Jártam már magas hegyekben,<br>Mély földekre szoktam térni.<br>De mégis dombok ködében,<br>Tudok egyedül élni.

Te még nem tudhattad akkor,<br>De én óvtalak, hogy ne félj.<br>Fölötted lebegtem titkon.<br>Szemem csillag volt, testem éj.<br><br>Ott ültél lent a fák alatt,<br>Hulló szirmok záporában,<br>S leszálltam feléd egy ágra<br>Az égszínkék tollruhámban.<br><br>Reményvesztett szép arcodat<br>Maró bánat gyűrte csúffá,<br>De nekem szép voltál, s akkor<br>Váltál az egyetlen úttá.<br><br>Fiatal voltál és árva,<br>Még csak annyit tudtál, hogy fáj<br>A lét. Imáid dallamát<br>Visszhangozta a konok táj.<br><br>A csend voltam, és te törtél,<br>Könyörgőn, ahogy ott sírtál.<br>Csak abban a percben váltam<br>Emberré, amikor hívtál.<br><br>És én érted jöttem aznap,<br>Mikor olyan üres voltál,<br>Hogy elfért benned még egy fél:<br>Pont amilyet megálmodtál.

Ember szabad? Jó e kérdés!<br>Vajon mi a felelet?<br>Mit takar a szabadság szó?<br>Törjük hát a fejeket.<br><br>A szabadságot megélni<br>parancsszóra nem lehet,<br>nekünk illene már tudni,<br>korlátoznak eleget.<br><br>Égben szabadon szárnyalva<br>csakis akkor repülünk,<br>ha természetben mint madár,<br>Isten ölén létezünk.<br><br>Ember szabad? Mi a válasz?<br>Igen! Isten megadta.<br>Ember emberként rabszolga,<br>hát..., Ő ezért nem tudja.

Nem számít, hogy hány vers<br>születik, ha rám néz. <br>Nem számít, hogy hányszor<br>mondja azt: várj még!<br><br>Nem számít, ha könnycsepp<br>gyűlik szemébe értem.<br>És azt mondja:<br>nélküled nem érdemes élnem! <br><br>Nem számít, mert elmúlt<br>s vissza nem jön már. <br>Csak az emlék marad,<br>mit itt hagytál...

Fogni a kezed<br>s érezni tested melegét. <br>Mindez olyan jó volna. <br>De vajon mennyit ér? <br><br>Mennyit ér a csók<br>ha más valaki kapja? <br>S mennyit ér a szó,<br>ha más valaki hallja? <br><br>Van egy szó: örökre.<br>Emlékszel? Ezt ígérted Nekem.<br>De most mégsem vagy <br>itt, mellettem. <br><br>Egyszer még visszajössz<br>de akkor már késő lesz.<br>Mert az 'örökké' akkor <br>már nem csak egy szó lesz.