Versek » Fájdalom versek » 3. oldal
Idő    Értékelés
Nagyon régen Budapesten egy felsőfokú intézetben, Lacival cimborák lettünk,
egy csámpás, nagy orrú giliszta srác volt.
A fene sem tudja miért,de bukott rá minden csaj.De Ő inkább a csúnyácskákkal állt le,
a gyönyörű csajokat akik megakarták szerezni szélnek eresztette.
Meg is házasodott egy szemüveges csámpás lapos fenekű kancsal penészvirágot vett feleségül.Akinek csinált nem sokára gyereket,de nem is egyet hármas ikreket.
Nehogy a szavaim összekeverjem,ezen a pasin keresztül ismertem meg egy férjes asszonyt Katit.
Első vagy második látásra beleszerettem,
családos volt, sokat beszélt nekem a férjéről.
Ha lementünk a társalgóba, mondta,hogy a pondró csinált neki több gyereket,de nem foglalkozik velük.
Az anyja neveli őket,hogy tudja elvégezni az egyetemet.
Elengedtem a fülem mellett amit beszélt a pasijáról.
Mondta hova jár melózni,de már elfelejtettem.
Kati tudta van a férjének gyereke is valami külföldi csajtól.

Szerettem volna Katit elhívni szórakozni a városba de mindig elutasított,azt mondta sokat kell neki tanulni.
Orvosnak készült.
Ígérte,hogy majd máskor eljön velem.
A tekintettén láttam,hogy szerelmes belém.Lent a társalgóban mindig néztem ahogy a lába közé húzta a széket és körül fonta combjával mert fordítva ült rá,hogy asztalként használja.
Olyan gyengéden ahogy engem kellett volna. Mardosott miatta a vágy.
Kati csak lopást nézett tetőtől talpig végig rajtam.
Tudta szeretem
persze,hogy tudta,tudta azt is cigány vagyok.
El is nevezett énekes madárnak mert az udvaron dúdolva jártam.
Nagyon tetszett a becenév mert ő adta,ha tehettem cserébe mindig raktam a szőke hajába egy piros rózsát.
Amit az udvaron lévő rózsabokorról csentem ha nem látta senki.
Mert szegény voltam virágra nem volt pénzem.
Gyönyörű volt Kati,pláne rózsámmal a hajában.

Megpofozta Katit valami ünnepségen az a pondró.
Rögtön engem hívott,sírva mondta a telefonba,hogy az a tetű ráborította az asztalt.
Másnap eljött hozzám akkor feküdtem le vele először.Teste olyan volt,vagy még annál is szebb amilyennek elképzeltem.
Boldogan fonta derekamra a gyönyörű combját,nyögött,remegett az egész teste az izgalomtól többször elélvezett,
még én a csúcsra jutottam.
Összeköltöztünk Katival minden házimunkát én végeztem munka és suli után,hogy tudjon tanulni, mert készült a diplomára.
Le is diplomázott.
Nagy harmóniában boldogságban éltünk több éven keresztül.
Még gyanús nem lett a sógora, Kati elmondta bemászott az tetű hozzá a kerítésén amikor aludt.
Emiatt bizalmatlanság alakult ki bennem,amely marta éjjel nappal a szívemet.
Nem tudtam hinni.
Pedig Kati mindig mondta,hogy semmi köze a sógorához.
Ott hagytam,
úgy éreztem mindig,hogy Kati átnéz rajtam.Fogott egy sokkal öregebb szívsebészt.
Akivel megesküdött rövidesen,
ott voltam a templomba mikor esküdtek, menyasszonyi ruhában mikor láttam milyen gyönyörű elbőgtem magam.
Azt gondoltam nekem kellene ahelyett a kukac helyén most Kati oldalán állni.
Katinak nőt a hasa látszott rajta terhes.
Mindig felhívott telefonon mesélt,meséltem,úgy tettem mintha boldog lennék a nem létező barátnőmmel.
Küldtem dísztáviratot mikor a gyerek megszületett.
Meg is látogattam őket,
férje az a hernyó ott forgolódott körülötte,mint valami kis kutya. Házi pálinkával megkínált Kati a szomszéd szobába.
Majd szoptatott láttam a gyönyörű mellét.
Kedélyesen csevegtünk olyan csöndesen gyűlöltem,hogy magam sem hallottam meg.
Messzire elkerültem tőle,
sok-sok idő után találkoztam vele a kórházban.
Mert rákos lett a tüdőm,
fia műtött meg.
Aszott volt Kati melle amit láthattam a fehér köpenye alul.
Szíve a régi maradt,
hullott a könnyei arcomra úgy ébredtem műtéti álmomból,hogy simogatta a fejem.
A fia csodálkozva nézte édesanyját,hogy sír miattam.
A betegtársaim mondták.
Ez a sebész doki úgy hasonlít magára mintha a szájából köpte volna ki.
Akkor értettem meg,hogy a sebész nem más mint az édes fiam.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Egy tanyán boldogan vidáman éltünk.
A gyönyörű gyerekkort csak később kezdte beárnyékolni,
a boltba és az iskolába járás.
Mert testvérek között is volt öt kilométerre az iskola,bolt a tanyához.
Szüleimnek sokszor okozott disszonáns hangot az éhes gyomruk korgása.
Nekünk tették félre a kevéske ételüket is.
Akkori időben a cseléd keserű kenyerét a gyerekek is ették,
illetve ették volna csak ha lett volna mit.

