Téged keresve útján, harcán, <br>Milyen bátor, erős szivem volt, <br>Milyen muzsikás, milyen harsány. <br><br>Milyen beteg most, milyen vásott: <br>Dobbanását nem tartja más, csak <br>Te nagy, szerelmes akarásod. <br><br>Ha még egyszer vadul fölzengne, <br>Himnusza a kíné s a kéjé, <br>Himnusza a himnuszod lenne. <br><br>Himnusz, hogy mégis rád találtam, <br>Nagy vétkekkel, nagy kerülőkkel, <br>De élve és nem a halálban. <br><br>S mindent megér, ha csak egy óra <br>Dalolta el dalát melletted <br>S nem nyílhat a szám átok-szóra. <br><br>Beteg szívvel, istenes ember, <br>Vallok neked, ím, kicsi párom, <br>Áhitatos, bús szerelemmel: <br><br>Ne hallgasd rossz, beteg zenéjét, <br>Jó a szivem, mert benne vagy te <br>S sziveink az órákat éljék.<br>

Megvonom szépen büszke vállam <br>És lehull rólam minden, ami volt <br>S feléd sikolt <br>Minden nagy megujhodottságom. <br><br>Minden asszonyom visszahoztad <br>És te vagy a szép, fényes ráadás <br>S az áradás <br>Kicsap a virágos rétekre. <br><br>Kis csillagom, be jól szeretlek, <br>Be megszerettem érted a Jövőt, <br>Nagyra-törőt, <br>Úgy szeretem most már magunkat. <br><br>Úgy szeretem, hogy benned élek <br>S hogy te bennem vagy, úgy szeretem: <br>Óh, szerelem, <br>Be virágos vagy s véghetetlen. <br><br>Óh, szerelem, voltam és multam, <br>Óh, szerelem, óh, jövendő idők, <br>Kényszeritők, <br>Hálát bókol ős ifjuságom.<br>

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, <br>Elrévedezni némely szavadon, <br>Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog <br>És rajta túl derengő csillagok. <br><br>Én nem tudom, mi ez, de édes ez, <br>Egy pillantásod hogyha megkeres, <br>Mint napsugár ha villan a tetőn, <br>Holott borongón már az este jön. <br><br>Én nem tudom, mi ez, de érezem, <br>Hogy megszépült megint az életem, <br>Szavaid selyme szíven símogat, <br>Mint márciusi szél a sírokat! <br><br>Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, <br>Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. <br>Ha balgaság, ha tévedés, legyen, <br>Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!<br>

Ti szent Idáliának <br>Kacér szemű leányi! <br>Ti minket istenítő <br>Nyilakkal öldököltök. <br>Mikor levert erőnkön <br>Feláll királyi széktek, <br>Reánk bodor kacajjal <br>Nehéz bilincset üttök. <br>Ti mézitalt ajánltok, <br>Ha maszlagot kevertek; <br>Ha nyűgbe vertek is ti, <br>Lágy bársony az s virágszál. <br><br>Óh, kellemek szülötti! <br>Ez a ti martaléktok <br>Gyönyörködik s örömmel <br>Hever bilincsetekben.<br>

1 <br><br>Nedves ködökbe gerjed <br>a csendes éjszaka, <br>s átlengi már a kertet <br>a hold sugárzata. <br><br>Szélcsendes a nagy éjjel, <br>nem mozdul a levél, <br>s a csend szelíd beszéddel <br>a múltakról regél. <br><br>Ma újólag szeretlek, <br>ma újra búsulok. <br>Eszembe jár szerelmed, <br>az édes búcsucsók. <br><br>S a néma messzeséget <br>vadul átszárnyalom. <br>Egy lázas álom éget, <br>s kitárom a karom. <br><br>2 <br><br>Küzdtem sokáig ellened, <br>te gyászruhás, halvány leány, <br>te éjhajú, te reszketeg. <br><br>Szivem minden tehert lehány, <br>s vérezve szólok: győzelem, <br>amíg bilincset raksz reám. <br><br>Győztél te rajtam, életem, <br>s most már tied vagyok, tied, <br>imám rebegve tördelem. <br><br>Csak hallgatom verő szived, <br>sötét ruhádba szédülök, <br>és arcomat láz festi meg. <br>