Szófelhő » B » 1009. oldal
Idő    Értékelés
Letészem a lantot. Nyugodjék. <br>Tőlem ne várjon senki dalt. <br>Nem az vagyok, ki voltam egykor, <br>Belőlem a jobb rész kihalt. <br>A tűz nem melegít, nem él: <br>Csak, mint reves fáé, világa. <br>Hová lettél, hová levél <br>Oh lelkem ifjusága! <br><br>Más ég hintette rám mosolyját, <br>Bársony palástban járt a föld, <br>Madár zengett minden bokorban, <br>Midőn ez ajak dalra költ. <br>Fűszeresebb az esti szél, <br>Hímzettebb volt a rét virága. <br>Hová lettél, hová levél <br>Oh lelkem ifjusága! <br><br>Nem így, magánosan, daloltam: <br>Versenyben égtek húrjaim; <br>Baráti szem, művészi gonddal <br>Függött a lantos ujjain; - <br>Láng gyult a láng gerjelminél <br>S eggyé fonódott minden ága. <br>Hová lettél, hová levél <br>Oh lelkem ifjusága! <br><br>Zengettük a jövő reményit, <br>Elsírtuk a mult panaszát; <br>Dicsőség fényével öveztük <br>Körűl a nemzetet, hazát: <br>Minden dalunk friss zöld levél <br>Gyanánt vegyült koszorujába. <br>Hová lettél, hová levél <br>Oh lelkem ifjusága! <br><br>Ah, látni véltük sirjainkon <br>A visszafénylő hírt-nevet: <br>Hazát és népet álmodánk, mely <br>Örökre él s megemleget. <br>Hittük: ha illet a babér, <br>Lesz aki osszon... Mind hiába! <br>Hová lettél, hová levél <br>Oh lelkem ifjusága! <br><br>Most... árva énekem, mi vagy te? <br>Elhunyt daloknak lelke tán, <br>Mely temetőbül, mint kisértet, <br>Jár még föl a halál után...? <br>Hímzett, virágos szemfedél...? <br>Szó, mely kiált a pusztaságba...? <br>Hová lettél, hová levél <br>Oh lelkem ifjusága! <br><br>Letészem a lantot. Nehéz az. <br>Kit érdekelne már a dal. <br>Ki örvend fonnyadó virágnak, <br>Miután a törzsök kihal: <br>Ha a fa élte megszakad, <br>Egy percig éli túl virága. <br>Oda vagy, érzem, oda vagy <br>Oh lelkem ifjusága!
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 3363
A felhő sem olyan, mint nálunk <br>És milyen más az őszi fény! <br>Nem csókol oly megejtő csókkal, <br>Mint ifjuságom szép helyén. <br>- Milyen az ősz? Olyan bűbájos <br>Álomba ringat most is ott?... <br>Megkérdeném, de messze vagytok <br>Százszor irigyelt boldogok. <br><br>Megkérdezem magától, édes: <br>Milyen az ősz? Oly szép talán, <br>Mint mikor egymásról álmodtunk <br>Sok fényes tündér-éjszakán? <br>- Milyen az ősz? Az őszi rózsa <br>Nem hervadt, szép, mint egykoron, <br>Amikor együtt nézegettük <br>Elábrándozva boldogon. <br><br>Az őszi rózsa olyan szép volt <br>Akkor; most is emlékezem, <br>Hogy féltünk a korai dértől, <br>Ha nézegettük kettesen. <br>Az őszi rózsa s mi szerelmünk <br>Milyen hamar elhervadott... <br>- Milyen az ősz maguknál, édes? <br>A nap még most is úgy ragyog? <br><br>Hogy ragyogott! Hogy szórta fényét <br>Magára, édes és reám, <br>Az az ősz volt a legszebb s maga <br>A legszeretettebb leány. <br>Ha eszembe jut, oly fájdalom <br>Égeti most is lelkemet... <br>- Milyen az ősz maguknál, édes? <br>Annál szebb - érzem - nem lehet! <br><br>Itt hűvös ősz van. Lehullott már <br>Az első, hideg őszi dér, <br>Lemondani tanít a hulló, <br>Búcsúzó, sárgult falevél... <br>Az én szívem is rideg, fásult, <br>Csak néha sóvárg és beteg... <br>- Milyen az ősz maguknál, édes? <br>Óh írja meg! Óh írja meg!...