Csak nehezen áll össze bennem a szomorú történet.
Amit a megboldogult szüleim beszélgetéséből úgy-ahogy össze tudok rakni.
A tanyával szembe futott a vasút vonal,körülbelül két kilométerre tőlünk.
Ott állott a vasúti őrház,más néven bakterház
ahol a kövesút keresztezte a vasúti síneket.
Természetesen sorompóval,amit a bakternek kellett kezelni.
Odajártunk tejet venni ha jutott rá pénz.

Akkor nyáron került a tanyába egy távoli faluból,
egy jól szituált cigány ember,ez lett a tanyagazda.
Apám már ismerte régebbről,ezért nagyon jó barátok voltak.
A munkából hazafelé szegény apám mindig betért Matyi bácsihoz,
kártyázni,diskurálni.
Néha a pohár fenekére néztek kártyázás és beszélgetés közben de nem részegségig.
A cigány tanyagazdának megvolt mindene
nem volt olyan szegény mint mi.
Anyám haragudott mikor apám később jött haza,mert aggódott miatta.
Pedig nem volt rá oka mert apám nem volt részeges.
Matyi bácsi nagyon jószívű cigány ember volt,
mindig küldött nekünk egy nagydarab házikenyeret és szalonnát.
Mer tudta éhezünk.
Nagyon örült az élelemnek anyám.

Matyi bácsi valamivel messzebb lakott a családjával tőlünk egy takaros kis házban.
Egy vasárnap reggel szörnyű hírrel állított be apám,
munkából jövet,mert volt mikor éjjeli őr is volt,hogy többet keressen.
Képzeld mondta anyámnak az áldott cigány tanyagazdát Mátyást baltával fejbe vágták.
Ma reggel hallottam az emberektől.
Anyámnak sírva mesélte úgy elérzékenyült.

Mind ezt úgy történt mondták az emberek ,hogy várta a búza rakományt,
de szóltak neki telefonon,hogy kipukkant a traktor kereke.
Legyen türelemmel később érkezik a termény.
Gondolta hazanéz a gyerekekre,látta otthon minden rendben van,
kicsit ledőlt pihenni ruhástól az ágyba,el is szunyókált.
Matyinak a felesége odavolt a faluba vásárolni,aki magával vitte a hatéves nagyobb gyermeket.
A kicsik pedig kint játszottak az udvaron,
észre sem vették,hogy valaki bement a házba.
Ez a gyilkos valaki ami később derült csak ki,
egy részeges fehér bőrű juhász volt.
Akit a számadója ki rudalt mert neki is eladott több bárányát.

A gyilkos juhász tudta,hogy a cigány tanyagazda tehetősebb s elment hozzá pénzt rabolni.
Azt gondolta,hogy nincs otthon a mérlegháznál a terményt veszi át.
A konyhába harminc fillért talált a telázsin hiába forgatott fel mindent
többet nem is találhatott.
Mert a pénzt mind elvitte a cigány ember felesége vásárolni.

A belső szobában kezdett matatni,
akkor vette észre az alvó cigány embert az ágyon.
Kezében volt az udvaron talált balta és az ébredező cigány embert azonnal fejbe vágta.
Aki meglepődve kérdezte tőle ahogy meglátta.
-Mit keres itt?.?
Kérdezte volna,de nem volt ideje a kérdést befejezni.
Mert az elvetemült fehér bőrű ember a baltával gondolkodás nélkül a fejére sújtott.
Ezt követően a bukott juhász mint aki jól végezte dolgát beosont a kukoricásba.
Vérbe fagyva hagyta a szegény cigány embert.

Az udvaron játszó 3-4 éves körüli gyerek látta
mikor a házukból kijött a juhász,
ismerte is mert mellettük őrizte sokszor a juhokat.
A kisgyerek bement inni akkor látta,hogy az apja fejéből ömlik a vér.
A tanyától távolabb kapáló emberek felé szaladt,
sírva kiabálta,hogy az apja feje vérzik.

