Itt, hová csak későn, csak nagy-néha téved <br>A hír szózatának egy muló visszhangja; <br>Hol nincsen jelen, csak multban él az élet, <br>S még remény az, ami másutt ki van halva: <br>Itt várok, s tünődöm <br>Oh hazám! jövődön; <br>Szememet kerűli az éjféli álom, <br>És a kétség lomha perceit számlálom. <br><br>E percek be olcsók, jaj be olcsók nékem, <br>S mily drágák lehetnek a szegény hazának! <br>Kél-e napja most, vagy most tűn le az égen? <br>Ah, mi festi arcát, öröm-e, vagy bánat? <br>Kéj és kín gyanítnom. <br>Üterét tapintom <br>A köröttem lomhán tespedő időnek: <br>Messze lüktetését hogyan érzeném meg? <br><br>Mint áradt folyóvíz rohan az idő, - én <br>Hallom-e zúgását, vagy csak hallni vélem? <br>Bújdosom, szétömlött árjait kerülvén; <br>Hullámzása alig tetszik a víz-szélen. <br>Olykor-olykor, messze, <br>A távolba veszve, <br>Egy moraj begörgi a csendes vidéket, <br>Mint midőn a vihar álmában beszélget. <br><br>E moraj... ki mondja meg nekem, mi volt ez: <br>Támadó vész, vagy már annak utóhangja? <br>Égi háború, vagy zápor, ami jól tesz? <br>Győzelem-robaj, vagy holtak bús harangja? <br>Nem hallok, nem látok: <br>Keresek világot: <br>Oh, ha most valaki egy sugárkát adna! <br>Bár a látás után szivem megszakadna... <br>

Szólt a fiú: "Kettő, vagy semmi!" <br>És kártya perdül, kártya mén; <br>Bedobta... késő visszavenni: <br>Ez az utolsó tétemény: <br>"Egy fiatal élet-remény." <br><br>A kártya nem "fest", - a fiúnak <br>Vérgyöngy izzad ki homlokán. <br>Tét elveszett!... ő vándorútnak <br>- Most már remény nélkül, magán -- <br>Indúl a késő éjszakán. <br><br>Előtte a folyam, az új hid, <br>Még rajta zászlók lengenek: <br>Ma szentelé föl a komoly hit, <br>S vidám zenével körmenet: <br>Nyeré "Szűz-Szent-Margit" nevet. <br><br>Halad középig, hova záros <br>Kapcsát ereszték mesteri; <br>Éjfélt is a négy parti város <br>Tornyában sorra elveri; - <br>Lenn, csillagok száz-ezeri. <br><br>S amint az óra, csengve, bongva, <br>Ki véknyan üt, ki vastagon, <br>S ő néz a visszás csillagokba: <br>Kél egy-egy árnyék a habon: <br>Ősz, gyermek, ifju, hajadon. <br><br>Elébb csak a fej nő ki állig, <br>S körülforog kiváncsian; <br>Majd az egész termet kiválik <br>S ujjonganak mindannyian: <br>"Uj hid! avatni mind! vigan." <br><br>"Jerünk!... ki kezdje? a galamb-pár!" <br>Fehérben ifju és leány <br>Ölelkezik s a hídon van már: <br>"Egymásé a halál után!" <br>S buknak, - mint egykor igazán. <br><br>Taps várja. - "Most a millióson <br>Van a sor: bátran, öregem!" - <br>"Ha megszökött minden adósom: <br>Igy szökni tisztesebb nekem!" <br>S elsímul a víz tükre lenn. <br><br>Hivatlanul is jönnek aztán <br>A harmadik, a negyedik: <br>"Én a quaternót elszalasztám!" <br>"Én a becsűletet, - pedig <br>Viseltem négy évtizedig." <br><br>S kört körre hány a barna hullám, <br>Amint letűnnek, itt vagy ott. <br>Jön egy fiú: "Én most tanúlám <br>Az elsőt; pénzem elfogyott: <br>Nem adtak: ugrom hát nagyot!" <br><br>Egy tisztes agg, fehér szakállal, <br>Lassan a hídra vánszorog: <br>"Hordozta ez, míg birta vállal, <br>A létet: mégis nyomorog! - <br>Fogadd be, nyílt örvény-torok! <br><br>Unalmas arc, félig kifestve - <br>Egy úri nő lomhán kikel: <br>"Ah, kínos élet: reggel, estve <br>Öltözni és vetkezni kell!" <br>Ezt is hullámok nyelik el. <br><br>Nagy zajjal egy dúlt férfi váza <br>Csörtet fel és vigyorgva mond: <br>"Enyém a hadvezéri pálca, <br>Mely megveré Napleont!" <br>A többi sugdos: "a bolond!..." <br><br>Szurtos fiú ennek nyakába <br>Hátul röhögve ott terem <br>S ketten repűlnek a Dunába: <br>"Lábszijjra várt a mesterem: <br>No, várjon, míg megkérlelem!" <br><br>"Én dús vagyok" kiált egy másik <br>S élvezni többé nem tudom! -" <br>"Én hű valék a kézfogásig <br>S elvette Alfréd a hugom'!" <br>Eltűnnek mind, a járt uton. <br><br>"Párbajban ezt én így fogadtam: <br>Menj hát elül, sötét golyó!" -- <br>"Én a szemérmet félrehagytam, <br>És íme, az lőn bosszuló: <br>Most vőlegényem a folyó. -" <br><br>Igy, s már nem egyenkint, - seregben, <br>Cikázva, némán ugranak, <br>Mint röpke hal a tengerekben; <br>Vagy mint csoportos madarak <br>Föl-fölreppenve, szállanak. <br><br>Órjás szemekben hull e zápor, <br>Lenn táncol órjás buborék; <br>Félkörben az öngyilkos tábor <br>Zúg fel s le, mint malomkerék; <br>A Duna győzi s adja még. <br><br>Néz a fiú... nem látja többé, <br>Elméje bódult, szeme vak; <br>De, amint sűrübbé, sűrübbé <br>Nő a veszélyes forgatag: <br>Megérzi sodrát, hogy ragad. <br><br>S nincs ellenállás e viharnak, - <br>Széttörni e varázsgyürüt <br>Nincsen hatalma földi karnak. - <br>Mire az óra egyet üt: <br>Üres a híd, - csend mindenütt. <br>

