Az ősz a földöntúliak találkozása
Még kis meleg, rohammal eltakarítása…

Nyár
Lassan
Útra kel.
Változni fog,
Lét és természet.
*
Múló nyárban, séta a már lombhullató fák alatt,
Az elszálló hárslevél illata még kicsit marad!

Andalogjunk együtt, fogjuk egymás kezét!
Szívünkben, éljen mint gyönyörű emlék.
*
Csalódást hoz az őszi szél, a hideg fuvallattal,
De előre vetíti, hogy elő a kabátokkal.

Lég
Hűvös,
Elég csak
Egy ölelés.
Még nem kell kabát.
*
Az ősz színei elég harsányak
De szépek is, mert változatosak!

Élvezzük e szépséget,
Őrizzük a lelki épséget,
Könnyítsük az öregséget.
*
Az őszben a hajnali harmat fehére festi a tájat,
Aztán az időjárás belehúz… addig még alszunk párat.

Hűs
Hajnal,
Nap homály.
Ez várható...
Reméljük, késik.
*
Az ősz rendesen összegyűrte a növények leveleit,
Aztán meg szertefújta, mint a már elmúltnak emlékeit.

Arcunk vénségtől immár ráncos,
Minden ránc, egy szomorú emlék... szilánkos.
*
A bárányfelhők is már téli szállásra vonultak,
A súlyos és sötét felhők, már fölénk is rohantak.

Volt,
Elmúlt.
Füstbe szállt
Remény, a nyár.
Az ég rí, ősz lett.
*
Lassan várjuk, a ködnek homálya uralja majd, tájat,
Akkor majd, nyárra visszaemlékezni, lehet, hogy fájhat!

Hajunkat a dér ezüsttel hintette,
Ifjúságunkat a nyár magával cipelte.
*
Nyár múlásában az ősz születése,
A nagy kavalkád, megkevergetése.

Mily
Szépség,
Barna, rőt,
Színpompás ősz.
Mért vész semmibe?
*
Ahogy a tájon végigér a szitáló őszi eső,
Úgy lesz minden sáros, pocsolyás, ez bíz' nem felemelő.

A tehetetlenségtől könnybe úszik szemünk,
Az elmúlás gondolata terheli eszünk.
*
Nem tudjuk mi lesz holnap, de a kalucsnit jó lesz elővenni…
A fürdőruha meg biztosan nem szükséges, azt el kell tenni.

Ég
Felhős,
Hideg van.
Lesz-e eső?
Kellhet az ernyő.
*
Ahogy ránk telepednek a jéghizlaló fagyok,
Úgy távolodnak a nyári-meleg féle álmok…

Szívünk már jéggé dermedt,
Hit, remény elveszett.
Sors rólunk megfeledkezett?

Vecsés, 2017. május 1. – Szabadka, 2017. augusztus 11. – Kustra Ferenc József – A verset én írtam, alá az apevákat és a 10 szavasokat, poéta- és szerzőtársam, Jurisin (Szőke) Margit.

Mint egy kis király ültem a szánkón
melyet nagyanyám mererőltetésel húzta.
Enyhe pelyhek hullottak az égből
és a hó mint patyolatos fehér takaró
fedte be a keményre fagyott földet,

Ölemben tartottam egy barna papírban
burkolt csomagot, mert nagyanyám megkért
hogy szorosan tartva vigyázzak rá.
A falu szegényeihez voltunk útba, kiket
megsegített. Ilyen volt az én nagyanyám.

Az én nagyanyám egy áldott lélek volt
kit az Úristen már régen szívébe vette.
Hóviharban vagy kánikulában, az én
nagyanyám életében mindig akadt valaki
kit önmagánál fontosabbnak tekintette.

Apám barnaságba fojtott szegénységen,
Nevelt hat gyereket, arcán a nap megedzett.
Vert vályogot, tört követ, ásott árkot,
Küzdött az árvíz ellen a feltöltendő gáton.

Temetőben pihen szegénykém teste,
Úgy vártam gyerekként haza minden este.
Ránk hagyta a nyomort, a szegénységet,
Azóta is akadnak nehézségek.

Könnyezek a néma csendben,
Bánatom szívembe rejtem.
Elmúlt az az idő, mint egy álom.
Hogy a fiad lehettem, apám, az Istent áldom.

Cigányprímás
szamárháton.
Barna medvével
ropja a táncot.

Farsang napján tombolát
árulják a kiscicák.
Telet űző trombitások,
elefántok az óvodások.

Jókedv van a sulibálon,
harci róka csizmaszáron.
Elűzik a hideg telet,
hazamegy a sok kis gyerek.

Mindennapi életünk sír a néma csendben,
A sápadt alkonyatban táncol a hold az ismeretlenségben.
Hársfák hajladoznak, más s vér a gén a megítélésekben,
Vágyálmunk győzelmet vár, de nem ígérhet a megsemmisülésben.

Csalogány énekel a kopár szirtek ormán,
Kísértetek fülelnek, reményeinket tiporják.
Kígyók földjén sírt ásnak csillagragyogásban,
Vért köp a hajnal, a megsemmisülés zabolátlan.

Nem sírnak ők! Vérük már a napragyogásban,
Nincs már vér a szívartériákban.
Örök éjben elárvult a barna élet.
Vér és gén képletén összeomlik az élet.