A munkások a haldokló cigány emberhez siettek gyorsan,hívták a mentőket és a rendőröket.
A mentők gyorsan be is vitték eszméletlenül a szerencsétlent a kórházba,
de az ártatlan roma még az éjjel belehalt a súlyos sérüléseibe.
A gyerek kihallgatáskor mondta a rendőröknek,hogy látta mikor a juhász kijött a házukból,
és bement a kukoricásba.
De a rendőrség a kora miatt nem fogadta el a gyerek vallomását.
A juhász megúszta büntetés nélkül a cigány ember meg gyilkosát.
Mert az ügy a fel nem derített bűnügyi akták közé került.
Csupán egy doboz gyufa áráért kellett az ártatlan alvó cigány embernek meghalnia.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Felültem motoromra,
Ő ott állt a hársfa alatt
Nézte, hogy elmegyek
Sok idő eltelt,talán több óra
Amikor megérkeztem ,Ő ott várt
A hársfa alatt , aggódott értem
Az Édesanyám

Ha bármi nyomta lelkemet
Tőle segítséget, tanácsot kaptam
Rá mindig,mindenkor számíthattam
Sohasem volt, hogy majd később
Most nem érek rá, nincs időm
Számára mi voltunk az elsők
Az Édesanyámnak

Gyermekeim még kicsik,
Őrá akkor is volt időm, olykor
Csak néhány percet, kicsit,hogy
Lássam, megnyugtassam viszont
Jól esett nekem is tudni,Ő jól van
Sokat játszott velük, lányommal
Adrival, fiam, Attilával
Előttem van, hogy imádta őket!
Az Édesanyám

Egészsége egyszer, rosszra fordult
Aggodva vittem orvoshoz, kórházba
Reménykedve, hogy állapota javul
Fiam, még apró gyermekként
Húzta,vonta maga után a szatyrot
Melybe ruháit készítette
Könny szökött szemébe
Kicsi fiam kedvesen?Mamikám!Drága! Meggyógyulni viszünk a kórházba?!
Ő még apró, nem tudja mit jelent
Könnyes szemmel, szeretettel nézett rá,
Az Édesanyám

Figyelemmel kísértük állapotát
Ott voltunk mind. Én,
A három lány testvér, és az unokák
Ő most is, mint mindig, vidám
Két hét telt el, kaptuk a hírt
Szíve többet nem bírt, ELMENT!
És még is, itt van ! Velünk! Ő!
Az Édesanyám


Beküldő: Dér istván


Miért is jöttem erre a világra?
Nem akart engem senki sem!
Csak megtűrtek, akár egy tárgyat,
de sosem értékelt senki sem.

Szerető szóra nem emlékszem.
Csak a gúny marta lelkemet.
S ha bántottak, papírra írtam
lelkemből hullott könnyemet.

Vézna gyermekként robotoltam,
elmenekülve messzire,
de mégis tudtam derűs maradni!
Sosem tört össze semmi sem.

Csalódtam százszor, és ezerszer!
Sosem kellettem senkinek.
Ki szegény, és beteg, még ha szép is,
lenézik. S kerülik messzire.

Mégse bánom! Boldog is voltam.
Hisz van két gyönyörű gyermekem!
A legdrágább kincs, mit a sorstól kaptam,
s nem veheti el senki sem.

Mennyi bánat, mely tovatűnt régen,
s a messzeségben elveszett,
mint a távoli múltban elkallódó
teleírt, rongyos papírhegyek.

Mégsem sírok! Nem vágyom másra,
csak annyit adj nekem! Istenem!
Hogy tudjam őrizni, támogatni
két féltve őrzött kincsemet.

Ne engedd könnyüket hullni!
Hagyd a bánatot énnekem!
S ha menni kell, szólíts el engem,
csak Őket ne érje semmi sem!

Beküldő: Meggyesi Éva



Requiem egy kertért


Kertterveztem zölddel,
domb aljában kővel.
Mezsgye füvén tipegővel,
virágszegély kisérővel.
Fürge gyíknak futásával,
üregi pók kuckójával.
Méhecskéknek döngicsével,
cirip tücsök énekével.
Rózsák bódult illatával,
madárkának trillájával.
Édes szőlő mosolyával, s
kerti padnak vonzásával.
De!
Mivégre ha mindez nem kell,
mit kezdjek e kedvvel?
Elillan mint tűnő álom, s
újra talán sose látom.



Írta: Lupták Gyula
Budapest, 2009-01-13
Beküldő: Lupták Gyula
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák