Hétköznapi pszichológia

Kinek sorsa, hogy alakul, érdekes,
Ki tudja, élni vajh’ miért érdemes?
Persze ez a kérdés csak elméleti,
Pro és kontra válasz, csak hitvitai.

Nézzük az ember életét, mi adott;
Lét jelenti az ötven százalékot.
Ehhez ember, tanul, képezi magát,
Ez jelenti össz. harminc százalékát.

Marad még a százhoz húsz százalék,
Ez a szerencse, az életjáték.
Van, ki e tételt bőszen tagadja,
Ha nem ismeri fel, az ő baja.

Ez sajnos nem változtat a lényegen,
Biz’ minden így működik az életben.
Tudom ez csak filó kategória,
De életismeretből van alapja.

Szerencse: az általunk nem ismert,
(Mert ugyan honnan ismernénk mindent)
Események, általunk nem befolyásolható
Láncolata, mely életünkben meghatározó.

Sikerért, boldogságért mindent megteszünk,
De vajon, hogyan alakul az életünk?
Szerelmesek vajon összetalálkoznak?
Jó pár lesznek, ha majd összeházasodnak?

Feltehetjük magunknak a kérdéseket,
De bizony, évek adják a feleletet.
Kit, hogy s mire neveltek gyermekkorában,
Az előnye- hátránya házasságában.

Munkahely és hivatás, szintén csak lutri,
Előre nem tudni, melyik az igazi.
A kérdés, elfogadnak, elismernek-e?
Vagy az évek céltalanul csak telnek-e.

Sok a kérdés, jó lenne pontos válasz
És kérdés, hogy előre hogyan válassz!
Megtestesülése a szerencsének,
Ha mások akarnak jót életednek.

Hogy haladjunk, a szerencsét kutatjuk,
Miért van, kiknek szerencsés az útjuk?
Hogy kik, milyen csillagjegyben születtek,
Sikeresek hirdetik: kedvezettek.

Okos ember lehet szegény pária,
Buta lehet a gazdagság császára.
E mércét még nem találta fel senki,
De rossz, ha az ember úgy érzi, senki.

Mindhez szerencse is kell az életben
És talán benne is van a lényegben.
Lényeges, hogy megszülessünk, tanuljunk
És hasznos tevékenységet folytassunk.

Szerencsés, ki szerencsés az életben,
Ki sikert, sikerre halmoz létében.
Csodáljuk nagyszerű életüket,
Sajnálkozva éljük le miénket.

Budapest, 1997. május 2. - Kustra Ferenc József

Vad gondolatom egyszerre előkerül,
Boncolgatnám, de ő, erre elmenekül…
Gondolkozni próbálok, de képtelenül…

Szólt-e nekem még a régi dalom,
Múlt-e már bennem, régi fájdalom?
Gondolataim persze űznek, csak egyre,
Az a megoldás, hogy menjek, fel, hegyemre?

Hogyha eredendő bűnünk a létünk,
Akkor bennünk lelhető minden vétkünk!
Lehet, hogy van, és nagyon szép az Éden.
De nekem nincs, lent lakok az alvégen…

Hódolok én a régen-múlt időknek,
Hogy tegyek eleget tévedéseknek?
Bűnös vagyok? Vessetek a férgeknek!

Érzéseim vannak, megvannak jóra, a rosszra,
Mit tegyek, hiába vagyok a magam bírója?
Hallgatom verdeső szívhangomat, virradóra…

Van nekem bizonyos csendem, maga a képzelet,
Azzal suhanok a fájdalom folyamom felett!
Vigaszt várok én, sőt sokat vártam már... eleget.

Rövid az élet, kevés benne a boldogság,
De, van büntetés: oly' bősz a boldogtalanság…
Bűnös lét, maga...göröngyös járhatatlanság.

A múltam és vétkeim megvannak a fej-képkeretben,
Mi kellett volna, hogy én ne legyek bűnös? Képzeletben!

