Ha van Sorsom, hát az bizony nem szeret. <br>Csak messziről, túloldalról integet. <br>Szerencse adó jó isten, add nekem, <br>Hogy ne kelljen, így... jobb legyen életem! <br> <br>Volt már felettünk mennykő is, tán' több ezer, <br>Lopakodós az alkonyat, körbeteker. <br>De engem Ők csak kevésbé szeretnek, <br>Úgy gondolják, senki vagyok... eretnek. <br> <br>Villám-szimfónia szól a sötétlő égből, <br>Feketés füst száll a sors hajókéményéből. <br>A forró vaskazánban fekete kőolaj ég, <br>A sors tán' részegen henceg; a kezdet már a vég. <br> <br>Mindig is a mézes ajkaival csábított, <br>Én elvesztem örvényében, ő csak ámított! <br>Lehúzott a mélybe... <br>Le a meredélybe. <br> <br>Jobb volna végre embernek lenni! <br>Embernek, másnak nem... soha semmi! <br> <br>Vecsés, 2012. január 6. – Kustra Ferenc József. íródott önéletrajzi írásként. <br>

A poéta estéje… <br> <br>Éjszaka van, ha jól gondolom, akkor alszik, a város <br>Még én aktív vagyok, írok, nem vagyok csak kicsit álmos. <br>Megállok, nagyon figyelek, teljesen tisztán hallom, hogy hallgat a csend, <br>Közben az ablakon még kinézek, lám a félhold mosolyogva esend. <br> <br>Bennem futnak a percek, fent csillagok vannak az égen, <br>Az utcán már senkit nem látok, mily’ sok a csillag éppen. <br>Szobámban mélységesen hallgat a csend, gondolatok tömegben jönnek felém, <br>Ez erőt ad, vágyamat erősíti, sőt végtelen erőt öntenek belém. <br> <br>Hegyes toll, kezemben szántja a papírt, <br>Közben nyomot hagy, egy nagy tinta pacnit. <br>Nem is jutott eszembe, hogy egy pacni mi kárt okozhat, <br>Nem is volt már eszembe, hogy a pacni miket okozhat! <br> <br>Már hallom is a dörgést <br>Az ébredő kétkedést, <br>Hogy ha lecsap a fénykard, <br>A szemedet letakard... <br> <br>Én még estében írni akarok, gondolatim röpködnek, <br>Utólag meg az ellenfeleim, utálkoznak, köpködnek. <br>Még hallom a csendet, csak néha szakítja szét egy komótos dörgés, <br>Még szinte teljes a csend, de már rossz jel az ismétlődő mennydörgés <br>. <br>Nem és nem, nem én gyengülök el legbelül, írok tovább kérlelhetetlenül, <br>Mert miket ma még megírok, az marad utókorra, végeérhetetlenül. <br> <br>Villámláskor le kell oltani a lámpákat, én meg gondosan <br>Majd elfújom a máris kis-csonk gyertyámat, nagyon alaposan. <br>Ó mond csak múzsám, mit látsz, a helyes úton araszolok? <br>Kezemben a lúdtollal, jó papírlapon bandukolok? <br> <br>Jézusom, most majdnem a fejem fölött csattant, <br>Teljesen összetörte a tök süket hallkant… <br>Jézusom, most majdnem a fejem fölött csattant. <br> <br>Majd’ elmennek a helyükről a fák? Ideért a vihar, <br>Villámlik és meg gyorsan elfújom a gyertyámat… pazar. <br>Sietek, bebújok a takaróm alá, gyorsan-hamar. <br> <br>Vecsés, 2016. március 11. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás. <br>

Köd a titokzatosság, sőt kacérkodás <br>Mert nem engedi, hogy messzi távolba láss. <br>Minden lebegő csepp titkos, remek, csodás. <br>Nem ámít, hogy lesz még napfény feltámadás. <br> <br>Ha majd későbben felszállós lesz a köd, <br>Nagyon szép, csodás látvány tárul eléd, <br>És majdan, később napsugár lesz őröd, <br>Élet szépségeit plántálja beléd. <br> <br>Vecsés, 2013. június 5. – Kustra Ferenc József <br>

Mostanában többször látom, hogy szürkébb az égbolt, sőt, már nem tart fánkot a bolt… <br>Az égboltot sokasodó felhők festik át, szomszéd lova fájlalja patát… <br>Mi fú… ez már bizony őszi szél és ő ’kiséret nélkül’, így monoton zenél… <br>Van, hogy esőcseppek csebbennek ablakomra, lemossák, ha elég a koszra… <br> <br>Nézem az órám, várom, mutassa delet, közben indult harang és simítja lelket. <br>Miben bízzak, már őszi óra sem régi, a lyukas eresz meg ’jön az eső’… hörgi. <br> <br>Konklúzióm, hogy az ősz, ködállarcban lófrál, <br>Közeledik hozzám, de nem látom a csóknál… <br> <br>Vecsés, 2023. november 1. –Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként. <br>

Borús éjjel szeplőtlen ég,<br>Lopva oson a sötétség.<br>Riogatnak titkos árnyak,<br>Üres csendbe neszt dobálnak.<br><br>Avar roppan, pára csöppen,<br>Fekete szárny gyorsan röppen.<br>Ágak között szurran a szél,<br>Koppanva hull tépett levél.<br><br>Ösztön résen penge élen,<br>Tág pupilla vakon éber.<br>Ismert ösvény láthatatlan,<br>Eltakarja ködös paplan.<br><br>A feszültség magasra hág,<br>Elvarázsolt a valóság.<br>Bagoly vijjog lidércesen,<br>Lüktet a vér zsigerekben.<br><br>Relytéjesen súg az erdő,<br>Bokrok alatt félelem nő.<br>A bátor is meg-megtorpan,<br>Fülel, figyel alaposan.<br><br>Szurkos lepel szinte tapad,<br>Az ijedtség hozzáragad.<br>Fantázia szörnye fújtat,<br>Az inakba bele bújhat.<br><br>Borzongató kormos éjjel,<br>Tappancsával nagyot lépdel.<br>Pattog az ág ahogy halad,<br>Hajnalig még itt is marad.<br><br>Belesüpped lápos tájba,<br>Ott lesz majd a nyoszolyája.<br>Mikor a nap reggel felkel,<br>Sötét mumus el is nyergel.