Csak a tiszta szeretet<br>Ablaka<br>Oly átlátszó <br>Itt a földön<br>Általa<br>Betekinthetsz <br>A menyországba<br>Egy - egy pillanatra.

1917. –ben vitték a fogságba a magyar katonákat… <br> <br>A vonat, akárha kísértetvilágban haladna, <br>Csak haladt, havat tolt, de nagyon zötyögve, fújtatva. <br>A Hold, mint valami szemlélő fenség, elárasztotta a tájat <br>Remegő fényével és közben meg, terítette ezüst sugarat... <br>Voltak részek, ahol csigalassúságú döcögés volt az út, <br>Ott a foglyokat kevésbé ellenőrizték, itt volt kis kiút. <br>* <br>(Senrjú) <br>Viharfelhőket <br>Láttunk szembe haladni... <br>Angyalok tolták? <br>* <br>A vonatot számtalanszor mellékvágányra irányították, <br>Ott sokszor órákig álltunk, valamiért hosszan parkoltatták. <br>Éhesek, szomjasak és mocskosak voltunk, <br>És bizony megtetvesedés volt a sorsunk. <br>Volt, ahogy a havazás elállt, a mozdony is nekibátorodott, <br>Gyorsította a marhavagonokat, néha kicsit hosszan sípolt. <br> <br>Krasznojarszk határában óriási temetőt látni, <br>A terepen mindenhol szinte... fakereszteket látni... <br>A vonatunk lassan begördült a krasznojarszki pályaudvarra, <br>A friss, hideg levegő, megkönnyebbülést hozott a bezártságra. <br>Süvített a szél, elvakított a hó, és nagyon átjárt a hideg... <br>Gonosz felhangú volt a csend... Körben némaság is fagyosan rideg... <br>* <br>Mint hónap árja <br>A tájra hullott... fehér. <br>Sok fehér pehely. <br>* <br>Hó-vidék, olyan szépség, hogy lopva gyönyörködök benne, <br>De, e környezetben, a lelkem szólt, hogy maradjak csendbe. <br>Az állomástól, gyalog, komoran folytattuk az utunkat, <br>Kín volt minden lépés, és heves hóvihar fedte utakat. <br> <br>(3 soros-zárttükrös) <br>A szél őrjöngve kavargott, vitte havat, csípve mart a fagy, <br>Lépésenként küzdöttük magunkat előre... ha a szél hagy... <br>Örvénylett körülöttünk a hó, a hókristály arcunkra fagy. <br> <br>Így vergődtünk át egy délutánt, elcsúsztunk a vastag, fagyott hóba, <br>Végig zuhantunk jeges hótorlaszba... kinek, ahogy bírta lába... <br>Végül a táborba értünk és úgy néztünk ki, mint vert ármádia. <br>* <br> <br>Lélek kiszakad. <br>Lélek beszakad. Lékek. <br>Lelket menteni! <br>* <br>Idő hidegül, <br>Jégcsapok összeérnek. <br>Száj is elkékül. <br>* <br>Idő hidegül, <br>Nem működik gondolat. <br>Bennük önmagad. <br>* <br>Idő hidegül, <br>Meleg és étel nincsen. <br>Hűtő barakkok. <br>* <br>A barakkokat <br>Öleli a jéghideg. <br>Jeges-hideg csönd. <br>* <br>Emberek hűtve <br>Élnek, deszka barakkban. <br>Még penészfolt sincs. <br>* <br>Őszinte szavak, <br>Fagyhalál pillantások. <br>Kihűlő arcok. <br>* <br>Skorbutos fogak! <br>Szájban, folyvást fájdalom. <br>Száj széle elfagy. <br>* <br>A száraz kenyér, <br>Fekete, fagyott, kemény. <br>Enni fogtörő. <br>* <br>Száraz morzsa is <br>Aranyat ér. Keresés. <br>Az éhség az úr! <br>* <br>Száraz kenyeret <br>Jól puhítják a könnyek. <br>Sírás se segít. <br>* <br>Szél, süvítve hoz <br>Dermesztő, nagy hideget. <br>Tél támad, tombol. <br>* <br>Termek betelve <br>A mahorka füstjével. <br>Egészségóvás! <br>* <br>Mahorka, ritka <br>Nagy boldogságot szerez. <br>Egyetlen öröm. <br>* <br>Hűlt fejed rázod! <br>Nyakadat tetvek marják. <br>Nekik jó meleg. <br>* <br>(tanka) <br>Barakk tele van <br>Titkos gondolatokkal... <br>Vágy, hazamenni! <br>Otthon emléke ölel, <br>Mennék én haza fénnyel... <br>* <br>Rózsaszín hajnal, <br>Otthon még hazavárnak. <br>Álmaikban... vagy. <br>* <br>Napot csodálni <br>És várni a holnapot. <br>Menekülés-vágy! <br>* <br>Kézujjak között <br>Nem folyhat el a remény. <br>Imára kulcsolt. <br>* <br>Eltűnt időben <br>Van tán'... beragadt lélek. <br>Élni! Lélek nincs. <br>* <br>Halhatatlanság. <br>Élet, sudár jegenye. <br>Ez törpefenyő. <br>* <br>Örökzöld pázsit... <br>Örök álmodozásban. <br>Jeges, csúszós hó! <br>* <br>Halhatatlanság <br>Csak mesében. Győz, hideg! <br>Mesék felejtve. <br>* <br>Krasznojarszki tél! <br>Itt, halál mesél, kaszál. <br>Szibéria arc... <br>* <br>Tébolyult élet, <br>Fel sem ismerhető: lét. <br>Határ: őrület. <br>* <br>Hideg közelít! <br>Mindenfelől átölel. <br>Virraszt felettünk. <br>* <br>Reggel. Ébredés. <br>Hideg. Mit hoz az új nap? <br>Még, egy nap élet? <br>* <br>(tanka) <br>Múlandóságban <br>Őrizem a szemedet. <br>Emlék is megfagy... <br>Szinte hallom hangodat, <br>Látom angyal arcodat... <br> <br>Vecsés, 2017. december 1. – Kustra Ferenc József – íródott: megtörtént esetről, amit az egyik elszenvedő írt meg könyvben. <br>

