*
(senrjon)
Krisztusi határoknál
Kellen már egy határállomás…
Ölelkezés nincs!

Temetőben találka,
Nem létezik, Teremtő útján.
Sírokra gyertya…

Úgy tudom, sokak vágya,
Kik a találkozót hajszolnák…
Kövezett út? Jaj!
*
(Tízszavas)
Vágyhatunk mi botor módon,
Ebből mi sem lesz… horkolós álmodón…

Vecsés, 2024. szeptember 7. -Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 307
Ha van Sorsom, hát az bizony nem szeret.
Csak messziről, túloldalról integet.
Szerencse adó jó isten, add nekem,
Hogy ne kelljen, így... jobb legyen életem!

Volt már felettünk mennykő is, tán' több ezer,
Lopakodós az alkonyat, körbeteker.
De engem Ők csak kevésbé szeretnek,
Úgy gondolják, senki vagyok... eretnek.

Villám-szimfónia szól a sötétlő égből,
Feketés füst száll a sors hajókéményéből.
A forró vaskazánban fekete kőolaj ég,
A sors tán' részegen henceg; a kezdet már a vég.

Mindig is a mézes ajkaival csábított,
Én elvesztem örvényében, ő csak ámított!
Lehúzott a mélybe...
Le a meredélybe.

Jobb volna végre embernek lenni!
Embernek, másnak nem... soha semmi!

Vecsés, 2012. január 6. – Kustra Ferenc József. íródott önéletrajzi írásként.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 223
Az utolsó nyári napsugár délben
Átsiklik az egyenlítőn csendben...
Az esti naplemente már őszben.
Éjszaka s nappal egyenlőségben,
A természet tarka köntösében.

Az ásító reggel már elnyújtja álmát,
És a nappal korábban veti meg ágyát.
Az áldott fény ismét becsesebbé válik,
Hőhullám helyett a világ lassan fázik.

Majd kifehéredik
Ködös, zord zúzmarás reggel.
Színkavalkád-halál.
Felébrednek a szentek,
Közelegnek ünnepek.

Nap messze gurul,
Kihűlt fotont ereget,
Vacogó telet.
Kályha mellett szeretet,
Melegíti lelkeket.

A téli napforduló éjszakája
Új reményt, hitet hint majd a világra.
És tyúklépéssel nyúlik napnak árnya.
Beküldő: Ostrozánsky Gellért
Olvasták: 210