Végsője is szalad lihegve <br>Kiméráim régi sorának <br>S szökött katonákért most kapok <br>Bebocsáttatást a szivekbe. <br><br>Hát nem oly vad a sok vad álom? <br>Föloldozást kap szenvedőjük? <br>Jó szivek, hát, im, itt ťa költő <br>S mult álmai - én már utálom. <br><br>Valahová későn felértek, <br>Multam egy véres hegy csucsára, <br>Már csak multat és verset kaptok: <br>Egy idegen kacag felétek. <br><br>Örök lesz nem-találkozásunk, <br>Mert késtétek nyomom örökkön <br>S mert jajaimnak és magamnak <br>Halállal is más lesz a másunk. <br><br>Halál után is ki-kikelve <br>Lobogó új és új alakban <br>Előletek úgy rohanok majd, <br>Miként eddig: későn szivelve. <br><br>Jó szivek, ti cammogó nullák, <br>Kikkel be vágytam találkozni, <br>Óh, jaj; miként lettünk egymásnak <br>Örökké elvált csillag-hullák.<br>

I. <br><br>Valamikor labdatéren <br>Hét fiuk ha összekaptunk sorshuzáson, <br>Ki az az egy nem osztozó <br>Labdaverő boldogságon, <br>Ki az az egy, ki ne játsszon, <br>Engem dobott ki a sors, <br>Mindig engem, mindig engem. <br><br>Kövér könnyel, sóvár vággyal <br>Víg hat körül leskelődtem, ténferegtem. <br>Most is, most is víg hat körül, <br>Kik nem hatan: százan, ezren <br>Labdát vernek víg-feledten, <br>Csak úgy kussoltat a sors, <br>Mindig engem, mindig engem. <br><br>II. <br><br>Ni, most a labdatéren <br>Milyen gyorsak a fiúk <br>És még szebben kacagnak, <br>Miként a régi hatok. <br>Milyen, milyen szent volna <br>Utódomat meglelni, <br>A kitudott, kis senkit, <br>Fölösleges nem-játszót <br>És szólni hozzá vigan: <br>ťFiacskám, meglátod majd, <br>Lesz egy nagy labdajáték <br>S ott te leszel a vezér, <br>Repülsz, miként a labda <br>S rikoltsz, mint egy víg rigó <br>S ha majd nagyon elfáradsz, <br>Keresed a hatokat, <br>Keresed s nem találod: <br>Így van ez jól, fiacskám. <br>Régi hét fiuk közül, <br>Íme, engem tartott meg <br>A fő-fő Labdaverő <br>S a többit szépen, ifjan <br>Kiverte a játékból.Ť <br>Igy szólnék utódomhoz. <br>De bár bejártam százszor <br>A régi labdateret, <br>Nem lelem, nem találom. <br>Talán más most a világ, <br>Nincs játékból kitudott <br>Csenevész, sárga fiú. <br>Pedig, nagy Labdaverő, <br>Én titkos, nagy Jehovám, <br>Úgy szeretném az ilyet <br>Mindet összegyüjteni <br>S egy vígságos játékban <br>Egy utolsót játszani.<br>

Ha egy szép élet vágyát őrzöd, <br>a múlttal nem szabad törődnöd <br>s mindig úgy tégy, ha veszteség ér, <br>minthogyha újjászülten élnél, <br>Mit akar? – kérdd meg minden naptól. <br>és minden nap felel majd akkor: <br>Tetteidnek tudjál örülni, <br>más tetteit tudd megbecsülni, <br>főként ne gyűlölj egy embert se, <br>s a többit hagyd az Úristenre.<br>

Akihez szólott a legelső nóta: <br>Zsóka menyasszony, férjhez megy a Zsóka... <br>Még kurta szoknyás lány volt egy pár éve <br>És nemsokára a más felesége... <br>Így van megírva pár rövidke sorba, <br>Mintha ez olyan természetes volna. <br>Az a reporter mit tudta, hogy ebbe' <br>Egy kész regény van végleg eltemetve, <br>Bevégzett regény, be nem végzett álom: <br>Zsóka volt az én első ideálom... <br><br>Megejt varázzsal édes, ifju emlék, <br>Mintha most ismét az a régi lennék, <br>Mintha még mindig könnyű vón' a nóta <br>Mintha még mindig hű lenne a Zsóka, <br>Mintha még mindig tudnék szőni álmot... <br>...Pedig meghaltak mind az ideálok... <br>Ahogy elhangzott az az első nóta; <br>Édes kis Zsókám, haldoklom azóta, <br>Reményem, álmom mind, mind semmivé lett, <br>Meghalt. Magával. Maga volt az Élet... <br><br>Maga férjhez megy, édes kicsi Zsóka, <br>Mást fog ölelni, másé lesz a csókja... <br>Óh, legyen boldog majd avval a mással, <br>Ölelje Magát olyan forró vággyal, <br>Ahogy én egykor átölelni vágytam, <br>Szerelem-éhes, boldog, ifju vágyban... <br>Haljon el most már minden emlék, nóta, <br>Feledjünk mindent: menyasszony a Zsóka...<br>

A tiszta nyájasság hol örűl <br>Jobban, mint a Parnasszus körűl, <br>Hol az ártatlan múlatságnak <br>Közepette a búk nem rágnak? <br>Zőld ligetek! tibennetek öröm lenni, <br>A laurusok és mirtusok árnyékában pihenni. <br><br>Itt a múzsák magok vezetnek, <br>Nektárjaikból részeltetnek: <br>Apolló maga énekelget; <br>Az ekhó rá visszafelelget. <br>Ott hallik a víg muzsika, ott zengedez, <br>Hol a szagos bokrok között Aganippe csergedez. <br><br>A hegyek itt mindég zőldellők, <br>Újítják kellemetes szellők; <br>A leszebb tavasz mindég lakja, <br>Mezeit virágokkal rakja. <br>Itt egymással víg hangzással táncolgatnak <br>Az örömök s öszvekapcsolt karral vígan múlatnak. <br><br>Lármás városok! távozzatok. <br>Hol laknak a gondok s bánatok; <br>Nagy udvarok! csak maradjatok: <br>Én e kies helyen múlatok. <br>Boldog Máró! élted már, óh! csak te éled, <br>A múzsáknak, poétáknak ölében szíved éled.<br>