Lassan talán már nincs is szép a világban
Keresem, de már semmi nincs ládikában…
Vihar is a kis virágot tépi,
Lőtt vad is az utolsókat lépi…

Hullócsillag utoljára ragyog,
Fénycsóvát húz, életről így gagyog…
A nagy folyó elmossa a köveket, koptatja,
Falu bolondja, hogy abbahagyta, hol folytatja…

A modern világ embertelen
Reménykedünk, de lélektelen.
Sírkő nehéz, már mohás, eltolni már minek, nem lehet!
Lélek, lelkiismeret? Liberalizmussal? Elveszhet…

Jelenem matt fekete, sötét, múlt éveim rossz kísértete.
Hullámozhat homlokomon, arcomon jobb jövőm ígérete?

Vecsés, 2013. április 9. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

(3 soros-zárttükrös)
Pedig szerelemmel a szívemben születtem,
Később láttam, cudar egy világba kerültem…
Pedig szerelemmel a szívemben születtem.

Ez a rongy életem engemet nagy tévútra vezérelt,
Te meg csak jöttél a fénnyel, ám a sors keze nem tett kivételt…
Ez a rongy életem engemet nagy tévútra vezérelt.

(Visszatérő rímek)
Bálint napos a létem, méláztam, hogy ma, Te itt nekem,
Te lennél az életem, ha végre már itt lennél velem…
De a fránya kilométerek megkeserítik éltemet,
Bár bízok benne, heves vérerek, el nem veszik éltemet…

*
(Septolet)
Kéz közé várlak.
Hiányzol…
Imádlak!

Légy ölbe-omlóm,
Érezzelek
És szerethesselek…
Szemeidet puszilgatni úgy vágyom.
*

(Triolett)
Ha már láthatnám, hogy a két szemed ragyog,
Az olyan, mint mikor a sok csillag csillog…
Átélném, hogy szeretettől szív acsarog,
Ha már láthatnám, hogy a két szemed ragyog…
Hiányzol, légy már itt, rongy élet nem ragyog.
Mily’ élmény lenne, Bálint napon… szív gagyog…
Az olyan, mint mikor a sok csillag csillog,
Ha már láthatnám, hogy a két szemed ragyog…

(Tükör apeva)
Jöjj
Szeress!
Légy velem,
Tégy eleget
Legyen egy élet!

Legyen egy élet!
Tégy eleget
Légy velem,
Szeress!
Jöjj…

Vecsés, 2019. február 9. – Kustra Ferenc József- Bálint napi gondolatok.

Nádak rejtekén,
vizicsibék motosznak.
Esthajnalcsillag.
*
Nád susog csendben,
halraj rezdül alatta.
Szél még nem ébred.
*
Vadkacsák sora,
vízgyűrűk szőnek titkot.
Víz suttog mesét.
*
Hattyúlebegés,
mint fehér álom volna.
Csendben száll tovább.
*
Csér a magasban,
figyeli a parti zajt.
Kavics csobbanás.
*
Tavaszi szellő,
Nádasban csicsergés zeng.
Víz zöldbe simul.
*
Hirtelen szél kél,
a vitorlák dagadnak.
Táncoló hajók.
*
Sirály vijjogva,
ível a tó felett át.
Szél fodroz csendet.
*
Tajtékos hullám,
korbácsolja a partot.
Balcsi szíve zeng.
*
Szél elcsitul már,
csak a hullám emlékszik.
Parton csend honol.
*
Tükröt tart a tó,
naplemente színe úsz.
Szél se rezzen már.
*
Nap lebukik túl,
víz kisimul, csend pihen.
Csillag ül parton.

Siófok, 2025. április 23. Gránicz Éva-
Írtam: Eredeti Basó féle haiku csokorban

Az est láthatatlan érkezik,
Csendben suhan, mint hűvös szél,
Árnyékba vonja perceink,
S a fény lassan szárnyra kél.

Sötét palástját kitárja lágyan,
Csillagok gyúlnak fent az égen.
Holdfény játszik tó tükrén bátran,
S álmodik a világ, szépen.

Láthatatlan árnyak ölelnek,
Egy bagoly visít a csendben élesen,
Az utcák néma dallamot zengenek,
S az est mesél a csillagfényben.

Szívem is nyugszik, elpihen lassan,
Vágyak alszanak, gondok némán,
Álmok szövik szelíden, halkan,
Az éjben rejlő csend titkát.

Hajnalfény bontja majd a fátylat,
Ám most még őrzöm az est hangját,
Míg a világ pihen, álmodozgat,
Az éj csendben rám borítja magányát.

Siófok, 2025. március 31. -Gránicz Éva

Éjfél után az újév lassan, tántorogva indul,
Sokat ivott, de megy már előre… így még csak vidul.
Még csak a járdán oson, dülöngélve, félve,
Majd’ előtűnik, egy sikátorból… egy évre.

De aztán meglátjuk a hóesésben
Ahogy magához tér a lámpafényben…
Reggel majd, mikor pirkad, üdvözli az első napot,
Jókívánságok miséjére felkérjük a papot.

Délután még tűnő napsütés volt a havas tájon,
Majdnem elhittem, hogy visszatekint, s jő… a nyár újból.

Zsebórám az időt, kéregként vési a tenyerembe,
Közeleg az éjfél, már csak percek… itt lesz óév vége.
Újkor, mint az ekevas, jó mélyre szánt... én öregszem…
Az indián táborban már én lennék az „Öregszem”.

Ha beköszönt az éjfél, a sok csillagszóró mindent beföd,
De bizony ezt, szépet mi nem látjuk, ha azt befedi a köd!
Az ablakból kinézve a fák fekete árnya meztelen,
A sok piás ember, örömünnepet ül, mulat fesztelen…

Gondolkozz! Nézz az újévbe, építs azt jövőre,
Történjék bármi… Te állj fel, így juthatsz előre!
Hagyj nyomot a világban, hisz megjön a perc, az utolsó,
Gondold végig utadat, hogy ne legyél a legutolsó…

Majd kimegyek az udvarra, suttogok kicsit a szélbe,
S amit akarok, talán eljut a mindenség kékjébe…

Vecsés, 2012. december 18. – Kustra Ferenc József