Dermed az idő,<br>Huhog a sötét éjfél.<br>Jeges vész oson.<br>Minden mi Van mulandó,<br>A szerencse forgandó.

Minden reggelkor, új nap! Panni. <br>Szeretnék veled együtt lenni… <br>Társas kör lehetnénk, <br>Egymásból ehetnénk. <br>Vágy! Veled együtt lenni, Panni. <br> <br>Új nap hajnalkor, veled együtt, <br>Létet élveznénk, nagyon együtt. <br>Ölelnélek hosszan, <br>Míg lélek is dobban. <br>Ó, édes Panni, ketten együtt… <br> <br>Szerelmesek voltunk, elhagytál, <br>Közös vonatról leugrottál. <br>Én még mindig vágylak, <br>Sőt, vissza is várlak. <br>Mondhatnád… újra, jól elkaptál. <br> <br>Vecsés, 2021. október 6. – Kustra Ferenc József. – íródott: romantikus LIMERIK csokorban. <br>

Nem bírnak el fránya fellegek. Betakarják, <br>Ha a jövőre gondolok és nem akarják, <br>Hogy a nagy-nagy figyelmeztetés jele legyek. <br>Ijedtükben levél alá bújnak a legyek! <br> <br>Miért, mondd, miért ne gondolnék a jövőmre? <br>Mondd, nem az volna cél, hogy haladjak előre? <br>Talán az én jól boldogulásom megzavar valakit? <br>Valaki hiszi, hogy én ölöm az utolsó okapit? <br> <br>(anaforásban) <br>Majd, amikor fázón, borzongva búcsúzik a vad táj este… <br>Majd, amikor a részegnek ivóban a vége, „az este"… <br>Majd, amikor nyári éjben jégkrém eső hullik… <br>Majd amikor az élet, egyszer csak úgy elmúlik… <br> <br>A fellegek vannak fölül, látom, ők mindent látnak <br>Rondák, lógnak, nyálasak, a földiek meg eláznak! <br>Az esernyő csak álom, csak képmutatás, csak pofázunk, <br>Közben meséljük, mi védjük magunkat és meg nem ázunk…! <br> <br>Tudjuk pedig, hogy felettük, magasban van a szikrázó napfény, <br>Ha ránk vetülne, melengetne, és besegítene csillagfény… <br>Akkor lenne jó, szép, nekem való ez a világ… <br>Akkor már elbírnék a kevéssel, mi vad-világ… <br> <br>Vecsés, 2014. május 27. – Kustra Ferenc József– versben és anaforás versszakban. <br>

Ősz van, természet <br>Álomba készül, csendes. <br>Kollektív álom. <br>* <br>Város úgy bűzlik, <br>Erdő, mező nagyon fitt. <br>Tüdő megszűrő. <br>* <br>Pergő szavaim <br>Lassan, mélyen halkulnak. <br>Tavasz, új világ. <br>* <br>Bogarak, már csak <br>Összevissza sétálnak. <br>Célszerűség nincs. <br>* <br>Sétálok avar <br>Szőnyegen. Csendes léptek. <br>Múlás bánata. <br>* <br>Hulló falevél… <br>Sok a nyakamba esik. <br>Nekem is van ősz. <br> <br>Vecsés, 2019. április 26. – Kustra Ferenc József – senrjú csokorban az őszről <br>

Végleg eltakarják a ködös távlatok… <br> <br>Múlt hangját lassan, végleg eltakarják a ködök, <br>Avaron haldokló falevelet rezegtet... szél <br>És későn, este a súlyos esőfelhők fölött, <br>A nap már nem izzó forrósága, aludni tér. <br> <br>Estefelé a kutyák nagyon ugatnak, <br>Vakkantásuk nem szűnik, hallom szüntelen, <br>Lelkemre ezzel mázsás súlyokat raknak, <br>Remélem nem bajt jelent… őszi rejtelem. <br> <br>Sok levél egymásnak int elbúcsúzót, <br>A szél szerte-szét fogja fújni őket, <br>Még talán adnak egymásnak búcsúcsókot, <br>Nem irigylik ők a már földet érőket. <br> <br>A természet mesteri szín orgiája, szépséget látok, <br>A múltamból is előhívok ilyen szép szín orgiákat. <br>Ez nagyon különleges látvány, nincsen csak ősszel… mit fájlok <br>Mintának, és sietek ugyan ilyenné tenni a mákat! <br> <br>Vecsés, 2013. november 29. – Kustra Ferenc József <br>