Idő 
Értékelés 
Értékelés Viháncolnak a lassan melegedő napsugarak,
<br>Érzem, közben látom, nézem, táncolnak a madarak.
<br>Virágos- és sziklakertünk, már pompázatos,
<br>Megjött! Már itt a szép tavasz és nem álságos.
<br>
<br>*
<br>
<br>Pattan rügyecske,
<br>Hangosodik már a rét.
<br>Szirom sokaság.
<br>*
<br>Életörömmel
<br>Teli levelek és fű.
<br>Hajnalhasadás.
<br>*
<br>Tölgyfacsemeték
<br>Szégyenlős levelei.
<br>Éppen születnek.
<br>*
<br>Hívogató domb.
<br>Hófehér akáclombok.
<br>Méhraj vitustánc.
<br>
<br>*
<br>
<br>Már lehet napozni is és ez lélekmelegítő…
<br>A fény is kellett már, testünket lágyan megérintő…
<br>
<br>*
<br>
<br>Bőrnek kell a fény,
<br>Testünknek dé vitamin.
<br>Vitaminhiány.
<br>*
<br>Nők, már oly’ lenge
<br>Ruhában járnak. Öröm.
<br>Legelő szemek.
<br>*
<br>Tavaszi szünet
<br>Volt már, de vége, elmúlt.
<br>Lassan tanév vég.
<br>*
<br>Gyerekek már kint
<br>Az udvaron játszanak.
<br>Térdek, koszosak.
<br>*
<br>
<br>Kutyáknak is tavasz... kezdenek lassan vedleni,
<br>A vakondok, meg igyekszenek dombot emelni.
<br>Mondják a májusi eső, aranyat ér…
<br>Lesz még meleg nyár, ha a tavasz véget ér…
<br>
<br>Vecsés, 2015. május 30. -Kustra Ferenc József- íródott: Versben és senrjúban…
<br>
Szerelem és fájdalom eggyek, és ehhez meg ketten kellenek.
<br>Szerelemnek örvendezni nem fáj, de majd később lesz akadály.
<br>
<br>Fájdalom majd az édes emlőt, letöri, mint örömködöt.
<br>Ez nem szolgálja boldogságot, nem öli le ezt a másságot.
<br>
<br>Csodálkozol, midőn szeretlek, adózok a tisztes szerelemnek.
<br>De ezt én a nyugalmam árán, kölcsönveszem, de nem jó, megáll az eszem.
<br>Csodálkozol, midőn szeretlek, boldoggá tesznek rajtam a bilincsek.
<br>A tiszta szerelemnek nincsen nyűge, és nincs, mi arcomon lefolyna… könnye.
<br>
<br>Úgy teendek, mint büszke kócsag, kihúzom magam, de már halódólag…
<br>Ő úgy tesz, hogy összezúzza a legszebb tollát, miközben kihúzza magát…
<br>Ha a halássoron a sor rákerül, ez már ne viselje senki ékszerül…
<br>
<br>Vecsés, 2020. december 3. – Kustra Ferenc József – íródott: Sárosi Gyula (1816 – 1861) „Szerelem és fájdalom...” c. verse átirataként, leoninusban és még önéletrajzi írásként is!
<br>
Megtréfált a sors,
<br>Életem túl sós.
<br>A sótartó feneketlen,
<br>Az életem élhetetlen.
<br>
<br>Lehet váltani,
<br>Só nélkül élni.
<br>Akkor mi lesz az étellel
<br>Vagy alkudjak az élettel?
<br>
<br>Vecsés, 1998. október 25. – Kustra Ferenc József
<br>
A saját életem…
<br>
<br>Élet durvul,
<br>Körülvesz
<br>Orvul!
<br>
<br>Megöregedtem, csak kínoz,
<br>Tarol az idő, brillíroz!
<br>Végtelen használás…
<br>Elmúlás.
<br>*
<br>
<br>Döntöttem,
<br>Dacolok halállal…
<br>Így emlékszem!
<br>
<br>Életem fogva tart,
<br>Mutatja agyart…
<br>Idő maradt,
<br>Közben haladt…
<br>*
<br>
<br>Életem, mint váltóláz,
<br> Csúnyán
<br>Lemagáz!
<br>
<br>Ő ráz, én izzadok,
<br>Mormogok,
<br>Tudattalanul hablatyolok,
<br>Betegen láz-álmodok.
<br>*
<br>
<br>Izzadtság kiveri hátam,
<br>Hólyagos a lábam.
<br>Fáradozok,
<br>Álmodozok…
<br>Bánkódok.
<br>
<br>Mormog az élet,
<br>Cunami kéret…
<br>*
<br>
<br>Nincs szabadulás,
<br>Életem… Feloldozás?
<br>
<br>Tavaszi fuvallat,
<br>Éltem is ez alatt!
<br>Kellemes?
<br>Félelmetes!
<br>Készségesen részletes!
<br>*
<br>
<br>Mogorva felhőim
<br>Csak állnak az égben,
<br>Létben.
<br>Fény ácsorog,
<br>Árnyéka mozog,
<br>Vicsorog,
<br>Morcosan acsarog.
<br>*
<br>
<br>Szólok,
<br>Csókok jó dolgok.
<br>Mocskos dobok…
<br>Homok nyomok,
<br>Lobogó lombok…
<br>
<br>Visszafordulok, elgondolkozok,
<br>Összeroppanok, becsavarodok.
<br>*
<br>
<br>Életbe beleborzongok,
<br>Életbe beletanulok,
<br> Életbe nem gondolok,
<br>Életbe belepusztulok.
<br>Életből kifarolok.
<br>
<br>Fúrok, túrok,
<br>Gyúrok, szúrok.
<br>
<br>Vecsés, 2019. március 18. – Kustra Ferenc József – íródott: septolet csokorban, önéletrajzi műként!
<br>
Csak egy porszem vagyok a nagy sivatagban.
<br>Fú a szél és gördülők át a dombon, lassan.
<br>Nincsen semmi lehetőségem megállni.
<br>A szélzúgásban nem tudok kiáltani.
<br>
<br>Nincs, akihez szóljak, itt minden egyforma
<br>És itt pillanatnyi az alak és forma.
<br>Dűnék jönnek, mennek, ahogy fúj a szél,
<br>Csak gürcölök, ahogy fúj a szél és nincs cél.
<br>
<br>Jó nagy tevelábak jönnek, rám taposnak,
<br>Nekik mindegy a homok, csak vándorolnak.
<br>A teve szőrébe ragadni nem tudok,
<br>Mert én csak dűnéről dűnére vonulok.
<br>
<br>Borzalmas érzés, egy szem homoknak lenni,
<br>Miközben a szél feladata elvinni
<br>És innen jó messze, más dűnébe épít,
<br>Ahol már nem jár teve, aki segít.
<br>
<br>Csak e kedves púposka volna reményem,
<br>De kellene, hogy fölismerje erényem.
<br>Bundájába lennék, nem lenne egyedül,
<br>Én meg az erdőben elhagynám hitlenül.
<br>
<br>Úgy hallottam ott már esik is az eső
<br>És nagy sárban én lehetnék az első
<br>Szem, alkotó rész a vályogtéglában
<br>És legalább alkatrész, szép nagy házban.
<br>
<br>Csak gördülők tovább a dűnén és semmi
<br>Kilátásom innen egyszer kikerülni.
<br>Csak fúj a szél, fúj, átfúj az ember lelkén.
<br>Homokszem! Embernek képzelem magam én?
<br>
<br>Budapest, 2000. július 27. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!
<br>
