Mint elátkozott királyfi <br>Túl az Óperencián, <br>Él magában falujában <br>Pató Pál úr mogorván. <br>Be más lenne itt az élet. <br>Ha egy ifjú feleség... <br>Közbevágott Pató Pál úr: <br>"Ej, ráérünk arra még!" <br><br>Roskadófélben van a ház, <br>Hámlik le a vakolat, <br>S a szél egy darab födéllel <br>Már tudj' isten hol szalad; <br>Javítsuk ki, mert maholnap <br>Pallásról néz be az ég... <br>Közbevágott Pató Pál úr: <br>"Ej, ráérünk arra még!" <br><br>Puszta a kert, e helyett a <br>Szántóföld szépen virít, <br>Termi bőven a pipacsnak <br>Mindenféle nemeit. <br>Mit henyél az a sok béres? <br>Mit henyélnek az ekék? <br>Közbevágott Pató Pál úr: <br>"Ej, ráérünk arra még!" <br><br>Hát a mente, hát a nadrág, <br>Úgy megritkult, olyan ó, <br>Hogy szunyoghálónak is már <br>Csak szükségből volna jó; <br>Híni kell csak a szabót, a <br>Posztó meg van véve rég... <br>Közbevágott Pató Pál úr: <br>"Ej, ráérünk arra még!" <br><br>Életét így tengi által; <br>Bár apái nékie <br>Mindent oly bőven hagyának, <br>Soha sincsen semmije. <br>De ez nem az ő hibája; <br>Ő magyarnak születék, <br>S hazájában ősi jelszó: <br>"Ej, ráérünk arra még!" <br>

Messze, messze, messze, <br>Honnan a madár jő <br>Tavasz kezdetével, <br>Messze, messze, messze, <br>Hova a madár megy <br>Hűvös, ködös ősszel. <br><br>Messze tengerparton <br>Áll a szent sír, a zöld <br>Tenger sárga partján; <br>Vadbokor fölötte, <br>Rá sötét fátyolként <br>Árnyékot boritván. <br><br>E vadbokron kívül <br>Nem gyászolja senki <br>A dicső halottat, <br>Ki a zajos élet <br>Lejártával itt most <br>Század óta hallgat. <br><br>Végső volt honában, <br>Ki a szabadságért <br>Hősi kardot ránta, <br>Hogy lett volna híve <br>A sors, ha hazája <br>Sem volt hű iránta? <br><br>Számüzé magát, hogy <br>Gyáva nemzetét ne <br>Lássa; mert ha látná: <br>Megátkozná, míg a <br>Messzeségből néma <br>Fájdalommal néz rá. <br><br>Itten nézte a hős <br>A szülőföldéről <br>Ballagó felhőket, <br>Melyeken az estfény, <br>(Vagy talán honának <br>Szégyenpírja?) égett. <br><br>Itten űlt a parton, <br>S hallgatá a csendes <br>Tenger mormogását, <br>S gondolá, hogy hallja <br>Fölriadt népének <br>Távoli zugását. <br><br>S várta, várta, várta, <br>Mikor jön már a hír, <br>Hogy szabad hazája? <br>S addig várt, addig várt, <br>Míg a halál jött e <br>Hír helyett hozzája. <br><br>S otthon már nevét is <br>Alig ismerik; csak <br>Egy emlékszik rája, <br>Egyedűl csak egy... a <br>Költő, a szabadság <br>Ez örök-lámpája.

Hegedűszó, furulyaszó, cimbalom... <br>Van-e még, kit a búbánat terhe nyom? <br>Akinél van, igazítsa el a bút, <br>Nehogy neki mutassuk meg, hol az út. <br><br>A búbánat gonosz vendég, rosz madár, <br>A kebelbe életet, vért lopni jár. <br>A búbánat szívet rágó ürgefi: <br>Borral lehet, borral kell kiönteni. <br><br>A bor éleszt, a bor éget, mint a csók - <br>Csókot, lyányka, hosszut, édest, lángolót! <br>Csókod lángja, mint a napfény, mennyei, <br>Mely az élőfán a lombot neveli. <br><br>Lombon fakad, lombon fejlik a virág, <br>Lomb ne'kül, virág ne'kül mit ér az ág? <br>Hogyha pusztán s szárazon a törzsök áll, <br>Hamar éri a sodró vész, a halál... <br><br>Hah halál, te nagy kérdésjel, melyre még, <br>Nem felele sem idő, sem bölcseség, <br>Mivel áldasz, mivel versz a sír után? <br>Van-e ott is élet és bor és leány? <br><br>Mit törődöm, mit tünődöm még sokat! <br>Élek most, és ölelem, mi élvet ad; <br>S mi ad élvet, hogyha nem bor és leány? <br>Éljen a lyány, éljen a bor... húzd, cigány! <br>

Elhagytam én a várost, <br>Azt a holt életet, <br>Hol a halál is élet, <br>Jósorsom a természet <br>Vidám ölébe tett. <br><br>Vidám vagy, oh természet! <br>El is csodálkozál, <br>Midőn körödbe léptem, <br>Hogy oly mogorva képem, <br>Hogy rajta oly köd áll. <br><br>De ép azért jövék, hogy <br>Elűzzem a ködöt. <br>Amely már olyan régen <br>Borong komor-sötéten <br>Halvány arcom fölött. <br><br>Azért jövék, hogy szívem, <br>Mit a bú s a harag <br>Oly feketére feste, <br>E gyászruhát levesse, <br>S mosolygjon újolag. <br><br>Gyógyulj meg, én szivem, ha <br>Még gyógyulnod lehet!... <br>Szép harmatos füvekkel, <br>Lágy rózsalevelekkel <br>Kötöm be sebedet.

Nem akarok elrohadni, <br>Mint a fűzfa a mocsárban; <br>El akarok égni, mint a <br>Tölgy a fellegek lángjában. <br><br>Tűz kell nékem; víz maradjon <br>A békának és a halnak <br>És a rosz poétáknak, kik <br>Béka módra kuruttyolnak. <br><br>Te vagy az én elemem, tűz!... <br>Sokat fáztam életemben, <br>Szegény testem sokat fázott, <br>De meleg volt mindig lelkem. - <br><br>Jer, szeretlek szép leányka, <br>Jer, szeretlek szenvedéllyel; <br>De tüzes légy! máskülönben <br>Elmehetsz isten hirével. <br><br>Hej, kocsmáros, bort! ihatnám. <br>Tiszta bort! mert ha vizes lesz: <br>Megköszönhetd, ha kancsód a <br>Falhoz vágom, nem fejedhez. - <br><br>Csak igy élet ez az élet, <br>Tüzes lyánnyal, tüzes borral... <br>És - amit majd elfeledtem - <br>Nem maradhat még el a dal. <br><br>Mondjatok dalt, de tüzes dalt, <br>Mert szakadjon ki a nyelve, <br>Ki ugy dalol, hogy dalától <br>Nincsen a szív feltüzelve. <br><br>Nem akarok elrohadni, <br>Mint a fűzfa a mocsárban; <br>El akarok égni, mint a <br>Tölgy a fellegek lángjában!