Vándorok vagyunk itt a földön,<br>kölcsön kaptuk az életet<br>Istentől, és Ő dönt majd arról,<br>ki, meddig marad idelent.<br><br>Mint mosott kavics a patakparton,<br>melyet a víz már kivetett,<br>éppen úgy vagyunk számkivetve,<br>s várjuk azt, aki észrevesz.<br><br>Várunk arra a tiszta hangra,<br>mint patak, ha csobban friss vize,<br>s hullámot vetve messze visz majd<br>oda, ahol még jobb lehet.<br><br>Vándorok vagyunk. S tudjuk azt, hogy<br>egyszer mindennek vége lesz,<br>mégis vágyjuk, hogy még sokáig<br>boldogok lehessünk idelent.<br><br>Vágyjuk azt a kis melegséget,<br>amely belsőnkben árad el,<br>éppen úgy, ahogy a vér az<br>erünkben lassan csergedez.<br><br>Ragaszkodunk az utolsó percig<br>létünkhöz, mindegy, hogy milyen,<br>mégis küzdünk, hisz szeretni vágyunk<br>mindaddig, míg a vég jön el.

Olyanok vagyunk mi is néha,<br>mint színész a színfalak mögött,<br>mosolyunk fénye csak addig látszik,<br>míg eltűnünk a függönyök között.<br>Boldogan játszunk szenvedélyes<br>társat, érzéki szeretőt,<br>kívül nevetünk, belül sírunk,<br>mint egy gyönge kis csecsemő.<br>Nehéz az út, amelyen járunk,<br>s lábunkban néha nincs erő,<br>mégis: annyiszor talpra állunk<br>tudván, hogy nincsen pihenő.<br>Lelkünk szirmain ezer tüske<br>hagyott már égető sebet,<br>mégis: annyiszor legyőz mindent<br>a bennünk szunnyadó szeretet.<br>Mint a feltörő szivárvány, mely<br>színesre festi a kék eget,<br>amely előbb még oly borús volt,<br>most tarka színekben lebeg.<br>Olyanok vagyunk mi is néha.<br>Hullámzunk jó és rossz között,<br>mint a tenger, amikor néha<br>morajlik dús habok között.<br>Küzdünk, remélünk, amíg élünk,<br>s míg a lelkünkben van parázs,<br>nem adjuk fel, míg meg nem szűnik<br>a legutolsó dobbanás.

Úgy vonj magadhoz, mint puha párnát,<br>melyre lehajtod álmos fejed,<br>végigsimítva arcom úgy érints,<br>hogy tudjam: te is szeretsz.<br><br><br>Nem kell most szó. Zavar a fény is.<br>Oltsd el a lámpát nekem.<br>Elég, ha látom a kályha fényét,<br>mely arcodra rózsákat fest.<br><br><br>Vöröslő lánggal izzik a kályha<br>S a fénye olyan színes,<br>bőrödre ontja lángoló színét,<br>amely most olyan heves,<br><br><br>mint mi. Pedig tétova léptem<br>oly lassan hozott ide,<br>s most itt vagyok karodba bújva<br>boldogan, szerelmesen.<br><br><br>Olyan jó volna úgy ébredni<br>ezen túl mindig veled,<br>együtt látni, hogy pirkad a hajnal,<br>míg magába zár a csend.<br><br><br>Tudod: nekem már nem kell semmi<br>csak az, hogy te is szeress<br>időtlen időkig, míg az éjjel<br>ajkunkra csókot lehel.

Már Káin és Ábellel kezdődött,<br>mely a testvériséget lerontotta.<br> Isten Káinnel nem törődött<br>és inkább Ábelt választotta.<br>Keserű múlt és sötét jövő!<br>Mi más a föld mint temető?<br><br>Noé ősi korszaka végén <br>árvíz pusztította a népet.<br>Az Úr végtelen haragja<br>sújtotta az emberiséget.<br>Keserű múlt és sötét jövő!<br>Mi más a föld mint temető?<br><br>Volt-e valaha bármely korszak<br>melyben hiányzott az erőszak?<br>Ezrével haltak a harcosok,<br>kik nem régen még játszottak.<br>Keserű múlt és sötét jövő!<br>Mi más a föld mint temető?<br><br>Minden ember megöregszik,<br>kihullik a haja s foga.<br>Erre orvosság már nincsen,<br>mert csak egy út vezet tova.<br>Keserű múlt és sötét jövő!<br>A föld nem más mint temető.

Őzek udvarban, <br>Csak körbe-körbe mennek. <br>Magas kerítés. <br>Seregélyfelhő <br>Szőlőültetvény felett… <br>Terméstarolás. <br>Erdő mélyében <br>Poroszkál szavasagancs. <br>Kapitális lény. <br>Este, bíborban <br>Úsznak, erdők és mezők. <br>Bíboros őzek. <br>Fülemüledal, <br>Rubintvörös égbe hull… <br>Esti szerenád. <br>Árny-játék fényben <br>Jő, támadólag az est. <br>Róka, elvackol. <br>Búzavirág kék, <br>A szélben ringó róna… <br>Őzike szépség. <br>Meggyvágó röppen <br>Galagonyabokorra… <br>Vitaminforrás. <br>Vadság közepén <br>A veszélyek veszélye... <br>Oroszlán földje. <br>Erdő sikátor, <br>Otthona az őzeknek. <br>Vaddisznó is jár… <br>Sásbokor mellett <br>Tőkés réce lubickol… <br>Tolltisztogatás. <br>A kemény tigris, <br>Szép, de nagyon veszélyes... <br>Piszkos a szőre. <br>Szél ölel mezőt, <br>Ringatja magányos fát. <br>Őzike, fekszik. <br>Ágon rigócskák, <br>Nyitják piros csőrüket… <br>Sárga zenekar. <br>Farkasfalkában, <br>Farkasok tömkelege. <br>Éhezőn élve. <br>Őz, délibábot <br>Néz, kútgém megy le és föl. <br>Csalóka remény… <br>Földön árnyjáték, <br>Napkorong elsötétül… <br>Vándormadarak. <br>Nagy az elefánt, <br>Csak a nagysága már bánt. <br>Nehézséget ránt. <br> <br>Vecsés, 2023. május 11. - Pápa, 2023, május 15. - Arad, 2023. május 21. - Kustra Ferenc József – íródott; renga láncversben. Az őzekről én írtam, a madarakról Nagyné Vida Renáta, a vadállatokról Ghica Izabella Iasmina a két szerző-, és poétatársam. <br>