Versek » Fájdalom versek » 4. oldal
Idő    Értékelés
A lélekharang messzire száll,
Ég megnyílik záporeső zuhogásán,
Felhős... szomorún borús a táj.
A gyászmenet csendben lépked a borús félhomályban.

Mennyei szárny dicsfényében,
Lélekharang visz a szélben.
Betemetett gödör szélén
Síró család feketében,
Fájó könnyek tengerében.

Gomolyfelhők messze szállnak,
Koszorúik mind könnyben áznak.
Szomorún a hegedű sír.
Hazatérnek fájó sebbel,
Imádságos szeretettel.
Beküldő: Csík Ferenc
Olvasták: 41
Magányba zárt tangó kavarog a szélben,
Hosszú késes, haldokló világ!
Elfáradtan, összetörten
Kísért a múltam minden szenvedésen.

A szerelem párducnője
Rám néz, s vállamra hajtsa fejét.
Álmodozó indián lelkem zárt világán
Kergetnek vad kalandorok.

Sátán-lovamon vágtatok tovább,
Jönnek felém a rút, sötét idők.
Zenét hallok a végtelenben,
A messze távol mintha közeledne.

Folyik a bor,
Cigányok víg dala száll a tarnaparti sárkunyhók felől.
Szép leányok lejtik ott a táncot
Lelkemnek letűnt nemzedék délibábjain.

Félelmetes fekete felhők, nagy viharok jönnek!
Elnémul a hegedűn a húr.
Nagy dörejjel villámok cikáznak,
Kunyhóink felett kavarog a szél.
Beküldő: Csík Ferenc
Olvasták: 31
Rád teszem kezem,
aludj el békésen már.
Nyíljon néked száz virág,
szeretlek téged a síron is túl.
Holnaptól csak teveled álmodom,
könnyem hull...
Nézz le rám!
Szent szemfedél borítja sápadt arcod,
könnyem hull a ravatalra.

Sosem szerettem mást!
A naplementében ott látlak,
El nem mondhatom senkinek már.
Szemfedél! Elrejt téged a félhomály,
élni jó volt, mert itt voltál.
Forró csókod emlék már,
engem már nem érdekel ez az élet,
Túl hamar elmentél!
Könnyezek én egy örök életen át!

A múló éveket nem feledem el,
nézz le rám a kék égről,
Ó, nézz le rám.
Szívem fáj! Ezt az életet elhagyom,
merre jársz? Felhőkön át a mennyek kapuját, ha átléped,
gondolj rám!
Éjfekete sátánparipán repülök feléd!
A nagy szeretetem úgy röpít eléd.
El nem mondható, mennyire szeretlek még!
Bús énekem száll feléd örök életen át.

Tarnazsadány, 2018. október 19.
Beküldő: Csík Ferenc
Olvasták: 25
A házunk tetején gyülemlik a felhő,
Majd elfújja tavasszal a szél.
Könnyeinket a nap szárítja,
Eltemet majd minket is a tél.

Szörnyű a karácsony egyedül,
S jólesik a penészízű kenyér.
Felsóhajt valahol az árva csendben a szegénység,
S a hidegben kéreget egy zenész.

Mert az életnek Húrja van!
Hát játssz rajta, cigány! Verítéked kiül homlokodra.
A szél cibál, de nem számít már!
Csak egy számít, túlélni.

Túlélni a telet, az éhínséget,
Most zenélsz kiszolgáltatottan!
Csak játszd el, játszd el a zenéd! A végsőt...
S a szél táncot jár letépett ingeddel.

A láz a tüdővész elért,
Mert kinek kell egy kivénhedt zenész!
Sótlan az élet... Adj hát neki, még kér, amíg él!
Holnap késő lesz talán, ha a pap némán temet.

A síron nem lesz, csak vadon virág,
A fejfán a hegedű már nem zenél.
Már nincsen, ki húzza,
S szomorún bámul a hold az éjben.
Beküldő: Csík Ferenc
Olvasták: 41
Az én kincsem egy vak bányaló,
húzza az igát.
Feszes a nyakló,
éber a mélyben, a jószerencsés éjben.
Húzza a csillét,
a sok szenet fel!
Az én kicsi kincsem, egy vak bányaló.

De egyszer megbotlott,
a lába eltört.
Sírtam a lóért, és velem sírt a ló.
Tudta, hogy vége,
szálljon rá béke.
Kincs volt ő nékem,
Nagy drága kincs.
Így lett legenda a vak bányaló.
Beküldő: Csík Ferenc
Olvasták: 29