A sötét rög jajveszékel<br>mag játszik a létezéssel,<br>fényre törve élni akar<br>táplálja a rothadt avar.<br><br>Szennyből született új élet<br>üvölti ég felé létét,<br>talán most már szintet léphet<br>igazolva léte tényét.

Édesapa felébredtem,<br>Szépen fel is öltöztem <br>Jövök hozzád apukám.<br>Tudod milyen nap van ma?<br>Ma van húsvét napja!<br>Annyi lány vár ma rám,<br>Nem is hinnéd apukám!<br>Réka, Rita, Izbella, <br>meg a többi lány az utcánkba.<br>Ma mindenki csak rám vár.<br>Tudod te azt apukám?<br>Legszebb legény vagyok ám!<br>Megyek is most apukám,<br>Illatos a parfümöm<br>Kosaramba be rakom.<br>Tudod mit apukám?<br>Nagy vagyok tudom ám!<br>De elkisérnél apukám!!!

Közeleg a tél és annak az estéjén csak fázok, Johanna, <br>Pedig ha itt volnál és fognád a kezem, micóka-cicóka… <br>Lelkem melegedne, <br>Eszem heveskedne. <br>Nyugalom… a fázás okán, legyél itt ma este, nekem, máma. <br> <br>Közeleg a tél és annak az estéjén csak fázok, Johanna, <br>Kezeddel fölkapcsolhatnád vágyam, estére, kettőnknek mára. <br>Fázok, gondolatok, <br>Gondolatok… lakók. <br>Jól bújnál, ölelnél, melegítenél… lennék este császára! <br> <br>Közeleg a tél és annak az estéjén csak fázok, Johanna, <br>Szívem jég borította szeretetét, föl is oldhatnád, máma. <br>Innánk egy forralt bort? <br>Emlékeznénk… csókolt! <br>Várlak és igyekezve gyere, ne legyek este fagyott pára. <br> <br>Vecsés, 2021. február 29. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, romantikus, LIMERIK-szerű csokorban. <br>

(Septolet csokor) <br>Sorsom sanyarú, <br>Hitem lett a bú. <br> <br>Ez életem, <br>Nem vagy velem… <br>Elhagytál! <br>Itt hagytál… <br>Távoztál! <br>* <br>Próbáltam: felállok, <br>Ellenállok, <br>Belevágyok… <br>Búban ázok. <br> <br>Csak ellehetetlenülök, <br>Semmibe csüggők… <br>Bú nyakamon, így függők. <br>* <br>Reggelente kicsordul a fény, <br>Éledő őslény, <br>Rejtvény… <br> <br>Rosszul ébredek, <br>Világ nem kerek. <br>Ébredek, <br>Tévedek. <br>* <br>Bú <br>Hiú, <br>Bárgyú, <br>Egyhangú. <br> <br>Ellenségem az egész világ, <br>Rabság, vakság, némaság… <br>Álság, válság, kórság… <br>* <br>Lehet ebből élet? <br>Sorsom, mivé lett? <br>Uralkodóm a bú, <br>Ez nagyágyú… <br> <br>Véresszájú <br>Árnyalatú, <br>Álomarcú… <br>* <br>Hitem <br>Elhiszem. <br>Végletem… <br> <br>Sorsom blokkom, <br>Nincsen is voksom… <br>Elvesztettem az arcom, <br>Utánad vívom harcom… <br> <br>Vecsés, 2021. július 17. – Kustra Ferenc József <br>

Kérdésem van, hogy meddig tart az égi végtelen, <br>Meg, hogy a sok csillagot mi tartja a végeken? <br>Ja! És még, hogy a napfény tüze honnan végtelen? <br> <br>Kérdésem van, ugyan a fránya nyár, hogy fér össze a viharral, <br>Meg, hogy mi lesz a viharos szél által tőlem elfújt kalappal? <br>Ja! És még ha szütyőg az elázott cipő le vele, hamarral? <br> <br>Kérdésem van, az élet miért nem szép, én nem haragszok rá, <br>Meg mások mért' haragszanak, én erre nem nagyon szoknék rá? <br>Ja! Párkapcsolatban vannak viták, pedig még nem szoktak rá... <br> <br>Kérdésem van, miért van, hogy nappal a Nap, éjjel meg csak a Hold mosolyog, <br>De, ha az ég beborul, akkor nem látszik, hogy éppen melyik-ki mosolyog? <br>Ja! Miért vannak rossz kapcsolatok, hol nem látod, néha, másik mosolyog… <br> <br>Kérdésem van, bár az élet nem végtelen, sokszor, sokan, kéretlenül beleszólnak, <br>De lehet, nem is tudják az okokat, eredőket, csak tudósan beledumálnak? <br>Ja! Mindenki átgondolhatná, hogy mit mond és tesz, de miért rajtam filozofálnak? <br> <br>Vecsés, 2020. december 30. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, belső rímes, bokorrímesben. <br>