Mintha csak rámfújnád <br>Lágyan a levegőd<br>Hagyom<br>Hogy a szél <br>Bőrömön simogasson<br><br>A fuvallat csak játszik<br>Tovább<br>Érzem hajad illatát<br>S ahogy világom kitárom<br>A Most-ot<br>Magamat<br>Álmaid közt találom<br><br>Átsiklik a pillanat varázsa<br>Akár csak valóság volna<br>Ölelkezik sok gondolat<br>Lopott idő az öröklétben<br>És nem kellett hogy felébredjem.

Fenyőillattal szálljon a Béke<br>Az Emberséges megértés<br>És ne csak most<br>Hogy eljött Jézus születése<br>Napja <br><br>Ideje<br>Minden reménynek<br>Álmodozó szépnek<br>Napja<br>A megváltó istenségnek<br>Ideje<br>A szeretet fényének<br><br>Naponta<br>Ibolyaillattal szálljon a Béke<br>Mikor a tavasz első lépte<br>Kivirágzik<br>És nyáron a rózsa <br>Csodabűvöletét sugározza<br>Illatával<br>Az alázat csendes nyugalmát<br>Ősszel majd a színek hozzák<br>S mire eljön a tél<br>Letelik az esztendő<br>Örömöt halmozva újra eljő<br>A megváltó<br>Mindnyájunkban<br><br>A karácsony <br>Belül mélyen van<br>A fény születése<br>Nem a csillogásban<br>Csecse-becse ajándékban<br><br>Kis emlékezés azokra<br>Kik túl messze vannak <br>A mában<br>Elég egy meleg ölelés<br>Az összetartozásban.

Hétköznapi pszichológia… <br> <br>Szinte mindig úgy van, hogy a pár domináns tagjának <br>Lehet csak véleménye, vagy mondandója! <br>Mindent megmagyaráz, folyvást ossza az észt párjának <br>S <br>Ha igaza van, ha nincs, dől a mondóka! <br> <br>Ő generálója, párja alanya a játszmának. <br> <br>Ui. És ne reménykedj, Te földi halandó olvasóm, hogy ez nálatok nem így van, <br> meg ilyen nincs is. Legföljebb a témában nem vagy képzett és így nem ismered <br> föl a helyzetet, vagy nem ismered föl annak okát, hogy miért nem éltek <br>kifogástalan boldogságban… (Kivétel erősíti a szabályt!) <br> <br>Vecsés, 2017. június 12. – Kustra Ferenc József <br>

Hétköznapi pszichológia… <br> <br>Az emberiség, tőr előre olyan hihetetlenül, <br>Gazdagok vezetésével, önmegsemmisítésbe. <br>A pusztulás felé megy bizony. nagyon is töretlenül, <br>S <br>Belepusztul önön, véges, kényszeredettségébe <br> <br>Nincs alternatíva, vég közeledik, reménytelenül… <br> <br>Vecsés, 2017. június 11. – Kustra Ferenc József <br>

A lassan eltűnő napfény, mint a fonnyadó vörös rózsa, <br>Mállik a nappal, mint korhadt fahídban a hasadt tartófa… <br>Vöröslő alkonyi ég, óh, mondj, ha akarsz, most mondj még mesét, <br>Támad a sötétség, én már látom éj fekete setétjét. <br> <br>A lanyhuló napért, kegyelemnek kérése meddő, <br>A múló napfény helyett a sötétség bizton eljő! <br>A lemenő Napnak fénye most még… ah, már csak halványan ragyog, <br>Az est, settenkedve, lopakodva, csendben, de előandalog. <br> <br>Még halványuló alkonyi bíborban csendesül az este <br>De már jő az éj, és teríti... lám, matt fekete a leple. <br>De nem leszek ám én egyedül, csak magammal, <br>Majd velem leszek, tudattalan önmagammal. <br> <br>Messzire nézek, távolban a hegygerinc, egyre eltűnőbb, <br>Már most azt várom, hogy láthassam őt ismét, reggel mielőbb. <br>Eljő’ a reggel is, Te elköszönsz nappalra, búcsúzol… <br>Találkoztunk majd veled, de még előtte... napfényt hozol. <br> <br>Gondolkozok, loholnom kellene még a napfény után, <br>De rájöttem még a bandukolás is, sok lenne talán… <br>Mára már nincsen tovább… ilyen a sors, <br>Reggel lesz virradat, várom... szélvész-gyors. <br> <br>Vecsés, 2013. március 14. - Kustra Ferenc József <br>