A korosodás folyama<br>Mint zuhanó súly<br>A gravitáció vonzó mezejében<br>Gyorsulva halad<br>A vég s az örökkévalóság<br>Közös pontja felé.<br><br>Csak a változás, a múlandó<br>Szüntelen állandó-folyamat.

Következményt hordoz magában<br>minden hétköznapi egyszerű tett,<br>s gondolat,<br>és bár , ha ereje megfeneklett<br>a hatás szekere <br>tova gördül a jövőbe,<br>hol a múltban elvetett mag<br>kalászba szalad.<br>Kalászba szalad<br>a múltban elvetett mag,<br>tova gördül a jövőbe<br>a hatás szekere,<br>és bár , ha ereje megfeneklett<br>a gondolat,<br>és minden hétköznapi egyszerű tett<br>Következményt hordoz magában!

Anyámnak nem volt drága ruhája,<br>nem volt semmilyen ékszere,<br>mégis: azt mondta, olyan gazdag,<br>s több kincse van, mint bárkinek.<br><br><br>Emlékszem: milyen szép volt az arca!<br>Bármily fáradt volt, nem pihent,<br>s olyan szépet varrt szakadt ruhánkra,<br>néha szinte a dísze lett.<br><br>Amikor néha rosszak voltunk,<br>megdorgált. S mégis: úgy ölelt,<br>szinte éreztem, hogy sugárzik<br> belőle ránk a szeretet.<br><br>Mikor álmomból felriadtam,<br>nem szólt. Ölébe ültetett,<br>s úgy ringatott el édes dallal,<br>amíg rám szállt az éji csend.<br><br><br>Anyám hangja, mint csengő dallam,<br>ma is úgy hangzik fel nekem,<br>mint a legszebben szóló hang, mely<br>fülemben most is visszacseng.<br><br>Ma már nem dalol. De nekem mégis:<br>a hangja épp olyan kellemes,<br>bármily halkan szól, érzem benne,<br>hogy ma is ugyanúgy szeret.<br><br>Imádkozom. Kérem az Istent,<br>hogy még sokáig tartsa meg<br>köztünk, hisz tudom: nem lesz többé<br>senki más, aki így szeret.