Csúf emlékek könnyes, vén foglya <br>Fölkerültem a vártoronyba: <br>Pince-börtönből torony-börtön, <br>Hurráh, Nap, én már ezután <br>Életem így, magasban töltöm. <br><br>Szabad grádics, nyilt kapu csalnak, <br>Foszlányai csavargó-dalnak <br>S lent a síkon nagy tüzek égnek: <br>Jaj, jaj, nem kell, szivem megáll, <br>Agyonrémít a szabad élet. <br><br>Föl-fölhúzhatnám büszke vállam, <br>Billegtethetném vén szakálam, <br>Ajkam adhatnám görbe gúnynak: <br>Ej-haj, jobb lesz, ha a dacok <br>Lelkemben örökre lehúnynak. <br><br>Lángolok mégis megkövülten, <br>Lidérc-tüzek úsznak körültem, <br>Udvarolnak, nem bolondítnak: <br>Csuhaj, örvendezz, vén fogoly, <br>Hűlt lángu, régi dalaidnak. <br><br>Vádat tűrve, kit se vádolva, <br>Majd csak elfut az Élet dolga <br>S utólszor esvén szerelembe, <br>Lalla, magamat szeretőn <br>Dőlök a Csodába, a Rendbe.<br>

Versemmel hogyha megelégszel <br>- Kínáltam úgyis már elégszer - <br>Fogadd el: véres, könnyes ékszer. <br><br>Ó zordon Szépség, trónusodhoz jöttem, <br>Bús koldusod, ki elfáradt szegény. <br>Vér-rózsák nyíltak lábom vak helyén, <br>De trónusodhoz mégis elvetődtem. <br><br>Ó zordon Szépség, mosolyogsz fölöttem <br>S hallgatva ülsz a dús Élet hegyén. <br>Egy ájult lelket hoztam. Az enyém <br>És fölajánlom Néked összetörten. <br><br>Örökkön verte mákonyos varázsod, <br>Most oly hideg, mint néma mosolygásod. <br>S várna reá száz büszke viadal. <br><br>Ó hívd életre ápoló szavakkal, <br>Illesd meg homlokát meleg ajakkal! <br>Ó Szépség, nézz rá: olyan fiatal. <br>

Olvastad úgyebár a bibliába' <br>Az olajos-korsó történetét? <br>Az van megírva róla, hogy hiába <br>Ömlött, mert ujra mindig megtelék. <br><br>Ez olajos-korsó az élet kéje; <br>Azért kacagom a bolondokat, <br>Kik alig mártják nyelvöket beléje <br>Eszélytelen gazdálkodás miatt. <br><br>A bölcs hosszú kortyokban hajtogatja <br>E korsó édes nedvét untalan; <br>Mért gazdálkodnék? amidőn jól tudja, <br>Hogy minden percben ismét tele van. <br>

Én is örömre születtem <br>Arkádia berkében, <br>Rózsapárnán szenderegtem <br>Cypris ambrás ölében. <br>Az aranyszázad istene <br>Pásztorai közé kene. <br><br>Ah, de mint az aranyvilág, <br>A rózsakor elrepül! <br>Olympusra más isten hág, <br>S Dodona berke dördül. <br>Elvirít a szép kikelet, <br>S véle a hesperi liget. <br><br>Az enyém is elvirult már! <br>Pályám vége közelít; <br>Hol a gigászi Örök vár, <br>S chaoszában elmerít, <br>Mint egy cseppet az óceán, <br>Mint egy sóhajtást az orkán. <br><br>Légyen álom, légyen bíró, <br>Bátran megyek elébe, <br>Mint egy elfáradt utazó <br>A vadon enyhelyébe. <br>Mert ha bíró: nem furdal vád, <br>Mert ha álom: nyugalmat ád. <br><br>Ember voltam, csak gyarlóság <br>Létem fényes bélyege, <br>Ha virtusom nem hiúság, <br>Forró vérem melege, <br>Ha szívem nemesebben vert: <br>Önmagában méltó bért nyert. <br><br>Sírjak-e, hogy életemet <br>Jól használni nem tudtam, <br>S legkiesebb ösvényimet <br>Álmodozva folytattam? <br>Ha ezt újra elkezdhetném: <br>Ismét a múltat követném. <br><br>Az ifjúság örömeit <br>Lelkesedve öleltem, <br>De szívem szebb ösztöneit <br>Soha bé nem tölthettem. <br>Ithakám partját elértem: <br>S ah, hazámra nem ismértem! <br><br>Úgy éltem, hogy életemet <br>Visszaélni ne bánnám, <br>Úgy éltem, hogy életemet <br>Végezni ne fájlalnám; <br>Megcsókolgattam rózsáit, <br>Megizzadtam vaspályáit. <br><br>Láttam a mosolygó tavaszt, <br>Láttam az égető nyárt, <br>Láttam minden időszakaszt <br>S minden földi láthatárt: <br>Ha örök időket élnék, <br>Ezeknél többet nem érnék. <br><br>Tűnő éltem rövidségét <br>Én tehát nem siratom, <br>S a jövendő kétes képét <br>Előre nem borzadom, <br>Minden kornak van istene, <br>Nem zúgolódom ellene, <br>S kebelemben marasztom. <br><br>[1811] <br>

Mosolyom, e pajzán király-lyányt, <br>Vén, bús kapukkal, íme, elcsukom, <br>Arany-haját, nagy gyermek-szemét <br>Utálom, irigylem és unom. <br><br>Haját tépje, szemét kisírja, <br>Hadd öregedjék együtt meg velem, <br>Szokjék sötéthöz s maradjon el <br>Tőle is a kandi szerelem. <br><br>Emlékezzék, mikor csókoknak <br>Volt balzsamos, ezer, napos napuk <br>S csók-csengőre nyíltak szívesen <br>S ifjasan a zárt tömlöc-kapuk. <br><br>Fonnyadjon el gőgös pártája, <br>Mely a csók-díj selyménél szennyesebb <br>S gyógyítsa meg vágyát az Idő, <br>E bizsergő, enyhe, drága seb. <br><br>S majd hogyha a kapuk kinyílnak, <br>Felejtette légyen azt, ami volt: <br>Megölelem a fonnyadt, ősz lyányt, <br>Az aggszüzült, tört halál-sikolyt.<br>