Az út végén, nem lehet tudni, hogy mi vár,
Ősünk is mind, fent... a csillagösvényen jár.
Csak madárnak szabad út, a látóhatár…

Őszülök és a bűnökért, biztosan felelnem kell,
Pont, mint másoknak, büntetlenül és sem mehetek el.
Életemben léptem én mindenféle, jó-rossz útra,
Többször is előfordult, hogy eltévedtem… tévútra!
A saját hegyeim közt is kóboroltam, megismerni nagyon vágytam,
De elmúlik az élet, és lehet a vétkektől én semmit sem láttam!

Bizony, az úgy van, hogy menni kell folytában egy életen át
De, van, aki csak nézheti belülről, háza vakablakát…
Én helyben vétkezve toporogtam? Menni kell életen át…

Vecsés, 2016. július 1. – Kustra Ferenc József

Ott fönt, ilyen a vizionálásom…

Messzire láttam árbockosárból, messzire néztem,
Mint marionett rángatózott világ, miben éltem.
Én úgy... csak éltem, mint mások az anyaméhben
Elhamvadtam, később felnőtt életben… létben.

Mondták, hogy életben folyvást, mindig vétkes leszel!
Engem a rendőr, ha nem vétkezek is lemeszel!
Kosárból lenézve, vízben látod az arcod,
Vagy nem, de mindegy is, mert folytatnod kell harcod…

Pohár bor egy sétabot az öregnek, mert az egy tudomány
És a fiatalnak meg az asszonyi lény bolondos hullám.

Élet repül. Árbockosár életem felett csendben,
Éjjelente, csillagok ragyognak rám fenn az égben.
Hallik madárdalos hangja lelkemnek, én csak zengtem…
Árbockosár az életem, nagyon féltem, kilengtem.

A partról is hallottam a lódobogást, szép volt, oly szép,
De ennyi idő után a kétszersültem, nem lett csak pép.

Árbockosárban is közelg már az óra,
Távozni készülök majd én… nyugovóra.
Jönnek majd angyalok, akkor virradóra?

Nagy a kívánságom a kosárban láthatatlanul,
Ne tűnjek el emlékekből csendesen, nyomtalanul…

Vecsés, 2014. július 26. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

Az éjszaka halkan a szívemhez zenél, a város,
ahol élek, száz titkot mesél.
A ligetben a lombok álmodva súgnak, mi lehet
a titka szép otthonomnak.

Az utcák kövein épp itt jár a nyár,
piros selyemszalaggal átkötve vár.
Kék kút hűsítő vize csorog az ajkadon,
s én szép szemed, pillantásod epedve várom.

Ó, nyári éj, Holdnak udvara,
csillagok s örök álmaim hona.

(Gúnydal: Senki Tóni képzelt monológja)

Ó Múzsám, ki összetörted szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
az magas Parnasszus csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad tehetségem, amikor ütlegeltél.

És lásd; nem kell többé fenn tollászkodnod hiába,
mert rakok neked rímekből fészket - akár százat -
előtted most rejtetlenül áll még üres elmém,
úgy várja, hogy ihlet-csókra nyissad végre szádat!

Szép íriszed szivárványa ragyogja soraim,
tehetség-áldásra emeld fel hát, mindkét karod,
s önts belém áldott és örök szent költői vénát,
…vagy valami ilyesféle..., ha te úgy akarod.

Ígérem írok majd a virágról, a tündérről,
álomról és mindent beborító cukormázról;
írok majd szépeket hattyúról csillagok alatt,
Holdról, vagy egy fülig szerelmetes délibábról.

És patakzani fog majd a könny az olvasóból,
ahogy szíve facsarodik össze, no-meg, vissza.
És zsebkendőért szalad majd át a jó szomszédhoz
s tehetségem minden sorát vakon, buzgón issza!

És menetelni fognak egykor majd verseimre,
úgy dalolják minden bötűjét majd hős vitézek,
mert hatalmasabb géniusz leszek mint akárki,
Rám fognak feltekinteni, s csak Tőlem idéznek!

És ott, a mennyekben fenn is hallani lehet majd:
"Óh egek mekkora költő ez a Senki Tóni!
Tehetsége oly mérhetetlenül hatalmas, hogy
fűzfasípok hangján is, csak Őt fogják dalolni."

- Múzsám, ki összetörted a szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
Parnasszus az magas csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad-e tehetségem mikor reám estél?

(Pest-Buda 2014. augusztus 31.)