Elérhetetlenül messze vagy<br>kitárt<br>szívemmel<br>vártalak<br>kitárt ölemmel kitárt ölelő<br>karjaimmal<br>ziháló<br>vad kamasz-vágyakkal áldottalak<br>magamban<br>térdre hullva<br>a csodáid előtt<br>tested gyönyörű boltívei előtt<br>hol találkozik az<br>ébenfa s a márvány<br>ahol<br> zuhog<br>az igézet<br> jaj!szeretném én is, szeretném ha<br>szeretnének !<br>ha szeretnél?<br>de ma már hiába vágyakozom<br>az ölelésed után<br>hiába vágyakozom szeretkezésre<br>nem vagy !<br>messze vagy !<br>magam vagyok !<br>s az éjszaka jéghideg<br>a holdnak mint a pengeél<br>hasít a fénye<br>várlak még !<br>szeress még !<br>ölelj még !<br>mielőtt az<br>életünk<br>véget érne !

Húsvét zöldje, életünk feltámadása<br>feltámadása füveknek, fáknak<br>embereknek<br> akik a szőlőkben kapálnak<br>metszett, kévékbe kötött venyigék között<br><br>Dús támadása a vetésnek<br>amitől <br>földek harsogó zöldje árad<br><br>öröme labdát kergető gyerkőcöknek<br>és karon ülőknek,<br>akiket sétálni visznek az anyák<br><br>legelésző lovak szabadsága<br> s zenéje<br>bárányok,kis barikák képzelt csengőjének<br><br>Nyiladozása az új örömnek<br>és gyümölcsfák virágainak<br>amiket öreg szobák<br>fakult szentképe,<br>sose volt boldog asszony<br>a termékenység szellőjével olt bőséggé<br>s lobogtatja az asszonyok szoknyáját<br><br>dobogó szíve a tanyáknak, amik<br>egyszeribe kiegyenesednek és mosolyogva<br>szellőzködnek a fényben<br><br>a kilométer kövek álma,<br>amiket<br>friss fehérre meszel a messzi távol<br><br>részegsége gondjainknak s az erdők<br>fülledt csendjének , <br>s a szerelemnek<br>amely az olajfák <br>édes illatával<br> zuhog a tájon<br><br>Húsvét zöldje, gyönyörű feltámadás<br>örökké maradj velünk<br>belőled újul meg<br>szegény<br>tékozló életünk

Nem tudom<br>gondoltok-e a halálra ?<br>Én gondolok a szerelemre<br>egy perzselő édes csókra<br>amiről olykor álmodom<br>s egy érintésre<br>ami egy forró, ujjongó sóhaj<br>amitől lázasan feltámadunk<br>bár a harangok Rómába<br>mennek én vad ,viharos vágyat<br>szeretnék ébreszteni benned<br>hogy örülj nekem<br>hogy ölelj át mint szél a fákat<br>mint ereimben a vér a szívemet <br>Már tavaszi hírek jönnek <br>arcomat füröszti a nap<br>még mindig várlak<br>akkor is , ha csak <br>latrok jönnek és áhítat

Megyünk <br>kiégett lélekkel<br>szemünk néz, de nem lát<br>egyedül vagyunk<br>kezünk senki se fogja<br>utunkon<br>fogytán-fogy a láng<br>kis zsarátnok pislákol,<br>valamikor <br>úgy kacagtam<br>hogy a könnyem is patakzott<br>most<br>hűvösödnek az éjszakák

Két falevél<br>az őszt hozó szélben<br>az élet fájáról lehullva<br>könnytelen, zörgő avarként<br>kapaszkodik a múltba.<br>Tegnap még fönn,<br>hűs árnyat adva<br>friss szellők zenéjén<br>vidáman kacagva<br>minden élőnek a reményt nyújtva<br>Ma révedezve.kérdik<br>- hová lett a nyár?<br>sodródnak kelletlen<br>a tölgy, a fűz<br>a nyár.<br>Saját fáját vesztve<br>új talajt keresve<br>idegen tájakon a két csatangoló<br>még egy kicsit élni .../akaró<br>míg/ eljön s hullni kezd a hó .