Megszivlelésül.<br><br>Ne legyetek olyan büszkék<br>Ti szép kerti virágok!<br>A mezei kis virágot<br>Ti még meg se látjátok!? . . .<br><br>Dús szirmotok ám csodálom,<br>Elismerem a szépet;<br>Mit ápolás himzett rátok,<br>Nem csupán a természet.<br><br>Őseitek ámbár régen<br>Kinn a pusztán születtek<br>S dolgos kezek melegágyba<br>Onnan hoztak titeket.<br><br>És megóvnak hideg ellen,<br>Enyhe sátrak lágy ölén<br>S korlát között szórja rátok<br>Sugarát a verőfény.<br><br>Hiába hát büzskeségtek,<br>Ti szép kerti virágok;<br>Gondozó lágy kezek nélkül<br>Ti parlagon volnátok . . .<br><br>De mi álljuk a rút időt,<br>Ha tör zúgva ellenünk;<br>Szembe nézünk,, s vihar után<br>Ragyog a nap felettünk . . .

Valentini János festményéhez.<br><br>Szalmaágyon fekszik a lány félkönyéken,<br>Barna szép feje nyugszik a tenyéren.<br>De szemei nem nyugszanak; az ágy végén<br>Ott révedeznek egy ifju hangszerén.<br><br>Féloldalt ül az ágy végén a legényke;<br>Ám az nem baj, hogy rongyos a kabátja,<br>De a szive és szemei tiszta fénybe<br>Föllángolnak ahogy a leányt látja.<br><br>S féloldalról amint nézi mosolyogva<br>A leány figyelő arcát, keblét, nyakát;<br>Ujjaival a gordonkát fölhangolja<br>S adja lágyan epedő szivük dalát.<br><br>Hol a müvészet és önzetlen szerelem<br>Árasztja el a szép ifju sziveket,<br>Itt a kis szobán át süt a nap melegen<br>És reájuk egy ujvilág fölnevet . . .

Tavasz van már, tavasz;<br>Pacsirtaszót hallok.<br>Szólnak a szegedi<br>Színházban a dalok.<br><br>Kiss Ferencet hallom<br>Déri Rózsi mellett,<br>Dalok, gyönyör árja<br>Tölti be a termet.<br><br>Látom s hallom őket<br>A falu rosszában,<br>Feltünik, mint cédrus<br>Tapsok viharában.<br><br>Művész! - Te vagy szépnek,<br>Jónak életfája,<br>S alakitásaid,<br>Lelked koronája.<br><br>Hangod és dallamod<br>Szivünkbe cseng lágyan,<br>Miként pacsirtaszó<br>Fenn a napsugárban.<br><br>Blaha Lujza kora<br>És Tamássi óta,<br>Ilyen Göndör Sándor<br>Nem volt még azóta.<br><br>S rólad, oh nagy művész,<br>Hogy igy elmélkedem,<br>Fogadd szivből jövő<br>Dalom, üdvözletem.

A művészet iránt érzett<br>legkedvesebb tiszteletem jeléül.<br><br>Láttam Blaha Lujzát,<br>Budapesten láttam,<br>S hallottam énekét<br>Sok szinjátékban.<br><br>Alakitásai<br>S csengő, ékes szava;<br>Természetes gyöngy volt<br>Minden mozdulata.<br><br>És most a szegedi<br>Szinházi deszkákon<br>Mintha őt hallanám,<br>S Déri Rózsit látom.<br><br>Látim s hallom őtet,<br>Vidám kedélyével;<br>S természetes bájos<br>Elevenségével.<br><br>Déri Rózsi méltán<br>Blaha Lujza párja,<br>A szegedi szinház<br>Dalos pacsirtája.<br><br>Oh gyönyörrel játszó<br>Művésznő-asszonyom!<br>Fogadja emlékül<br>Üdvözlő szózatom.

Délibábos róna vidék!<br>Te szép táj, ismersz-e még? . . .<br>S te kis patak, hol fölötted<br>Ma is játszik,<br>Ragyog a nap, kék az ég.<br><br>Lelkem tükre vagy te ma is,<br>Miként voltál egykoron,<br>Számtalanszor fürödve itt<br>Habjaid közt<br>Lettem én veled rokon . . .<br><br>Hogy ki földje ez a táj itt?<br>Mellékes velünk szemben.<br>De az érzés, a vonzalom<br>Él közöttünk,<br>Ez beszél százszor szebben . . .<br><br>S ti zöld mezők, lombos erdők,<br>Ismertek még engemet? . . .<br>Azt a fiut, aki egykor<br>Itt élt, játszott,<br>Pillangókat kergetett? . . .<br><br>Emlékszetek ti magas fák,<br>Egykor annak idején!?<br>Varjufészket, vércsefiat<br>Zsákmányoltam<br>Sudaratok tetején . . .<br><br>Erdő, mező, virágos rét!<br>Kismadárkák éneke,<br>És köszöntelek benneteket,<br>Szülő anyánk<br>Rég nem látott gyermeke! . . .<br><br>Ah, te vagy közöttümk! . . . - szól az erdő<br>Te vagy rég nem látott testvérünk? . . .<br>Hogy te tőlünk egykor bucsut vettél<br>Őseink beszélték ezt nekünk . . .<br><br>Tavaszon át a langyos szellővel<br>Beszélték ezt a kék ibolyák,<br>A gyöngyvirág és a liliomok,<br>A szegfük, rózsák és orgonák . . .<br><br>Lásd, mi mind itt vagyunk, de hol valál<br>Te, aki minket ugy szerettél?<br>Jer keblünkre s mond el élményid<br>Amióta tőlünk elmentél . . .<br><br>Élményim és szenvedésimet,<br>Virágaim! - oh ne kérdjétek! . . .<br>Egy iszonyu orkántól üzetve<br>Futottam, csakhogy ideérjek . . .<br><br>Élményim? - jobb, ha el nem mondom,<br>Mert ti ha azokat tudnátok,<br>Hogy emberek közt mily pusztulás van?<br>Ti mind könnyekre fakadnátok . . .<br><br>Most, hadd élvezze hát szomjas lelkem<br>Dus kelyhetek édes illatát:<br>Hadd feledjem el e pillanatban<br>Ezt a nagy . . . világtragédiát . . .<br><br>1915. május 16.