Énekeljünk Cipriának, <br>Drága kincs! <br>Mert ez élet-asszonyának <br>Párja nincs. <br>Rózsa nyíl ennek nyomában, <br>Bársony ennek birtokában <br>A bilincs. <br><br>Énekeljünk Cipriának <br>Egyaránt; <br>Engem is nyájas fiának <br>Tegze bánt, <br>Amiolta szép szemeddel, <br>Rózsaszín tekinteteddel <br>Tőrbe hányt. <br><br>Énekeljük felsegítő <br>Karjait <br>S a szerelmek lelkesítő <br>Lángjait. <br>Vígadozzunk, és magunknak <br>Osszuk édes ajjakunknak <br>Csókjait. <br><br>Óh de kincsem! a te szíved <br>Ég-e még? <br>Úgy, miként ez a te híved <br>Szíve ég? <br>Látom ellobbant szemedről, <br>Lángoló tekintetedről... <br>Már elég. <br><br>Hátha engem sírom árka <br>Nyelne bé: <br>Boldog élted, szép madárka, <br>Lenne-é? <br>Ah, ha én elvesztenélek, <br>Mit csinálnék, drága lélek! <br>Óh - óh - jé? <br><br>Angyalocskám! csak te bírod <br>Szívemet, <br>Míg ölemből puszta sírod <br>Eltemet. <br>Addig is, míg csak lehellek, <br>Tégedet forrón ölellek, <br>Hívemet. <br><br>Csak te is hívedre nézzél, <br>Kedvesem. <br>Csókra új csókot tetézzél <br>Szívesen. <br>Így lehet hűségbe lennünk, <br>Karjainkon megpihennünk <br>Csendesen. <br><br>Hű galambom! kőlcsönözzünk <br>Szíveket, <br>Szíveinkre úgy kötözzünk <br>Lépeket. <br>Csókjaink közt egybefolyjunk, <br>Új szerelmünkről danoljunk <br>Verseket. <br><br>Szádra szám egy gerjedelmes <br>Csókot ád, <br>Mint igaz szívem szerelmes <br>Zálogát. <br>Jól tudom, hogy míg csak élek, <br>Hív leszel te 's, drága lélek; <br>Csócsi hát!<br>

Hegyes fogakkal mard az ajkam, <br>Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam, <br>Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak, <br>Harapj, harapj, vagy én haraplak. <br><br>Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek, <br>Csak szép játék vagy, összetörlek, <br>Fényét veszem nagy, szép szemednek. <br>- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek. <br><br>Úgy kéne sírni s zúg a vérem, <br>Hiába minden álszemérem, <br>Hiába minden. Ölbe kaplak: <br>Harapj, harapj, vagy én haraplak!<br>

Minden virágát életemnek, <br>Melyet még sorsom nyújtogat, <br>Vidám vagy gyászló szín alatt, <br>Örömimnek vagy keservemnek, <br>Barátság s Szerelem, <br>Tinéktek szentelem. <br><br>Minden virágát életemnek <br>Vígan fűzöm hajam körűl, <br>Az ég borong és felderűl, <br>S tavasszal új rózsák teremnek, <br>Barátság s Szerelem <br>Míg ti laktok velem. <br><br>Minden virágát életemnek <br>Hervasztja sírom egykoron, <br>S túl földi kényen s bánaton <br>Ott szent nyugalmát enyhelyemnek <br>Barátság s Szerelem <br>Karjaitokban lelem. <br>

Fegyverben réved fönn a téli ég, <br>kemény a menny és vándor a vidék, <br>halkul a hó, megáll az elmenő, <br>lehelete a lobbant keszkenő. <br><br>Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon <br>helyezkedik a csontozott úton; <br>kis, száraz nemzet; izgágán szuszog, <br>zúzódik, zizzen, izzad és buzog. <br><br>De fönn a hegyen ágyat bont a köd, <br>mint egykor melléd: mellé leülök. <br>Bajos szél jaját csendben hallgatom, <br>csak hulló hajam repes vállamon. <br><br>Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén <br>szerelem szólal, incseleg felém, <br>pirkadó madár, karcsú, koronás, <br>de áttetsző, mint minden látomás.

Tizennyolc évednek csodáját, <br>Aranyos, szép lyány-ifjuságod, <br>Titkaid és a várt titkokat <br>Ajkaiddal miért kinálod? <br><br>Fájó fejemet símogatva <br>Nézz bele nagy, fáradt szemembe, <br>Ma szeretlek és diákosan <br>Megfrissült a csókjaim kedve. <br><br>Ma megbódulok friss testedtől, <br>Mint tubarózsa illatától, <br>Ma szeretlek és fájdalmasan <br>Rejtenélek el a világtól. <br><br>De ha holnap ifjabbat látsz majd, <br>Erősebbet, szebbet, delibbet, <br>Te, forró, kedves, kívánkozó, <br>Megmaradsz-e hűnek, szelídnek? <br><br>Én nem hívlak, Te akarsz jönni, <br>Ma még könnyű, szokott a bánat, <br>Tán nem ölne meg a búcsúzás, <br>Ma még irgalommal kívánlak. <br><br>Ma még futhatsz s itt hagyhatsz bátran <br>Imát s átkot összerebegve: <br>Jaj, a te szép, gyönyörű nyakad <br>Ne kerüljön fojtó kezembe.<br>