Látom kelet leggazdagabb virányit, <br>A természetnek virág-háremét, <br>S a napnak rózsaszínű szempilláit: <br>Hasadt felhő mosolygó peremét; <br>Látok homályos pálmaligetet, <br>Hol a szellő rejtélyesen susog, <br>És énekel fényes madársereg... <br>Madarak? vagy tán zengő csillagok? - <br>- Látok nagy hegyről egy kék szigetet <br>A tenger és a messzeség ölében; <br>Körűlem ősz van, amott kikelet. <br>Vándorló darvak úsznak át az égen <br>Az őszbül a tavaszba, és utánok <br>Elküldi a szív minden vágyait, <br>S e vágy talán még jobban boldogít, <br>Mint ha ott volnék, ahol lenni vágyok. - <br>- Látok mesés, holdfényes éjszakát, <br>Az élet alszik, a halál viraszt: <br>A légen szellemek suhannak át, <br>Ruháiktól megrezzen a haraszt; <br>Nem alvilági rémes szellemek: <br>Boldog halottak, kik lejöttenek <br>A holdsugárok arany fonalán <br>Csillagjaidból, mennyei magasság, <br>Hogy kedveseiket meglátogassák, <br>S hogy ajkaikra csókolják talán <br>Az édes álmat, melyben lelkeik <br>Az ég üdvét előre érezik. <br>Látok mindent, mi sohasem a szemnek, <br>Csak a sejtésnek látható az éjben... <br>S mindezt két szemben látom: kedvesemnek <br>Sötét világú, ábrándos szemében. <br>

Világdöntő kacajra <br>Nyilnék meg ajakam, <br>Ha olyan szörnyüképen <br>Nem szégyelném magam; <br>Mindeddig azt hittem, hogy én <br>Okos emberként ragyogok, <br>Pedig nem volt s nincs s nem leszen <br>Oly tökfilkó, mint én vagyok! <br><br>Előre-hátra engem <br>Az élet hányt-vetett, <br>Epedve szomjazám már <br>A nyúgodt életet; <br>S mit tettem? megházasodám, <br>Hogy kipihenjem magamat... <br>Házasság s nyugalom! van-e <br>Ennél bolondabb gondolat? <br><br>S barátim miattam <br>Aggódtak rémesen, <br>Hogy vélem együtt szépen <br>Majd lantom is pihen, <br>Mivel szélnek kell fujnia, <br>Hogy zugjon a fák levele, <br>S szélcsendben ugy hallgat, miként <br>A fák, az ember kebele. <br><br>Kérlek, kedves barátim, <br>Hogy ne aggódjatok, <br>Mint eddig nem hallgattam, <br>Eztán sem hallgatok, <br>Sőt még majd nem is győzitek <br>Végighallgatni lantomat... <br>Házasság s nyugalom! van-e <br>Ennél bolondabb gondolat? <br>

Miért tekintesz be szobámba? <br>Kiváncsi hold! <br>Nem úgy foly már itt a világ, mint <br>Hajdanta folyt. <br><br>Egykor ha pillantásod hozzám <br>Betévedett: <br>Látád a szívben meg nem férő <br>Lángéletet. <br><br>Bú, kedv között élet-halálra <br>Látál csatát, <br>De győzedelmeskedni a bút <br>Nem láthatád. <br><br>Ez akkor volt, - ha megtekinted <br>Most arcomat, <br>Azt vélheted: tükörben látod <br>Tenmagadat. <br><br>Hideg vagyok és szótalan, mint <br>- Ahonnan jő <br>E hidegségem, szótlanságom, - <br>A temető. <br>