<br><br>Lebontott kontyotok<br>emlékzuhatagába temetkezni<br>karotok biztonságát és a csodákat<br>nem feledve <br>s az alázat mélységeibe hullva<br>vergődni didergőn, felsebezve<br>kikötözve májusi füvekre, fákra<br>szeles, szerelmes dalokra várva<br>szótlan siratni titeket<br>kik felittátok a szívemet, s véremben<br>szüntelen dobogva <br>kísértek majd a sirató dombra<br>Ti anyáim ! szeretőim ! <br>Testvéreim !<br>örömben , szenvedésben<br>csupasz kő-vidék a táj nélkületek<br>fekete-virágos reménnyel <br>és nincs senki a kapuk előtt !<br>s a kerítéseken sem szól ki senki !<br>az éjszakák bénán függnek a tájon<br>s perceit az idő csak eldübörgi<br>tehetetlen...<br>nélkületek csillagom riadtan<br>verdes tenyeremben <br>s felnőtt dolgaim között<br>kirepedezik a fájdalom<br>Ím így vagyok kitárt karotok<br>emlékzuhatagába<br>temetkezve <br>nézzetek !<br>marad mi volt: a gyermeksírás<br>s fölötte a halál öntörvényei <br>keringenek<br><br>

<br><br>Lágy tavasznak<br>szikrázó virága.<br>Életed legyen<br>életem boldogsága.<br>Szürkület ne érje <br>szikrázó fényem.<br>Kicsi szíved óhajtom.<br>LÉGY A VŐLEGÉNYEM!<br>

Eltelt a nap, idegen világok <br>álltak közöttünk ,köd , hideg <br>és messzeség <br>és sóvárgón vágyódom utánad ,<br>kitakart gyönyörű testedért<br>gondolj rám, ha leveted ruhádat, <br>hogy imádom az öled finom illatát, <br>hogy vad csókokat csókolnék a szádra<br>egy ringó ,széles nyoszolyán <br>csípőd lágy hajlatát simogatnám <br>hogy az örömtől borzongj belé <br>ölelnélek százszor is egyszerre ,hogy<br>arcod fénye kigyúljon felém <br>maradjon velem örökre mint az álom <br>s hogy holnap is megtaláljam <br>Eltelt a nap , közöttünk ma is<br>köd, hideg és messzeség<br>És én sóvárgón vágyódom utánad <br>kitakart gyönyörű testedért<br>

Bárcsak megírhatnám, mióta készülök<br>Az egy tökéletest, hol nincsenek allürök,<br>Hol nincs pózolás, sem beállított képek,<br>Pusztán önmagától látszódhatna szépnek<br><br>Az egy igaz versben, ami csak én vagyok,<br>Tisztán, érdek nélkül, mellyel nyomot hagyok,<br>S nem kell kitörölni semmit sem utána,<br>Felesleges lenne pedál a kukára<br><br>Nem várni a lájkot, visszajelzést mástól,<br>Csöndben hátradőlni, boldog lenni máshol<br>Csettint majd a révész, végül hát megírtad,<br>Induljunk barátom, nemsokára pirkad!<br><br>Esőcseppeken át, őszi félhomályban<br>Ablaküveg mögött borzongva a mában<br>Hiába az idő rideg, mogorva, nyers,<br>Szomorúan érzem, ez még nem az a vers?<br>

<br> 1. <br>Szél fúj és vadszőlők virítanak a <br>házon, surran az út pora <br>Érkezzek hozzád régi zarándok <br>-bújt nap fényében , s tétova <br>szavakra támaszkodva , s védjen <br>szerelmed mostoha mozdulataival <br><br> 2.<br><br>Régen indultam el hozzád!<br>a távolságokat is <br>lépteim már összemosták <br>Csak a tér imbolyog időtlenül <br><br> 3.<br><br>Oltárok és álmok tere a tested <br>Lüktető mélység, megmérhetetlen <br>ereimben a vágy érted riadót kalapál <br>jaj! beléd halnék egy forró éjszakán <br><br> <br> 4. <br> <br>Zuhanjunk össze , ebben a múló <br>lobogásban a villámokkal kössél össze <br>nyíljon meg a Föld ,<br>s lángoló ,vándorló láva <br>új Pompei öntse szívünket ércbe, vágyba <br>s őrizze képed ,dicsérje csípőd hajlatát <br>a lábad ívét s az örökké való ölelésed !<br><br>