Szófelhő » Dics » 20. oldal
Idő    Értékelés
Eltűntek a régi húsvétóló idők
Szegény jobbágyok románcán dicsőn.
Jött egy árnyék, hamis világ,
Könnyű szárnyán eltünt az ünneplő paraszti világ.

Andalgó vággyal nézek a tájba,
Megfakult tanyákon a nagyapáink háza.
És hová lett a húsvéti locsolkodó gyereksereg?
Hullámzó végtelenségben eltűntek az évtizede
Beküldő: Csík Ferenc
Olvasták: 393
Szabadon lépkedők

Lelke van a szeretetnek, jóságnak
A magyar földre született órákban.
Az Isten szabad életet adott a lét útján,
A tó tükrén vonuló vad felhőkön át.

Nékünk nem adott mást e kincsen,
De megnyugvásunk mégse nincsen.
Dicső múltunk szeretete hiányán
Nevelt fel hazánk kitagadva, mostohán.

Jószívű emberek végül mellénk álltak,
Szirtekre szálltak a boldogságú vágyak.
Lehetsz zsidó, cigány, ki szereti e hazát,
Mégis vádolva tör dühöngve ránk és újszülöttekre a halál.

Testvérem az ég csillagai alatt minden magyar,
Ne legyen köztünk soha bástyafal, harag.
S a haldokló világunk árnyékában
Sorsunk ne legyen rettegés, éljünk szabadságban.

Óvd meg minden magyart, Krisztus Urunk!
Régen zengett már fel az ómagyar himnuszunk.
Lobogjon a fellegekre a piros, fehér, zöld zászlónk,
Legyen örök béke szerte a világon.

Tarnazsadány -Hidegvég, 2020. szeptember 20.
Beküldő: Csík Ferenc
Olvasták: 645
Vad mezők dicső oltárán
Tündöklő köldök termékenységéből
Megszült anyám.
Egy leprás, rongyos telepen.

Ásítón felkelt a nap,
Csont sovány barnasággal felsírt egy csecsemő.
Az ég millió csillagai alatt lettem
Koldusszegény, barnaságomba fuldokló,
Álmokat szövő, vándorló életszekér.

Jöttek éhes nappalok
A cigány telep zárt világán.
Hegedült csontjai verítékein
Egy vénhedt, vézna, öreg zenész cigány.

Csendes, kietlen, sivár, rút életem
Egy testetlen árnyékként felnevelkedett.
S ezernyi szenvedéllyel írom ócska verseim.
Dübörög a felhők dobja,
Mély sötét barnaságom szapulgatja,
Szelíd szél követ már a végső utam felé.
Beküldő: Csík Ferenc
Olvasták: 318
A lélekharang messzire száll,
Ég megnyílik záporeső zuhogásán,
Felhős... szomorún borús a táj.
A gyászmenet csendben lépked a borús félhomályban.

Mennyei szárny dicsfényében,
Lélekharang visz a szélben.
Betemetett gödör szélén
Síró család feketében,
Fájó könnyek tengerében.

Gomolyfelhők messze szállnak,
Koszorúik mind könnyben áznak.
Szomorún a hegedű sír.
Hazatérnek fájó sebbel,
Imádságos szeretettel.
Beküldő: Csík Ferenc
Olvasták: 352
Úgy vetted el ezer évnek dicsőségét,
Mint pusztító szél felhőt tép szét.
A bosszú angyala vezette szívedet
De megosztani nemzetet csak papíron lehet.

A földünk teste még mindíg vérzik
De feltámad majd újra Főnix
Vér a vérből.Egyek vagyunk!
Felragyog újra Magyar napunk!
Beküldő: Erdős Sándor
Olvasták: 412