Szófelhő » Eget » 26. oldal
Idő    Értékelés
Nyártól perzselt kiszikkadt földek
Fulladoznak, hullnak a könnyek
Felhők bánatától, most nyögnek.

Vadul tombol az ár, kíméletlen
Zúdul, ömlik hegyekből féktelen.
Lapos völgy, és sík vidék védtelen.

Megduzzadt folyók rekordokat döntnek,
Viharos széllökések fákat törnek,
Pusztító vésztől élők menekülnek.

Ősznek nyitánya haragosan érkezett,
Erejét büszkén fitogtatva kérkedett.
Menetrendjét felrúgta- ezzel vétkezett!?

A természet pusztítása embert bosszul,
Mert fölényesen támad, károsít orvul.
Késő bánat fenyeget...a világ torzul!

Klíma változást emberöltő tapasztalja!
Földön az egyensúlyt gőgös ember bomlasztja!
Tempót ember szabja...a gyors iramot hajtja!
Beküldő: Ostrozánsky Gellért
Olvasták: 213
Estefelé hízik a sötét, pocakot ereszt,
Hogyha volna gyertyám küzdenék, de így nem ereszt.
Árnyékot sem látok, biztos elmentek aludni,
Csak gong óránk üt, ő tud sötétben is mulatni…

A szuszogó csend is eltette magát holnapra,
Zaj is csak reggel ébred, holnapra virradóra.
A csillagok is látom, álmosan pislákolnak,
De teli Hold vigyáz, ennyi kell a horkolóknak.

Nem vagyok én az olyan nagy-nagy mondatok bajnoka,
De valós, sötét élményemnek igaz minden sora.
A tűz sürgetett, s már leégett, éjjelre kialszik.
De holnap velünk a szerelem, élet újra játszik.

Lesz most majd időm, elleszek a kályha melege lebegésben…
Merengek vagy alszok a vaksötét, élő tunya létezésben…
Utolért az este oly’ lusták e sötét órák…
A reggellel meg elfutnak, mint üldözött hetérák…

Ah, napszámra csak nézni fénytelen, kékes eget...
Bámulni könnyeivel küzdő esti felleget...
Tudva, hogy éjjel semmi vagyok álomnyi létbe...
Tudva, hogy senki nem vagyok a nagy sötétségbe…

Vecsés, 2014. február 12. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 242
Istenem, mond meg, mostanság merről fúj az őszi szél?
Érzem hűvös fuvallatát… csak tudnám, miről mesél.
Talán ő, sárgára és rozsdásra festi a fák koronáját
És összegyűri hűlő levegővel a levelét, fák haját.

Alkonyi fényében elmúlik a nyári mámor
És a nyár már eltávozik, mint elfáradt vándor…
Az ősz merről jött, honnan jött és a nyár merre megy?
Talán ítéletidő lesz? Nekünk már egyre megy…

A nyári napsütés, nekünk örök garanciát ígért,
De majd csak lesz az őszi szüret… mikor a szőlő beért!
Akkor majd a szőlő lugasban talán együtt szemezgetünk,
Őszi szélben beszélgetünk, meséljük eddigi életünk…

Közben nézzük, merről fúj az őszi szél,
Igyekszünk megfejteni, miről mesél.
Jól felöltözünk, mert hűvös már az őszi szél
És lombokat mozgatva a fülünkbe zenél.

Ha már elér és itt lesz az ősz, az biz' a nyár hanyatlása.
Mivel erőtől duzzad ő, az a meleg nyár pusztulása…
Az őszi szél, barnuló levelek búcsúdalát hozza felém,
Nekem kántálják: barátom, jövő májusban, majd gyere elém…

Elteltek a hónapok, múlnak a színek, remények,
Eltesszük ezeket őszbe, télbe, mik a szekrények…
A szelíd, aranysárga napsugarak, már olyan fázón,
Erőtlenül, elhalóan gurulnak szét az avaron.

Már látom, az ő nyugalma átjárja a lelkem,
Rozsdabarna őszben, kószálni mindig szerettem…
Most én majd jól megmártózok a must illatú csendbe,
És elbúcsúzok nyári naptól, lazán integetve.

Már nem vadítóan sokszínű zöldek a lombsátrak,
Rájuk dőltek tán’ a rozsdás, barnás, festékes tálak…

Merről fúj az őszi szél?

Vecsés, 2012. szeptember 4. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 261
Nehéz a nyárvéggel, közeledő ősszel szembenézni,
Bár nagyon jó az új, szép színekre ámulóan nézni.
Jön még az is, hogy zenét játszik a finoman szitáló eső
Mi esernyő alól hallgatjuk, sétálunk… arcunkba verdeső.

Cinkos mosollyal a Nyárra kacsint a közeledő Ősz,
Most kezdi illegetni magát, kacérkodik, mint dizőz,
De tudjuk azt is, hogy csak álnokoskodik, mielőbb jöhessen,
Mert át akarja venni a hatalmat… Nyár helyett úr lehessen.

Térdelhetünk, bár fújhatják aranyharsonát angyalok,
Őszkapu előtt megadja magát a nyár... elandalog.
Még táncol a napsugár a csúnyán rozsdásodó leveleken,
De fáradt már a tánc… látszik is már hajnalban a leheletem.

Tudjuk mit hoz, lehullott levelet, szemerkélő esőt,
És az udvarunkba lehullott levelet szedni kell, sőt
Van jó azért benne, le kell szedni sok finom érett gyümölcsöt…
Aztán meg békességben várhatjuk nagy, fekete varjú felhőt.

Lesz majd köd is, hideg is és az Ősz is, majd készül tova,
Kacérkodott, majd elkullog... lesz bizonytalan, tétova.
Akkorra várjuk nagyon, már talán a mustból is finom bor lesz,
Nekünk meg jön már egy új... jeges és kemény tél, hideg évszak lesz…

A nap, szórja sugarát, még erőlködik, vigyázna rám,
De én közben látom, észlelem, az Ősz meg kacsint reám...
Öreg! Szólít meg bizalmasan: vedd már föl a vastag dzsekidet,
Már nem való legénykedni, ne fázítsd öregedő testedet…

Ülök a lugasban, hallgatom a vándorló madarak dalát,
Úgy tűnik, mennek, kis időre felkeresik a másik hazát…

Vecsés, 2012. szeptember 3. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 278
Ősz lett, megjött, levélgyűrőn-izzó szent harag.
Szerettük a meleget, ellene ez fakad.
Viharok várhatók, zajjal jön az ősz, mint rém,
Lesz majd sok eső is bár, mindezt nem szeretném.

Az idő hűvösre vált, talán zordabb is lesz,
Ebből egy idő után nekem elegem lesz,
De semmi nem számít, nem félünk a mától,
Most, el kell búcsúznunk sok, szép kis virágtól.

A lilaakác ágai között már nincs kicsiny virág,
Levelét hullajtja, elmúlik neki is ez a világ.
A szél egyre jobban befúj a nyitott ajtó résén,
Elmegy a meleg… jő a hideg, becsukjuk a végén.

A tűlevelek azonban megmaradnak,
Túlélők, ők temetőbe nem vonulnak…
De ha majd esik az eső, akkor én kiállok…
Ha csorog az arcomon... élvezem, nem kiáltok…

Őszi széltől zúg, zeng a táj,
Kopaszodó fáknak ez fáj…

Most várható az, hogy jő a vaskosabb idő,
Sok nehézség is, mi emberre nehezedő…
A nyár-elmúlással gondoljunk arra,
Lesz majd, még tavasz, készüljünk új harcra!

Vecsés, 2012. szeptember 4. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 263