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1633
Mikor most szinte minden nemzet temet, <br>Sirathassam meg mégis csudálatos, <br>Dacos, kicsi, árva én nemzetemet. <br><br>Békételen, bűnös, büszke, bánatos: <br>Jaj, mióta csak sorsát éli szegény, <br>Az öregebbik Sors mindig rá-tapos. <br><br>Mindig kicsi volt, hős, bús, ám megmaradt, <br>Elválasztott és kiválasztott derék, <br>Igaz s mártir hazug századok alatt. <br><br>Poétát: - nem bölcs, nem friss eszü: - okos, <br>Ki ha fecsérel kicsijéből sokat, <br>Kezében élet és áldás a fokos. <br><br>Csak magát ne bántaná vad szilajul <br>És csak ne volnának buta urai: <br>Megnőne, szépül, igazulna, javul. <br><br>Mit tagadjam? - siratom és szeretem, <br>Mit tagadjam? - talán ez az igazi <br>S ez is oktalan, de legszebb szerelem.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1487
Árpáddal jött, magyarul élt, <br>Anjouknál kopját nem törött, <br>Tán török előtt megfutott <br>S hamar koldusra vetközött. <br>De érteni mindig tudott, <br>De magyarul mindig tudott <br>S tán tépetten és nem hősön, <br>De tisztán adott át a Jelennek <br>Engem az én ősöm. <br><br>De jött egy kóbor ivadék, <br>Rabló, szerencsés ritterek <br>Népe, akiknek sarj-során <br>Ma tán zsandár-miniszterek <br>Tobzódnak az Idő torán, <br>Igazi magyarság torán. <br>Ma gróf-sorban ők diktálnak, <br>De vannak, kik még emlékeznek <br>S ha kell, ki is állnak. <br><br>Én, koldus jobbak gyermeke, <br>Miként ezer éve, tavaly, <br>Testvéremül elfogadom, <br>Ki tiszta ember és magyar. <br>S a nyavalyásnak nem adom, <br>Mert gróf, jobbomat nem adom. <br>Mondják csak, hogy ők nem értnek, <br>Ne is értsenek grófi senkik, <br>Tavalyi cselédek. <br><br>Kirabolt, szegény, kis magyar, <br>Kitárul a felé karom, <br>Kit magyarrá tett értelem, <br>Parancs, sors, szándék, alkalom. <br>Magyar Sors jósoltat velem: <br>Grófok nem jöhetnek velem, <br>Egy-két harcot most már állunk, <br>De új értelem, új magyarság <br>Lesz most már minálunk.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 2920
Ha a magyar kuruc vóna <br>S többször ütne, mintsem szólna, <br>Bizonyhogy kerekednének <br>Felhős harag, felhős ének. <br><br>De a magyar adjonisten <br>Nem annak ad, kinek nincsen, <br>De annak, ki okos dőre <br>S mit se állít fejtetőre. <br><br>Nézem szégyennel, bánattal, <br>Magyar-bánó magyar aggyal <br>És ha százszor túlnyergeltem, <br>Eresztem százszor a nyergem. <br><br>Így van ez jól s mint lehetne <br>Valakinek százszorszebbje: <br>Egy ocsudott, mívelt szittya, <br>Ki redves fajtáját szidja? <br><br>Ha a magyar kuruc vóna <br>S többször ütne, mintsem szólna, <br>Bizonyhogy kerekednének <br>Felhős harag, felhős ének.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1604