Manapság meg kicsit hőgutásan melegebb is van…

Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.

Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt, tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!

Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…

Most már harmadik hete, hogy kidűhüngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… de nem ócskaság.
Mai városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek a szökőkutakban… Kinek nincs hely, felszik árnyékban.

A nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, ma már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Ha szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló városban, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!

Több hete már erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja az égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?

Vecsés, 2024. július 16. -Kustra Ferenc József – íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.

A nyári esőről

Szél, nagyon fütyül
Erdőben, őzet borzol.
Mindjárt esni fog.
*
Jelentős eső
Viselése, nehézkes.
Őzbunda csepeg.
*
Finoman kezdi
Szemerkélést az eső.
Alig van felhő.
*
Meleg zivatar
Áztatja, háztetőket.
Róka, a lyukban.
*
Melegben ázott
Mezőn nagy délibábok.
Újra kezd esni.
*
Sötétes felhők
Eltakarják az eget.
Felhőszakadás.

Vecsés, 2016. december 20. - Kustra Ferenc József – íródott haiku csokorban.

A vízióm nem akar elhagyni?

A mai nap, mint a többi? de, teljesen más,
Lelkünkben a vén gyász, mint a karalábé fás?
Elhagyott a fránya élet, véglegesen már,
Lehet, hogy nekünk, egy sírhalom az álompár...
*
(apeva)
Jó
Lenne
Lelkemnek
Némi béke!
Lélekgyász, kínos!
*
Kulcsoljuk a kezünk, pislogó mécses fénye mellett,
Kérjünk, hogy a jó Isten juttasson kis békességet.
*
Mit
Lehet,
Ha semmit?
Tenni unok!
Nem tenni, kínos?
*
Eltékozoltak, nem nevetnek régi tegnapok,
Tükör sem, de mutatja milyenek a nappalok?
A haszontalanná lett percek, nem pótolhatók?
*
(senrjú)
A múltam, folyton
Belém köt, mint agresszor!
Homokóra áll!

Vecsés, 2014, október 20. ? Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Nap lekapcsolta a fényeket,
A gonosz csend, halkan lélegzett.
Erdő is ránk borult,
Látásunk… alakult.
Eltévedtünk, a sétánk így lett!

Séta közben ránk esteledett,
Körülöttünk a csend szepegett.
Erdő sűrűjében,
Sötétség ölében…
Sétánk csak egy, füstbe ment terv lett.
*

Ez a vaksötét, mily’ arrogáns!
Jó lenne, ha látnánk, ez mutáns?
Kedves kezét fogom,
Ne féljen… nem hagyom.
A sötét kísér, mint adjutáns…

Jobbra-balra néztünk, s forogtunk,
Nem láttuk… sötét nyelte utunk.
Elszállt bátorságom,
Kezét adta párom.
Még hosszasan így botorkáltunk.
*

Gumitalpon, csendben haladtunk,
Kedves, meglátta fényt… mentsvárunk.
Más irányba mentünk,
Mert utat nem leltünk.
Végül hazaértünk! Volt utunk…

Lépkedtünk… csend sem volt már félszeg,
Erdő sötétjét fény törte meg.
Reményünk felcsillant,
Örömkönny kipattant.
Kaland… rossz emlékként maradt meg.

Vecsés, 2018. november 15. – Szabadka, 2019. január 15. – Kustra Ferenc – Limerik csokor. A páratlanokat én írtam, a párosakat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. ’A címük: Erdő sűrűjében, sötétség ölében…’

A vágyam, lehetne szél és mindenhová eljutna,
Néha leverhetne egy kandelábert, a butuska,
A lelkem vele lenne és én szelem, el nem futna...

Vágyam szellőcske, lelkem nélkül félénk, nem merő,
Ők ketten együtt, jó kettes, mindent megteremtő,
Vágyam szellőcske, lelkem nélkül félénk, nem merő.
*

A szél s lelkem, reményemet is mindenhová elvinné,
A reménységem volt... a lélekölő kicsinyességé.
A sok hely be jártával, lenne út vége, eredményé.

Reményem is vinnék, de csekély...vesztüket eredményezné,
Ők hárman együtt nem mehetnek, útjuk végét jelentené,
Reményem is vinnék, de csekély...vesztüket eredményezné.
*

Lelkem közben ágakon pihenne, mint kismadár,
És ott meditálna, hogy ugyan merre is járt már…
Jó, hangoskodó csend lenne léleknek a határ…

Megfáradt lelkem révedez kétségbeesetten...
Vágyam elernyed, reményem beteljesületlen.
Megfáradt lelkem révedez kétségbeesetten...

Vecsés, 2010. július 29. – Szabadka, 2018. március 6. – Kustra Ferenc – az első versszakokat én írtam, alájuk a 3 soros-zárttükrös –öket, szerző és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A címe: ”Szárnya-szegett vágyak”.