Öt éves voltam és falun
nagyszüleimnél laktam.
Náluk voltam boldog
kiktől szeretetet kaptam.

Húsvét reggel volt és
az udvarba gyülekeztünk.
Szent misére voltunk útba
mert a jóra törekedtünk.

Már eleve tudtam hogy ez
nem egy közönséges nap volt,
mert napfényes, kék
és tágas volt az égbolt.

Aztán reménnyel telt, lelkes
szemekkel körülnéztem,
hol a kapu mellett csodát
láttam az arany napsütésben.

Ámultam mint a tiszta fényben
virágozott egy dicsős orgona bokor,
mely a feltámadás alkalmával
illatos, élénk, és illő virágcsokor.

- Istenem féltékeny és bosszúálló volt,
és egész a vörös tengerig üldözött.
Alkonyatkor úgy tűnt mintha Egyiptom
és Arábia közt a tenger vérrel lett volna elöntve -
az utolsó akadály mellyel még veszkődtem.
Azután a hold lett cimborám amint
tutajjal utaztam át a szembeli partra.
Egy új szabadság ébredt szívemben
mintha egy haragos isten végre békén hagyott,
és egy új szeretőre engedélyt adott.

(Júda, az oroszlán,visszatért a Nílus földjére,
mert vágyakozott Egyiptom bölcsességére.)

- Lásd a folyót és a földet, mondták neki a tudósok,
az istenek saját magzatukkal termékenyítették meg,
és ha gondolataid szárnyat kapnak és elérnek a napig,
Rá, kit az egek istenének hívunk,
dicsőségét részedre is leleplezi,
Ő, a hatalmas uralkodó ki a keleten kell,
és ki a Szahara mögött esténként búcsúzik el.

Memphiszben Júda álmélkodott amint meglátta
a palotákat és templomokat. Hatalmas oszlopokon
melyeken kőbe vésve, és a falakra festve,
Egyiptom gyönyöre ragyogott tágas, színezett vakolaton.
Itt a hieroglifikusok írásai régi titkokról beszéltek.
A halottak birtoka megtestesült Júda benső szeme előtt.
A lélek ítélete és a szív lemérése dramatikus
pontossággal voltak leírva és ábrázolva.

És mikor besötétedett, és Júda felnézett
a ragyogó éjszakai égre, a csillagokat úgy látta
mint mérföld köveket, melyek tisztán szétszóródva
kibetűzték a tér és idő birtokait -
végtelenséggel és örökkévalósággal -
mely megtagadott minden kétséget.
(Júda, az oroszlán, visszatért a tudás ős bölcsőjébe,
hol napról napra, évről évre, vágyakozásait kielégítette.)

De Júda halála után Egyiptomnak is eljött bukása.
Év-ezredes fény-korában értékelve volt
mint egy kehely drága, érett szeszes ital.
De a tanítások megmaradtak papiruszon és kövön,
és a szfinx mely a piramisokat őrzi
nem hagy békén bennünket:
- Keresd a titkokat, és ássál mélyebben -
csak azt kutasd melynek arcát még le nem fátyoloztad.

Víziós eszmefuttatás

Végre megjött a sötétség, őt én nagyon várom,
Hogy teljesen alám kússzon, az nagyon is álmom...

Őt
Várom,
Kívánom!
Sötét ölel...
Oly’ édes álom.

Sötétség... csendben
Ölel, majd belém merül.
Mily’ édes álom.

Sötétség honol, csak őt várom,
Teljesítse vágyam, csupán arról álmodom.
*

Eddig én őt nem láttam de, mesélték, tudtam, hogy van!
Fény nélküli dicsősége már megjelent álmomban.

Ó,
Mily' szép
Álom volt.
Hogy van, tudtam,
Szememnek titok.

Szememnek talány,
Létezéséről tudtam.
Járt már álmomban.

Szememnek még talány, létezéséről halottam,
Álmomban róla álomszép képet alkottam.
*

Ideért, de csendben, mert a csend hangja tőle ered,
Nappali fényben ő egyszerűen nem lehet veled.

Ő
Este
Jön, csendben.
Nappal, velem
Látni nem lehet.

Csendben érkezik,
Hajnalig marad... Velem
Napfényt nem láthat.

Est csendjével, hozzám simul.
Velem látni nappal lehetetlen, virradatra elvonul.
*

A nyirkos, esős este, vele együtt hatol a létbe,
Eluralja az agyamat, a nagy világmindenségbe.

Jön,
Vizes.
Létembe
Kúszik. Elmém
Vész... mindenségben.

Hűs-est nedvével,
Lopózik életembe.
Eszem rabolja.

Esőtől párás levegővel, lopakodik lényembe,
Ép eszem, szerteszáll a világegyetembe.
*

Hullócsillag átsüvít a vaksötét éjszakán,
De, fénye gyenge, nem változtat lelkem évszakán.

Gyér
Fény(e)
Oson, nem
Hoz változást
Lelkem őszében.

Csillag hull alá,
Sötét éjben, fénye gyér.
Lelkem magányos.

Eget hasít csillagom, sötét égen,
Fényhomálya nem hoz változást létben.
*

Szavaimat hallom csak, konganak a vaksötétben,
A macskakövön ló pata csattog, a messzeségben.

Szóm
Visszhang!
Hozza! Bong!
Paták hangja
Hallik távolból.

Bús hangom-hallom.
Paták zaja csendet tör…
Messzi távolban.

Hallom... sötétségben búg sóhajom,
Paták zaja távolból közeledik, szellő szárnyakon.

Vecsés, 2016. augusztus 11. – Szabadka, 2017. szeptember 5. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, hozzá az apevákat, haikukat és a 10 szavasokat, szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit: A vegyes rész címe ,,Elérhetetlen álom’’!

Üres templomban lehet-e a fénybe lépni?
Zárt ajtók mögött, lehet-e oltárt keresni?
*

Bíz? jó lenne fénybe
Lépni. Oltár dicsőülni?
Csoda is csorbulhat!
*

Bennem a múlt és a majd-jövő csatáznak,
Pedig hívük vagyok ?örökké? álmoknak.
Álmomból gyors kiutat sohasem kerestem.
Álmok folyvást uralják a testem, a lelkem.
*

Álma mindenkinek
Van, de nem emlékszik? talán.
Álom uralkodhat?
*

Csata! Jövő és múlt!
Nem mindegy ki lesz a nyerő?
Összevethető ez?
*

Örök titkom a kicsorbult csoda,
Pedig javíttatnám, mennék oda?
Fekete ?király új ruhájába? öltözött az én éjszakám,
Sors talán rám adja, de nem szenteli rám? sötét az éjszakám.
*

Még nincs? mit hoz jövő!
Lesz a jövő? Bennem lehet?
Közönyösen várni?

Vecsés, 2014. november 15. ? Kustra Ferenc József ? íródott: versben és HIAQ ?ban.

E pár sor nem csak köszönet
évtizedes együttlétünkért,
melyben épp úgy megosztottuk
a jót mint a rosszat,
hol lábra segítettük egymást
ha bármelyikünk roskadt.

Már annyira összenőtünk
mint sziámi ikrek, és gyakran
már a gondolataink is azonos,
és amit átéltünk mindkettőnk
örök és megosztott dicsősége.

Íme két egyén mely egymásra talált
és közösen és bátran nézett szembe
egy viharos sorsnak akadályaival.
Íme két test mely összeidomult.
Íme két lélek mely egymáshoz simult.