Pattanásig hangolt húr <br>mozdulatlanságában meglapul<br>A néma csend.<br><br>Feszült magánya<br>Egy dallam hangulatának<br>Vibráló hiánya.<br><br>Dalolj nekem <br>A néma egyedüllétben.<br>Dalolj <br>Amíg a dallam bent lapul.<br>Dalolj nekem<br>Lágy hangoddal<br><br>A nyugtalan feszült csendben.<br>A húr<br>Egy érintésre lángra gyúl<br>Lelkemben<br>Is.

Lelked kapuját tártad ki<br>Előttem<br>Harsonák üdvözlő ricsajával<br>Királyt sem fogadtak különben<br><br>Ölelésre kész karodal<br>Bátorítón jöttél szembe<br>Szemed égi fényével védve<br>Rejtelmeddel elárasztottál<br><br>Érzelmek dimenzióján át<br>Más világba süpped a lét<br>Édeni Váradban <br>Szabad vendég vagyok<br>Hol szereteted nektárával <br>Szomjam itatod<br><br>Titkok gátja<br>A szellem folyamának<br>Nem áll útjába<br>Az élet vizével elkeveredik<br>És nem tudni a határt <br>Hol kezdődik<br>A Te és az Én <br>Már csak - Mi vagyunk <br>Magunkban egy Fél<br>Egyedi világunk közepén.

Homok dűnék <br>Monokromatikus arca<br>A horizontig végtelen<br>Ameddig ellát a szem<br>Tűnő illúziók<br>Rejtélyek kíséretében <br>Naponta változik a széllel<br>A fénnyel<br>Akár a szellemi benső<br>Örökmozgása<br>Az érzelmekkel<br><br>Kavargó homokszemcsék<br>Üllepednek<br>Felreppennek<br>És az állandó sivatag<br>Arculata mást mutat<br>Mint a tegnap<br>S a holnap<br>Titok lappang <br>Völgyek hűvös árnyékában<br>Akár az agytekervények <br>Mélyén<br><br>Minden sejt egymagában<br>Mint homokszem <br>A nyílt határban<br>Elveszik<br><br>Az Egész-lényeg <br>Ha összekötődik<br>Beteljesedik<br>A csoda<br>A kapcsolat-harmónia

Éjszaka<br>Gondolatom<br>A lelkem feletted lebeg<br>Őrzöm szíved dobbanását<br>A Másikfeled.<br><br>És a nyitott <br>Ablakodon beszűrődik<br>Az éjjeli Csillag-Fény<br>Titokban<br>Hozzád simulok én<br>És szellő is leszek<br>Érezzél engemet.<br><br>Pirkadatig<br>Vigyázom lelkedet<br>Holdfénnyel<br>Fogom a kezedet.

Könnyben fuldoklik <br>A szél és nagyon süvít. <br>Emlék ül, kövön… <br>* <br>Sírkő csendesen <br>Csak fekszik padom mellett. <br>Elhunyt őseim… <br>* <br>Álmaim, vágyaim, ma már mind, távol kóborol, <br>De szép emlékképem van, képzeletben valahol, <br>Ez a novemberi reggel, nagy titkokat takar, <br>Kutya fekszik egy sír mellett, hasán egyet vakar. <br>A novemberi hajnal érzelem hegyeket mozgat. <br>Nagy a felhőség felettünk, de könnyeket nem hullat. <br>* <br>Sírkertben is köd… <br>Csendes levélmorajlás. <br>Ringató halál… <br>* <br>Képzeletben visszamegyek én a mától nagyon riadtan, <br>Emlékszem még, hogy milyen voltál, mit szerettél, megfáradtan. <br>Te nem vagy már meghaltál, minthogy élj miattam föltáratlan. <br>* <br>Folyódba lépni <br>Újból már, biz’ nem lehet. <br>Csónak elúszott. <br>* <br>Víznél sem az már <br>A fodor mi régen volt. <br>Hullám is elhal. <br>* <br>Itt most gondolatban pár kortyot iszogatok veled, <br>És enélkül túlvilágon, a helyed, hogyan leled? <br> <br>Lelkem itt most, ki is buggyan, <br>Sírodon nagyon is koppan. <br>Hallod-e, hogy az ész roppan? <br>* <br>Sírok, fénylenek <br>Sok mécsesnek lángjától. <br>Felemelően. <br>* <br>Szívem kalimpálva ver, oly' nagyon emlékszem rád, <br>Hogy beszélgessünk, gyakran én is elmentem hozzád. <br>Billiárd lett a vége, nejed, „sört vágott” hozzád. <br>* <br>Az emlékkapuk <br>Nyílnak, szépség kitódul. <br>Jó a társaság… <br>* <br>Te már a megnyugodott lelkek templomában vagy, <br>Én már fázok, megyek is, ha feltolult emlék hagy. <br>Sírod lesz még hidegebb is, most még nincs itt a fagy. <br>* <br>Csend van, nyugalom. <br>Gyertya füstje hullámzik… <br>Pihenő lelkek. <br> <br>Vecsés, 2016. április 4. - Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban. <br>