Úgy érzem… lelkemet vasalt lópaták tapossák, <br>Rajtam ugrál világ, bakancsban… gyalázatosság! <br>Jó már nincsen, nekem régen kihalt, élet eb-rudal, <br>Fénybe néznék, de az meg, amit a sötétség ural. <br> <br>Nem tudok én már semmit… semmit se, <br>A szivárvány sem világít ide. <br> <br>Nézd, egy pár gyík milyen boldogan szalad, <br>Fű, virág tavasszal új tőről fakad, <br>Bár nekem ebből jó lenne… semmi sem jut. <br>Fránya forgószél… szemembe homokot fútt. <br> <br>Nem tudok én már semmit… semmit se, <br>Elment az élet, bánok… semmit se. <br> <br>Már régen kolonc vagyok… a nyakamon. <br>Mondhatnám, hogy béklyó… saját lábamon. <br>Le vagyok kötözve… magam akadálya vagyok. <br>Mindenki csak kerék alá lök… tán’ ottmaradok. <br> <br>Nem tudok én már semmit… semmit se, <br>Gondtalan élet, eh… nem volt sohse. <br> <br>Sosem voltam tömeg töltelék <br>Így mindig kirekesztett valék. <br>Tömeg… soha nem is fogadott be <br>Mindig csak lebegtem a semmibe… <br> <br>Nem tudok én már semmit… semmit se, <br>Felsőbbrendű gondolatok… azt se. <br> <br>Ha felmásztam egy hegyre, lelöktek, <br>Ha lementem völgybe, megkötöztek, <br>Ha nagy ötletem volt, rúgtak, elgáncsoltak, <br>Ha jó véleményem volt, elhallgattattak. <br> <br>Nem tudok én már semmit… semmit se, <br>Mennék saját utamon… népmese. <br> <br>Ha volna legalább egy gyertyányi fényem, <br>Tán látnék valamit, mit sugall az énem, <br>De hát rozoga élet megfosztott önmagamtól, <br>Hogy szilárdan álljak lábamon én, és… magamtól. <br> <br>Nem tudok én már semmit… semmit se, <br>Vagy már tudom, de vagyok… senkise. <br> <br>Vecsés, 2011. szeptember 6. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás. <br>

Ötven vagyok, jó régen élek, <br>Hogy alakulnak emberi életek? <br>Enyém rosszul, ünnepelni nincs okom, <br>Ez van, akarom, vagy nem akarom. <br> <br>Ma van ötvenedik születésnapom, <br>Örömre nincsen semmilyen más okom. <br>Nincsen pénz, nincsen siker, csak múlandóság, <br>Sajnos sokunknak nem jó ez a világ. <br> <br>Ma értékkel, emberséggel nem lehet <br>Élni, élvezni egy teljes életet. <br>Nem tudom mások, hogy élik életüket, <br>Én eléggé rosszallom az enyémet. <br> <br>Pozitív hozzáállással kellene <br>Jókat kívánni e napra, kedvemre, <br>De nem tudok gratulálni magamnak. <br>Legfeljebb visszakárognak a varjak. <br> <br>Vecsés, 1998. május 21. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás. <br>

