A szinész utain virág s tövis terem, <br>A szinész élete öröm és gyötrelem. <br>Bűvös szellemkezek vezérlik lépteit, <br>Leplezve gondosan az élet terheit. <br>Szép álmot álmodik: öröklő hirnevet, <br>Szellem bejárja a földet és eget. <br>Bú- s kéjnek egyaránt feltárja kebelét, <br>Részvéttel osztja meg a szenvedő könyét, <br>S bár megvetett, szegény, de nem boldogtalan, <br>Amig szive dobog s mig pártfogója van, <br>Mert pártfogója az, mi neki üdvöt ád, <br>Szeretni lángolón ohajtott pályáját. <br>S még a hir nevéről <br>Szép dolgokat beszél, <br>Sirhalma pázsitán <br>Zokogva sír a szél. <br>

Elvándorol a madár, <br>Ha őszre jár <br>Az idő. <br>(Tavasszal azonban ismét visszajő.) <br>Száll... száll... száll... viszi szárnya; <br>Azon veszed észre magad, hogy már a <br>Távolság kék levegőit issza. <br>Olyan sebesen száll, <br>Hogy eltünő álomnak véled. - <br>A madárnál <br>Mi száll tova még sebesebben?... az élet! <br>De, mint a madár, ez nem tér többé vissza. <br>

E szobában küszködött az <br>Élet és halál fölötte, <br>Míg az élet <br>Őt a szépet, <br>Őt a kedvest, elvesztette. <br><br>E szobában siratám őt <br>Könnyeimnek tengerével: <br>- Szenvedésem <br>Avvagy létem <br>E tengert mért nem nyelé el! - <br><br>E szobában lesz lakásom; <br>Édes kín lesz laknom itten, <br>Itten laknom, <br>Őt láthatnom <br>Mindig éber emlékimben. <br><br>Egy kivánatom leszen, ha <br>E szobából el kell menni; <br>Az, hogy engem <br>Akkor innen <br>Szent Mihály lova vigyen ki. <br>

Tudok vigan nevetni, <br>Tudok hiven szeretni, <br>S szépről énekleni, <br>S kelyhem ha megtöltétek, <br>Köszönni bort felétek <br>Tokaj szent isteni. <br><br>Egy van, mit életemben, <br>Sem búmban, sem kedvemben, <br>Meg nem tanulhatok, <br>Epedtem, olvadoztam, <br>Sok lyányt lágy búra hoztam, <br>S még sírni nem tudok. <br>

Egy világvégi házban <br>világszép lány lakott, <br>világ végére néztek <br>ott mind az ablakok. <br>Nem járt előtte senki, <br>nem látott senkit ő, <br>az Óperencián túl <br>megállt a vén idő. <br>A világszép lány nézte <br>a csillagos eget, <br>tavasz táján szívében <br>valami reszketett. <br>Hajába rózsát tűzött, <br>valakit várt nagyon, <br>de csak a csillag nézett <br>be a kis ablakon. <br>S a csillag oly közömbös, <br>hideg és halovány. <br>S hiába várt örökké <br>a világszép leány... <br>