Nyáridőben… <br> <br>(leoninus duó) <br>Nekem nagyon tetszik a kék szín, eltart, van a szélin. <br>Ez a nagy kék nem gyepes, de nagysága rettenetes. <br>Felhőtlen szépség, isteni nagy nincsen vége akkor sem, ha fagy. <br>A nagy kékség nappal üres, van, akinek egyenesen nyüves. <br> <br>* <br>(senrjú) <br>Éltem ősvénye <br>Itt-ott már nem is látszik. <br>Kellne’ fáslizni… <br>* <br>(senrjon) <br>Árnyékból nézve eget… <br>Nem értem mindenséget… Létben. <br>Marad nyugalom. <br>* <br>(HIAQ) <br>Életösvényem már <br>Követhetetlen… szakadó. <br>Életfák közt… tűnni… <br>* <br>(senrjon) <br>Este harang újra szól, <br>Kékség immár vaksötétté vált. <br>Eget nem látni. <br> <br>Vecsés, 2024. július 9. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként a nyáridőről, alloiostrofikus versformában. <br>

Bika komor nézésed, bizony nincs lelkembe zárva, <br>Rémülten hallik, bent a szívem… veszett dobbanása. <br>Olyan vagyok, mint a túlélő, de nincsenek bennem fények. <br>Azt sem tudom, hogy lényemben élnek e jövőre, remények… <br> <br>Tudnom kéne azt is, hogy mennybe, vagy talán, pokolhoz tartozom, <br>Ennek vajh', mi az oka, amikor nincsen semmi bűntudatom. <br>Napfényben össze-vissza cikáznak a meleg nyári árnyak, <br>És minél jobban süt a nap, annál kontúrosabbá válnak. <br>Halk szellőn szállnak, eltávolodva a bárányfelhők, <br>A napsugár távlatában, olyanok, mint feszülők… <br> <br>Miközben szemedbe néztem, mintha hallottam volna egy sikolyt! <br>Elhúztam a szám és összeszűkölt a szemem, csend volt… ez mi volt? <br> <br>Bika komor nézésed kísér, biztos világos-virradatig. <br>Te rongyos élet, már bizony látom, velem maradsz életfogytig… <br>Ébredek, finom ecsettel átdolgozom bika komor képed… <br>És akkor majd úgy jössz velem, tovább, messze… nesztelen a lépted… <br> <br>Vecsés, 2014. január 1. - Kustra Ferenc József <br>

Átalakítás,<br>Sebző formálhatóság...<br>Szisztematikus!<br><br>Féktelen eszme<br>Kórt vet tiszta lélekbe.<br>Méreg-kapszula!<br><br>Torzult jólét kép...<br>Bűnt erőltető ige.<br>Gerinctelenség!<br><br>Ártatlan gyermek...<br>Pecsételtetett jövő.<br>Pusztító hatás!<br><br>Pusztító hatás<br>Kórt vet tiszta lélekbe...<br>Sátáni erkölcs.

Mint fűbe hullt tűt,<br>Keresem gondolatom...<br>Semmi sem csillog.<br><br>Vakvágány-szavak,<br>Tolatnak a szóképek,<br>Betű nyikorog.<br><br>Szóforgács hullik,<br>E versszak is rímtelen...<br>Faragott mondat.<br><br>Szó csak pang, teng-leng,<br>Párolog napsütésben...<br>Szálló délibáb.<br><br>Mint hulló csillag<br>Felvillant egy gondolat.<br>Fénye kialudt!

Mennyi mindenki már valaki, sok lett a nagymenő.<br>Hittel vallják, vagányságuk többiek közt biz kinő.<br>Páváskodó színes tollak, hű de modern külső,<br>Nem is olyan fontos nekik, milyen már a benső.<br><br>Ész hálója átöblített, nincsen rajta szürke folt,<br>Ki emlékszik a tegnapra, az már úgyis régen volt.<br>Tekereg az állomány köd-fehérbe visz az út,<br>Szürke helyett csalogat színes feneketlen kút.<br><br>Morál-szellem palackba zárt, új dzsin ma a sláger,<br>Nem kell ide régi káder, jól csillog a csábszer.<br>Új világ jön, szabad erkölcs, szellemes a páter,<br>Nem látják már, hogy a földön milyen nagy a kráter.