(3 soros-zárttükrös) <br>Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet, <br>Vittem is magammal barátomat, az ebet. <br>Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet. <br> <br>Fűszálként mindenütt megterem, tarolón végzetes baj, <br>Ha napra kerültem a fejemen rögvest olvadt a vaj. <br> <br>Mindig tapasztaltam ide-oda, jártamban-keltemben, <br>A csűrés-csavarás a menő, ez alap a sikerben. <br> <br>Az őszöm úgy vélem, immár szép, szürkés-szakadtkabátos, <br>Talán ezután, már csak telem lesz, hideg zúzmarásos. <br> <br>Ahogy jő az életvég egyre inkább nincs metódusunk, <br>Akkor már csak a hajat hátra simítva, csak vakkantunk. <br> <br>(Bokorrímes) <br>Manapság már, többször kijárok a folyópartra, gondolkozni, <br>Hol üres a tájék, a nagy víz sem akadály, nem áll meg folyni. <br>Viszek egy zsebnyi követ, azt jól lehet a vízbe bedobálni… <br>Beléjük kövesedve a múltam, mit nem lehet eldobálni… <br> <br>(3 soros-zárttükrös) <br>Gondolatom kisuhan a víz fölé és int a többieknek, gyertek, <br>Itt jó, senki nem zavar, mert nincs akadály, hogy hosszan képzelegjetek. <br>Gondolatom kisuhan a víz fölé és int a többieknek, gyertek. <br> <br>A víz megállás nélkül csobogva folyik csendesen, <br>A múltam a kavicsokban lakik, lám, véglegesen. <br> <br>(Bokorrímes) <br>Eddig én voltam mindenkinek egy senki, <br>Most sem vagyok magamnak... már jó nagy senki. <br>Közelg’ az végidő… úgyse sajnál: senki…? <br> <br>Vecsés, 2018. november 5. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás. <br>

Viháncolnak a lassan melegedő napsugarak, <br>Érzem, közben látom, nézem, táncolnak a madarak. <br>Virágos- és sziklakertünk, már pompázatos, <br>Megjött! Már itt a szép tavasz és nem álságos. <br> <br>* <br> <br>Pattan rügyecske, <br>Hangosodik már a rét. <br>Szirom sokaság. <br>* <br>Életörömmel <br>Teli levelek és fű. <br>Hajnalhasadás. <br>* <br>Tölgyfacsemeték <br>Szégyenlős levelei. <br>Éppen születnek. <br>* <br>Hívogató domb. <br>Hófehér akáclombok. <br>Méhraj vitustánc. <br> <br>* <br> <br>Már lehet napozni is és ez lélekmelegítő… <br>A fény is kellett már, testünket lágyan megérintő… <br> <br>* <br> <br>Bőrnek kell a fény, <br>Testünknek dé vitamin. <br>Vitaminhiány. <br>* <br>Nők, már oly’ lenge <br>Ruhában járnak. Öröm. <br>Legelő szemek. <br>* <br>Tavaszi szünet <br>Volt már, de vége, elmúlt. <br>Lassan tanév vég. <br>* <br>Gyerekek már kint <br>Az udvaron játszanak. <br>Térdek, koszosak. <br>* <br> <br>Kutyáknak is tavasz... kezdenek lassan vedleni, <br>A vakondok, meg igyekszenek dombot emelni. <br>Mondják a májusi eső, aranyat ér… <br>Lesz még meleg nyár, ha a tavasz véget ér… <br> <br>Vecsés, 2015. május 30. -Kustra Ferenc József- íródott: Versben és senrjúban… <br>

Szerelem és fájdalom eggyek, és ehhez meg ketten kellenek. <br>Szerelemnek örvendezni nem fáj, de majd később lesz akadály. <br> <br>Fájdalom majd az édes emlőt, letöri, mint örömködöt. <br>Ez nem szolgálja boldogságot, nem öli le ezt a másságot. <br> <br>Csodálkozol, midőn szeretlek, adózok a tisztes szerelemnek. <br>De ezt én a nyugalmam árán, kölcsönveszem, de nem jó, megáll az eszem. <br>Csodálkozol, midőn szeretlek, boldoggá tesznek rajtam a bilincsek. <br>A tiszta szerelemnek nincsen nyűge, és nincs, mi arcomon lefolyna… könnye. <br> <br>Úgy teendek, mint büszke kócsag, kihúzom magam, de már halódólag… <br>Ő úgy tesz, hogy összezúzza a legszebb tollát, miközben kihúzza magát… <br>Ha a halássoron a sor rákerül, ez már ne viselje senki ékszerül… <br> <br>Vecsés, 2020. december 3. – Kustra Ferenc József – íródott: Sárosi Gyula (1816 – 1861) „Szerelem és fájdalom...” c. verse átirataként, leoninusban és még önéletrajzi írásként is! <br>