Tetten értél a rózsakertben,<br>szemeid tükrében vesztegeltem,<br>rózsáid illata már az enyém.<br>Történeted része lettem, ha<br>olvasod pár sorom.<br><br>Ajkadon csillanó betűim nyelveden<br>ékeskedik, tündöklő szemeidben<br>reménykedik, rózsáid miatt jöttem,<br>kertészkedem…<br><br>Egy eltévedt szerelmes levél<br>időzik ajkadon, bűnösök<br>vagyunk mind, tudom.<br>Ajkadra csókolom vágyakozásom<br>betűit.<br><br>Csókjaidra várva rózsaszirmokon,<br>elrévedek némely szavadon,<br>ajkadon a legszebb szó:<br>Szeretlek… nagyon.

Az egyik legjobb kollégám volt… <br> <br>Petike! Elmentél feltűnötlenül <br>És itt hagytál minket, felelőtlenül. <br>Még nem hiszem el, hogy elmentél, nem vagy… <br>Mi mind fájdalmasan kiáltunk, hol vagy! <br> <br>Holnap lesz a temetésed, fájdalom! <br>Elmentél, Te jó barát… igen fájlalom. <br>Tudom, jó férj voltál és jó családapa, <br>Jó kolléga, mindenkinek a támasza. <br> <br>Rád mindenki számíthatott, csak segítettél, <br>Józan, teljes és önzetlen életet éltél. <br>Fájó búcsú szavai hagyják el ajkamat, <br>Az emléked megőrizzük és a fájdalmat. <br> <br>Vecsés, 2002. november 10. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként. <br>

Ő volt nekem, Dobay Joci bácsi. <br>Szívesen mondtam volna, hogy; ácsi! <br>Nyolcvanegy volt, eljárt már az idő… <br>Az én szívemben örök emlék ő. <br> <br>Olyan volt, kit mindenki szeretett, <br>Sugárzott belőle a szeretet. <br>Ember volt ő végig nagybetűvel. <br>Vele beszéltem úgy: mint EMBERREL. <br> <br>Megtisztelt az élet, hogy ismertem, <br>Hogy a tanítómnak nevezhetem. <br>Apám mellett a második ember, <br>Ki formált engem, hogy legyek ember. <br> <br>Tegnap utolsó útja... kísértem, <br>Az utat jártam, könnyemet nyeltem. <br>Csak arrafelé ment a tanítóm, <br>Visszaúton meg csak én, szorongón. <br> <br>Elment a tanítóm, csak itt hagyott! <br>Lám az élet mellettünk elfutott… <br>Én most imádsággal kérem, Isten <br>Hosszú utadon végig segítsen. <br> <br>Elment a tanítóm… <br> <br>Vecsés, 2001. május 19. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként! <br>

Elmentél? Nem is voltál soha. Nem vagy? <br>Nélküled üresen csikorog az agy. <br>Hiányzol, mint kerékagynak a zsír, <br>Nélküled csikorgok, rólad semmi hír. <br> <br>Itt az idő! Véglegesen felmérem, <br>Hogy nélküled mit sem ér az életem. <br>Föladom, a határidő december <br>Harmincegy és onnan nem vagyok ember. <br> <br>Nem vagy. Nélküled az élet mit sem ér. <br>Nélküled az életem csak folt, de fehér. <br>Nélküled nem lehet feltérképezni se, <br>Mert üres, mint a szegények köcsögje. <br> <br>Hát igen, nélküled idejutottam, <br>Eddig öklömmel semmibe sújtottam. <br>Most már látom eddig öklöm sem volt, <br>Most már látom, életem hamvában holt. <br> <br>Én szólítanálak: Kedves Szerencsém! <br>Te! Hogy tegyem? Sohse voltál enyém. <br>Ez van… Búcsúzzunk el ismeretlenül, <br>Megyek tovább kielégületlenül. <br> <br>Budapest, 2000. október 8. –Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás. <br>

Elmeséli a poéta… <br> <br>Nekiindul az én cerkám, a tartalmas szavaknak, <br>Így adok értelmet, a felbuzduló gondolatnak… <br>Lesznek majd rímek is, felcsapnak, mint pocsolya az út szélén, <br>Bennük nem fog szunnyadni a szó, majd vigyázok a sor végén… <br> <br>Nem fogja uralni versem... az ürességet mutató aszály, <br>Hogy Ti is jól szórakozzatok, nekem, nektek írni… így muszáj. <br>A tarka virágos rétből nem vehetem el csak az egy kéket! <br>Ha már írok, ekkor meg kell jeleníteni a mindenséget. <br> <br>Szeretném az ízlelő bimbótokat kinyitni, <br>Közben meg nézem a tél, mit tesz... hogy van odaki… <br>Fejemben a gondolat, csordogál, mint búvópatak, <br>Ha olvastok, remélem, nem kiabáltok, hogy attak! <br> <br>Gondolataim sorjáznak elő, mint halk fuvallat, <br>Fura szépségük van a papíron, a tollam alatt! <br>Saját gondolatom nem zavar, így ezért osztom meg veletek, <br>Estefelé, nap sugárzása enyhül... olvasóim legyetek. <br> <br>Van itt egy-két, illanó gondolat, de elkaptam és leírtam, <br>Ezek már belülről nem gyötörnek, én ide legott beírtam. <br>Kettesben vagyok a tollal és a papírral, ők nekem egyek, <br>Pihenésképpen, felállok, sétálok udvarban... egy kört megyek. <br> <br>Megosztottam én veletek gondolatokat, <br>Most már elhallgatok! Várom az újabbakat... <br> <br>Vecsés, 2014. november 7. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás. <br>