A hétköznapi sötétségben<br>Most alig pislákol<br>Lángom.<br>A kanócom<br>Köré faggyú hatol,<br>Mely égést gátol.<br><br>A massza<br>Így nem táplálja<br>A fényt,<br>Semmi haszna.<br>Bár a kanóc tettre kész,<br>Fényt adna <br>Magából, meleget, lángot,<br>Még aktív világosságot,<br>De az olvadt faggyú fojtogatja<br>Gyertya-Lángom;<br>Így alig -alig pislákol.<br><br>Legközelebb <br>Minőségi lámpa<br>Ontja utamra<br>Szórt villanását kacajra,<br>Amennyiben<br>Faggyús kedvem bírja<br>A hétköznapi sötétségben.

Nem sorolhatom itt az összes<br>Magyar Nagyot<br>Így most előttük fejet hajtva<br>Alázattal mindenkit kihagyok. <br>Bízom megbocsájtják ezt nekem;<br>Hiszen példaképeink lettek az életben.<br><br>Lelkükből elvetett mag <br>Csírái lettünk, <br>Kik költeményeikben <br>Haza-szeretetet leltünk. <br>Késztetést -<br>A nyelvet, mint stafétatollat, <br>Emeljük ,visszük az ősi szózat<br>Dicsőségét.<br><br>Nincsen szebb és zamatosabb,<br>Hozzája hasonlatosabb.<br>Nagyjaink elme-kincse<br>Utódok büszke értéke!<br>Őrizzük!-<br>Az anyanyelv szent oltárának<br>Katedrálisában.<br><br>A gyermeknek e nyelvet add örökül,<br>És Kivételes lesz sokak közül!<br>A haza lehet változó,<br>De a nyelvvel összetartozó<br>Minden Magyar!

ahol az ég a földdel határos<br>színes képét mutatja a város<br>s amikor a nap legurul végleg<br>árnyak kúsznak elő akár a férgek<br>az utca fényénél megelevenedve<br>mintha mind cimborát keresne<br>de a város szélén szövi hálóját az éj is<br>elnyugszik fény árny sötét lesz mégis

Szőlő hegyen venyigéztem,<br>Előbb nyírtam, aztán szedtem.<br>Markomban az olló nyele,<br>Vér buggyant a tenyerembe.<br><br>Fújt a szél, a nap ragyogott,<br>Kilógattam a kabátot.<br>A sorok fogytak szépen lassan,<br>Estére már kész is voltam.<br><br>Lábam sajgott a cipőben,<br>Komótosan haza értem.<br>A lezser napok bosszút álltak,<br>Izomlázzal adomáztak.

Idő foszlányai függnek a falon.<br>Múlt-töredékek, gesztusok<br>Fakulnak az őrzött papíron.<br>Tanúi naponta egy valóság<br>Halványuló tényfeltárásának<br>Személyre szabottan.<br><br>Érzést szül az emlékezet.<br>Átszivárog az elveszettből<br>A megélés jelenébe <br>Fénysebesen<br>Settenkedve,<br>Hogy meglegyen a kedve<br>Kinek tekintete<br>A Volt kacsintását megleste,<br>És varázsol mosolyt, hangulatot,<br>Álmot szövő pillanatot.<br><br>Tenyeremből iszom mosolyod<br>Harmat-cseppjének édes ízét.<br>Csak nekem fontos<br>Most<br>Ez az együttlét.<br><br>A papírillat felidézi<br>Az elmúlás tengerét,<br>A száguldó Idő kerekét,<br>Lelkünk végtelenjét,<br>A viszontlátás reményét.<br><br>Fotonjaid itt maradt árnyék-<br>Képét jövőbe repítem,<br>Hogy mindig,<br>És mindenütt<br>Amíg létezem <br>Velem legyen.<br><br>Egyszer majd <br>Egy fiókban hever<br>A megfakult üzenet,<br>De<br>Csillagfény őrzi<br>Örökké lelkedet.